2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Postarétre érkezőket a székelyvajai fúvószenekar hangjai fogadták. Majd több egyházi és civil kórus előadásában negyvennyolcas dalok vezették be az ünnepség hangulatába az érkezőket. Mintegy 3000-en vették körbe a Székely vértanúk emlékoszlopát. 

Fotó: Vajda György


A Postarétre érkezőket a székelyvajai fúvószenekar hangjai fogadták. Majd több egyházi és civil kórus előadásában negyvennyolcas dalok vezették be az ünnepség hangulatába az érkezőket. Mintegy 3000-en vették körbe a Székely vértanúk emlékoszlopát.

Az ünnepséget a történelmi egyházak nevében Szabó László marosvásárhelyi felsővárosi református lelkipásztor nyitotta meg, majd Nagy Zsigmond alispán felolvasta Victor Ponta miniszterelnök üzenetét. Magyarország miniszterelnö-kének ünnepi beszédét Lukács Bence Ákos konzul tolmácsolta. Köllő Magor-Örs, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum 9. osztályos tanulója Petőfi Sándor 15-dik március, 1848 című versét szavalta. A fiatalos lendületnél maradva, Weinraub Dániel és Iszlai Ede, szintén a Bolyai két 12. osztályos tanulója az ifjúság gondolatait tolmácsolták, párhozamot vonva az egykori márciusi ifjak eszméi és a mostani fiatalok életszemlélete között. Újabb Kossuth-nótákat követően Peti András alpolgármester szólt az egybegyűltekhez, aki beszédében utalt a jövő évi helyhatósági választásokra. Elmondta, nem elég csak arról beszélni, hogy „Marosvásárhely Erdély legmagyarabb városa”, ezért tenni is kell. Nem szabad közömbösnek maradni, csupán lélekben lenni együtt az ilyen ünnepeken, de főleg akkor, amikor a vásárhelyiek is tehetnek azért, hogy visszanyerjük a várost – mondta Peti András, majd beszédében a korabeli újságok alapján a székely vértanúk kivégzésének napjáról beszélt, arról, milyen bátran vállalták sorsukat, s azt is, hogy ezáltal dacoltak az elnyomó hatalommal. Méltó utódai vagyunk-e a vértanúknak? – tette fel a kérdést az alpolgármester. Majd megemlítette, hogy az obeliszket közadakozásból 140 évvel ezelőtt állíttatták fel a város lakói. S egy kicsit önkritikusan is szólt: Sütő András szobrát kilenc éve nem tudjuk kivitelezni – mondta. Majd részletesen felidézte az emlékoszlop avatóünnepségét.

A történelmi múltidézésnél maradva Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója arra utalt, hogy jövőre 400. évfordulóját ünnepelhetjük annak a jelentős eseménynek, amelynek alapján Bethlen Gábor fejedelem városi rangra emelte Marosvásárhelyt azáltal, hogy szabad vásártartási jogot adott. Akkor is összefogással sikerült elérniük a korabelieknek azt, hogy a város rangot nyert. Ma is csak összefogással lehet sikerre jutni. Elindult egy fontos változás, amelyet a Forgatag is jelzett. S ha ott elhintették a magyar–magyar összefogás magját, akkor eljön az aratás ideje is – mondta Soós Zoltán, aki fontosnak tartotta, hogy a vásárhelyi románokat is meg kell nyerni közös ügyünknek. A történész a politikai jellegű üzenet mellett beszélt a korabeli történelmi eseményekről, a jelenről is szólva.

A Vásárhelyi Forgatag egyik szervezőjének felszólalását követően Ritziu Ilka Krisztina énekelt, majd Kecskés Csaba unitárius esperes rövid imáját követően az egybegyűltek elmondták a miatyánkot.

A rendezvényt koszorúzás, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklése zárta.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató