2019. június 26., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A legelőgazdálkodás kötelezővé tételére vonatkozó törvénymódosító javaslattal állt elő a parlament környezetvédelmi bizottságában a kormánypárti (PSD) képviselőcsoport.

A 2013-ban megjelent, legelőgazdálkodásra vonatkozó 34-es kormányrendelet – amely kiegészítette a 18/1991-es telekelési törvényt – az uniós támogatás folyósításának kötelező feltételeként jelölte meg a legelőgazdálkodási tervek elkészítését. 

Az említett jogszabály azt is meghatározta, hogy 2018. január elsejétől csak azon legelőkre nyújtanak uniós támogatást, amelyekre elkészítették a gazdálkodási tervet. Mivel az országban nem sokan tették meg ezt követően, az idén a határidőt meghosszabbították 2019. január elsejéig. A legutóbbi – bizottsági – javaslat szerint újabb egy évvel tolták ki, vagyis  kilátásba helyezték, hogy 2020-tól teszik kötelezővé a tervek meglétét, amit tulajdonképpen az Európai Unió is megkövetel.  

Nemcsak a határidőt változtatnák meg a képviselők. A módosító javaslatok között szerepel az is, miszerint 2019-től csak azok a magán- és/vagy jogi személyek kaphatnak legelőgazdálkodási támogatást a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségen (APIA) keresztül, akik rendelkeznek legelőgazdálkodási tervvel. A másik módosító javaslat szerint azok a szövetkezetek, termelői csoportok,  jogi személyek, amelyek direkt szerződéssel bérelnek legelőt egy településen ugyanazon helységű székhellyel, a szerződéskötést megelőzően jogi személyiséggel kell rendelkezzenek, ugyanakkor meg kell legyen legkevesebb a 0,3 számosállat- (UMV) terhelés hektáronként. Az előző jogszabályban egyéves régiséget jelöltek meg, a módosító javaslat szerint csak akkor lehet előbérleti jogot formálni, ha bizonyítják, hogy egy évig a szakterületen gazdasági tevékenységet fejtettek ki. 

A legelőgazdálkodási terveket a polgármesteri hivataloknak kell elkészíteniük, amik többek között tartalmazzák mindazon munkálatokat, amelyeket az említett területeken elvégeznek, amivel karbantartják, és ezáltal követhetők a munkálatok, amelyek elvégzésére támogatást nyújt az unió. Annak ellenére, hogy az uniós előírásoknak megfelelően több mint öt éve megjelent törvény kötelezővé teszi a legelőgazdálkodási tervek elkészítését, még mindig vannak települések, ahol nem  léteznek ilyen tanulmányok. Ha nem sikerül a plénumban meghosszabbítani a határidőt, az ezekhez a helységekhez tartozó területeken gazdálkodók elesnek az uniós támogatástól.