Elfeledett történetek, egyszerű témák, valósághű portrék lettek a nagydíjas filmek Los Angelesben

Aki nem nézhette a helyszíni közvetítést, a díjak ünnepélyes átadását, az már számos tévécsatorna, az internet és a napi sajtó jóvoltából mindenről értesülhetett.

Aki nem nézhette a helyszíni közvetítést, a díjak ünnepélyes átadását, az már számos tévécsatorna, az internet és a napi sajtó jóvoltából mindenről értesülhetett, a jelölt filmeket akár Európában, akár az Egyesült Államokban a nagy esemény előtt kezdték vetíteni. Mégis voltak meglepetések. Egyik, hogy a legjobb film, a legjobb férfialakítás nagydíját európai rendező (Michel Hazanavicius) és filmszínész (Jean Dujardin) kapta, a másik, hogy Martin Scorsese, a nagy gengszterfilmek rendezője egy árva kisfiú történetét meséli el, a film színhelye pedig ugyancsak Párizs. Az 5 Oscarra jelölt Utódok (George Clooney kitűnő alakításával) nyert ugyan, de a legjobb adaptált forgatókönyv díjára méltatták.

A némafilmes (The Artist) tulajdonképpen hódolat a film nagy korszakai hőseinek, emlékeztető azokra a színészekre, akik hűségesek maradtak ehhez a műfajhoz, azt is vállalva, hogy a megújuló és csodás látványokra képes hangosfilm művészi és emberi elmúlásukat jelenti.

A másik díjnyertes film (A találékony Hugo) rendezője nagy elégettségünkre azt nyilatkozta, hogy olyan filmet akart csinálni, amelyet 12 éves kislánya, Francesca is megnézhet. Tegyük hozzá, mentes a durva, alpári szövegtől, amely sok filmkedvelőt riasztott el az utóbbi években a mozitól. Jó ízlés, kiváló meseszövés jellemzi Scorsese filmjét: egy párizsi pályaudvar órásmestere gondjaiba vesz egy elárvult kisfiút. A gyerek minden igyekezetével egy robotot akar megjavítani, amit még az apjával kezdtek összeszerelni. A bonyodalom ott kezdődik, amikor a kisfiú alkatrészeket próbál szerezni hozzá, és ezeket egy játékboltból lopja el. A boltos meg akarja büntetni és elveszi tőle a robot tervrajzát. Itt jön be a képbe a filmművészet varázsa, mert a kisfiú az első francia filmrendező közeli rokona segítségével szerzi vissza a terveket. A robot által édesapja üzen. A rendező beavatja a nézőt – anélkül, hogy sokat magyarázná –
a háború utáni filmgyártás útkereső munkájába. Az órásmester, a robot, a játékboltos – milyen kedves ismerősök – segítőtársai a kisfiúnak, egy okos doberman is van még, Blackie, szintén remekül alakít. Mindennek egy sikerkönyv az alapja: Brian Sleznick The Invention of Hugo Cabret, 2007-ben jelent meg.

A Vaslady (Iron Lady)
– Meryl Streep remeklése

A legjobb női alakítás díját és ezzel harmadik Oscarját nyerte el Meryl Streep, aki immár elnyerhetné a legrokonszenvesebb amerikai filmsztár nagydíját is.

Két nagyszerű produkció után – A királynő (2006) és A király beszéde (2010), amelyek a brit birodalom és az angol nagypolitika korszakos vezetőit jelenítik meg – filmre került Margaret Thatcher, a Vasladynek elnevezett egyetlen női brit miniszterelnök életét bemutató forgatókönyv.

Bár előzetesen néhány kritikus fanyalgott és pongyolának nevezte a rendezést (Phyllida Lloyd), a film mégis tarolt, illúziót keltett elragadóan korhű díszleteivel és egy kérlelhetetlen jellemű asszony portréjával.

Egy angol felső középosztálybeli öregedő házaspár kényelmes, lakályos házába léphetünk az első képsorokban. Egy megőszült hölgy tejet vásárol a sarki boltban, hazatérve a tej drágulásától felháborodva, de választékos nyelven magyaráz férjének. Felismerhető, tökéletes sminkje alapján, titkárnője előjegyzéseit követően, hogy magát a Vasladyt látjuk. Vélhetően nem őrzik kellőképpen, hogy kisebb vásárlási csatangolásokra kiszökik a házból. A még mindig nagyon akaratos, de olykor emlékezetét vesztő Margaret az évekkel azelőtt elhunyt férjét (Jim Broadbent) is maga mellé képzeli, dialogizál vele, közös emlékeiket idézi. Nem lehetünk biztosak benne, hogy mikor játszik a képzelete és mikor éli a valóságot.

A visszaidézett képek egy szinte hihetetlen karrier, feltörekvés, politikusi rátermettség éveit idézik Margaret (a fűszeres lánya) életéből. Szép és elegáns, okos és előrelátó, rendkívül energikus. Amikor meggyőzni akarja ellenfeleit, nem tud uralkodni a kitörő női ösztönén és mindenki hallhatja, hogyan „rikácsol”. Ám megtanítják a szónoklás fogásaira, szertartásosan emelni a karját, nőiesen, de magabiztosan haladni a férfiak sorában körömcipős, karcsú lába érvényesítésével.

A film izgalmas és elragadó, Meryl Streep bájos, izgalmasan megnyerő és elragadó. A színészek (politikusok, családtagok, választópolgárok) kiválóan támogatják.

1977 óta, amikor feltűnt a Julia c. filmben, minden mozinézőnek lehet élménye alakításairól.

Felismeri csengő nevetését, szomorú csüggedtségét, mint A szív hídjaiban, most pedig azt láthatja, ahogy az elmúlás felé közelítő ember gyengeségeit játssza el.

Szeretnénk megjegyezni remek szentenciáit, angolos okoskodását, kérlelhetetlenségének igazolását.

Nem könnyű időszakban vezényelte le az indulatok kitörésének elnyomását, a nyugalom megteremtését. Az idei Oscar-gála egyben Meryl Streep nagy győzelme volt a Kramer kontra Kramer, A szívek hídja érzelemdús filmjei után, 50 filmszerepléssel eddig.