Életünk része volt

Minden városban vannak épületek, amelyek jelképként vagy az ott átélt szép emlékek miatt végérvényesen beleíródnak egy-egy nemzedék életébe. A főtér négyemeletes sarki épülete nem szépsége miatt kedves nemzedékünk számára, hanem az ott látottakért.

A mai fiatalok alig-alig fogják elhinni, hogy egykor – úgy negyven éve – faluról bejöttek ifjak, és akár egyórás sort is kiálltak a Művész mozi előtt, hogy a másnapi vetítésre jegyet vásároljanak maguknak, barátnőjüknek, esetleg családtagoknak. No nem minden filmért rajongtunk annyira, de ma is emlékszem az ott látott Egy magyar nábobra, vagy még inkább az Egri csillagokra. Igaz, utóbbiról van egy feledhetetlen ifjúkori emlékem.

1974-ben a kettévágott Németország keleti részében fekvő Schwerin városban vettünk részt – hivatalosan turistaként – egy vallásos ifjúsági találkozón. Nagyon kezdő, német nyelvet tanuló fiatalként hegyeztem a fülem, megértek-e valamit is a keletnémet ifjak gyors beszédű közléséből. Bizony, akár a két kezemen megszámolhattam, hány német szót értettem meg, amikor egy érdekes mondat hangzott el: Sterne aus Eger. Akkor, 1974 nyarán mutatták be az Egri csillagok című filmet az NDK-ban. Olyan nagy volt az érdeklődés a film iránt, hogy a főtéren vetítették egy hatalmas vászonra, és nagyon jó volt akkor, ott magyarként jelen lenni. Nem tudom, a Sterne aus Eger hozzájárult-e a berlini fal leomlásához, de a (kelet)német–magyar barátságnak nagy áldása lett, mert amikor jó pár évre rá a Schwerinben megismert Gottfried barátom Jedden meglátogatott, tökéletes magyarsággal kérdezett rám: emlékszel, amikor együtt néztük azt a magyar filmet? Akkor vallotta be, annak hatására kezdett el magyarul tanulni, ment el Budapestre, és azóta is szépen beszéli a nyelvünket.

Mint sok minden ebben a városban, az egykori Művész mozi dicsősége és 800 férőhelyes mérete is lefelé menetbe került, más idők járnak mifelénk, más szelek fújnak. Igaz, így is az egykori hét filmszínházból egyedüliként megmaradva a város és életünk egy része maradt, megpróbált időben szép élmények lelki-szellemi ajándékaival.

A főtérnek ezen a fertályán unalmasan ismétlődik a megállapítás: nem igazán szép épületek sora. Mintha már az építés idején érezték volna, oldalát megpróbálták művészi alkotással színesebbé tenni. Beismerem, amíg jó filmeket vetítettek a Művész moziban, nem láttam az oldaldíszítést, de egy idő óta be kell érjem a békegalambokat kezéből kiengedő női relieffel, mert a McDonald’s közössége nem az én baráti köröm. Volna ugyan még egy jó váróterem nagyságú foglalt rész, amelyben egy (v)egyesület működik, de mi, marosvásárhelyi magyarok annak megemlítésére nem pocsékoljuk a nyomdafestéket. Így e főtéri épület előtt időnként elsétálva, nekem még mindig Venczel Vera szép fiatal arca jelenik meg, amint boldogan egymásra találnak Bornemissza Gergellyel.