2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

El nem küldött levél

  • 2014-09-08 14:49:33

Rózsika néni hagyatéka 2012-ből

Rózsika néni hagyatéka 2012-ből:

„1972-től 1982-ig a Dózsa György utcai 7-es napköziben voltam dada. Szeretettel köszönetet mondok mindazoknak a gyerekeknek, akik ebbe a napközibe jártak, mert kedvességükkel bearanyozták életem napjait. Nagyon szép emlékeim vannak ezekről az évekről, talán a legszebb élményeim, mert gyermekek közt dolgoztam, anyáskodhattam. Télen, hogy ne fázzunk, táncoltunk. Emlékszem a sok mulatságos mesére, játékra.

Kérem Istent, hogy segítsen benneteket, drága volt óvodásaim, hogy olyan jó gyermekeket tudjatok nevelni, mint amilyenek ti voltatok, és arra, hogy az Ő áldása legyen életeteken és kezetek munkáján.

Kedves óvónők, köszönöm szeretetüket, és hogy jó tanácsaikkal támogattak. Isten áldjon meg érte! Isten áldását kívánom minden kedves munkatársamnak!

Már megöregedtem. Kilencven évet töltök most májusban. Egészséges vagyok, készülök az örökkévalóságba. Kérem szépen, hogy mikor megkondul a harang számomra, gondoljanak rám, Isten irgalmazzon nekem és ajándékozzon örök életet.

Tisztelettel és szeretettel zárom soraimat”

Édesanyánk, BERECZKI ROZÁLIA folyó év július 5-én hunyt el, és megkésve teljesítjük kérését. Ily módon adjuk közre levelét.

Bálint Éva és Klára (lányai)  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató