2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A fenti címmel ez év november ötödike és 22-e között képzőművészeti eseménysorozat zajlik Marosvásárhelyen. 


A fenti címmel ez év november ötödike és 22-e között képzőművészeti eseménysorozat zajlik Marosvásárhelyen. Mint azt a szervezők közleményükben leírják, a B5 Stúdió által 2014–2015-ben szervezett esemény- és rezidenciaprogram folytatásaként az Eight Present Artist című rendezvénysorozat több kortárs művész Marosvásárhelyhez kapcsolódó tapasztalatait és viszonyulását foglalja össze, azt, ahogy művészi folyamatok és gyakorlatok a város politikai és kulturális szimbolikus töltését kutatják, fölfedik vagy felerősítik. Felhívás ez a normális és természetes párbeszédre az ideológiák és hivatalos mítoszok peremén. Célja, hogy amennyire lehetséges, megtörje a párhuzamos narratívákat, amelyek Marosvásárhelyt az etnikai monológok helyszínévé alacsonyítják.
Az Eight Present Artist, amelyet a kortárs művészet láthatósága, a közösségek dialógusa, valamint a kortárs művészet és a közönség közelsége határoz meg, öt egyéni és csoportos kiállítás-megnyitót, illetve eseményt javasol. Ezek – a helyi kultúra dinamizálása céljából – a város több helyszínén történnek: a Kultúrpalotában, a  K´arte szobában, a B5 stúdióban, a kis (ortodox) zsinagógában és a Tudor lakónegyedben.
Az Eight Present Artist az Urban Present projekt részeként a 23. Alter-Native Rövidfilmfesztivál kiegészítő programja.
A meghívott művészek: Adorjáni Márta & Miklós Szilárd (Kolozsvár), Christina Hartl-Prager (Bécs), Bartha József (Marosvásárhely), Vlad Nancă (Bukarest), Cristi Pogăcean (Marosvásárhely), a Monotremu művészpáros (Marosvásárhely). Szervező: Arteast Alapítvány. Partnerek: U.D.T.M., András Lóránt Társulat, K'arte Egyesület, Minitremu Egyesület, Fundaţia Comunitară / Cercul de Donatori Mureş, Bundeskanzleramt Österreich, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. A rendezvénysorozat, illetve a tárlatnyitók programját az alábbiakban olvashatják. 
November 5-e, 17 óra: Kultúrpalota (George Enescu utca 2.) – Bartha József. November 5-e, 18.30 óra: K’arte szoba (George Enescu utca 5.) – Cristina Hartl-Prager. November 5-e, 21 óra: Monotremu (Tudor negyed, December 1. sugárút).
November 6-a, 18.30 óra: B5 stúdió (Bolyai tér 5.) – Cristi Pogăcean. November 7-e, 18.30 óra: ortodox zsinagóga (Brăila – Knöpfler Vilmos – utca 10.) – Vlad Nancă/Miklós Szilárd & Adorjáni Márta/Cristi Pogăcean/Monotremu/Bartha József/Cristina Hartl – Prager. November 7-e, 19 óra: Konferencia – A kortárs művészet lehetőségei egy bikulturális környezetben. Meghívottak: Alex Cistelecan, Tordai S. Attila, Ungvári-Zrínyi Imre. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató