Egyre zsengébb korban nyúlnak káros szerekhez a fiatalok

Kávézókban, kapualjakban rendszeresen látni cigarettázó tinédzsereket, a szórakozóhelyeken pedig nem ritka a lábukon alig álló tizenévesek látványa. Az alkohol, cigaretta és sok esetben a kábítószer is a hétvégi bulik elmaradhatatlan kellékévé vált. Egy, az Open-I Research által pár hónapja készített felmérés alapján a 14-18 éves romániai fiatalok 22 százaléka rendszeresen dohányzik, míg nyolc százalékuk egyszer már kipróbálta a marihuánás cigarettát. 

A felmérést tavaly ősszel több száz 14-18 év közötti fiatal megkérdezésével készítették. A következtetések szerint a dohányzó tinédzserek 70 százalékának van legalább egy cigarettázó barátja, és 53 százaléka vallotta azt, hogy nem jó a kapcsolata a szüleivel, 43 százaléka pedig traumatikus élmény hatására kezdett dohányozni. A felmérés arra is kitér, hogy azoknak a fiataloknak, akiknek legalább az egyik szülője dohányos, 61 százaléka kezdett rendszeresen cigarettázni. A válaszadó kamaszok közül a legfiatalabb, aki kábítószerezett már, 15 éves volt. A marihuánát kipróbálók 32 százaléka barátoknál, 18 százaléka pedig utcán vagy bárban próbálta ki a füvezést.

 

Csoportnyomás és kíváncsiság

Az alkohol-, illetve kábítószer-használat veszélyeiről, lelki hátteréről Bartha Éva klinikai pszichológust, a szenvedélybetegekkel foglalkozó Bonus Pastor Alapítvány szakemberét kérdeztük, aki rendszeresen vesz részt fiataloknak tartott prevenciós tevékenységekben is. 

– Sajnos, a tapasztalat azt mutatja, hogy egyre zsengébb korban kezdenek el a fiatalok cigarettázni, illetve drogokhoz nyúlni. A prevenciós munka során, amikor a fiatalokat megkérdezzük, mi az, ami erre vezeti őket, legtöbb esetben az a válasz, hogy a kíváncsiság. Nyilván a csoportnyomás is nagyban közrejátszik, de leginkább arra kíváncsiak, hogy mit élhetnek át a kipróbálók, a hatásra, amiről a barátok mesélnek. Megjegyezném, hogy elsősorban a cigarettáról és a kábítószerekről beszél a közvélemény, az alkoholfogyasztásról kevésbé, ez az országos drogellenes ügynökség jelentéséből is kimaradt, bár úgy gondolom, hogy az első számú „drog” az alkohol, az alkohollal való visszélés, ennek túl korai és nem megfelelő módon való használata. Egyrészt gyakrabban nyúlnak hozzá a fiatalok, másrészt jóval nagyobb populációt érint, hiszen kilencedik osztályban már a hétvégi bulik, osztálykirándulások elképzelhetetlenek alkohol nélkül, és egyre több lány fogyasztja, illetve jut el a részegségig. Régebb inkább a fiúk éltek vele, újabban a lányok is; sajnos menőnek számít a fiatalok körében, ha valaki berúg. Divatos lett a „rohamivás”, minél több alkoholt fogyasztani nagyon rövid idő alatt.

– Befolyásolja-e a családi háttér, hogy a fiatal kipróbálja-e vagy sem a káros szereket? 

– Egyértelmű, hogy ha egy szenvedélybeteg van a családban, az kihat a család életére. Ilyen esetben nem is annyira az örökölt személyiségminták, hanem a viselkedésminták azok, amiket elsajátítanak a gyerekek. Emellett, ha szenvedélybeteg a szülő, elhanyagolja a gyereket, nem képes megadni azt figyelmet, amire a gyereknek szüksége van. De a manapság tapasztalt hajtás, a munkamánia, a megváltozott értékrend is hozzájárul ahhoz, hogy egyre kevésbé tudnak figyelni a szülők a fiatalokra, így azok egyre zsengébb korban kezdenek úgymond más boldogságforrásokhoz nyúlni. Egyfajta boldogságkeresésben élnek a fiatalok, és ezek a szerek olyan érzéseket váltanak ki, amelyeket normális úton kellene megszerezniük. Sajnos, nem sok alternatíva van a mai fiatalok számára, közösségépítésre, pozitív értékrendű csoportokban való együttlétre egyre kevesebb a lehetőség. 

– A fiatalok nagy része nem válik függővé…

– Ha valakit a kíváncsiság vezérel, hogy kipróbáljon valamiféle szert, nem féltétlenül válik függővé. Ahol a családban van ilyen minta, ott nagyobb az esélye a függőség kialakulásának. Egyre többen próbálják ki, de az alkalmi használat a gyakoribb, nem mondhatjuk, hogy a kísérletezők nagy része függővé válik.

Abban az esetben, ha szenvedélybeteg van a családban, nagyon sok fiatal állítja, hogy ő megpróbál másként élni. Van, akinek ez sikerül, de van, aki az elhatározás ellenére függővé válik, és éppen azért, mert nincsenek meg a megküzdési mechanizmusai, amelyekre szüksége van, hogy ezt elkerülje: a stresszel való megküzdés problematikussága, a probléma-megoldási készség hiánya, a traumák feldolgozási módozatának a hiánya. 

– Mikor beszélünk függőségről?

– Van néhány közös jellemzőjük a függőségeknek: leszokási kísérletek sorozatos kudarca, testi vagy lelki problémák, kapcsolatok megromlása, sok időt szentel a függőségre, a korábban fontos tevékenységek elveszítik fontosságukat. 

– A prevenciós tevékenységek során beszélnek-e a kényes témákról (alkohol, kábítószer, cigaretta) a fiatalok?

– Azt tapasztalom, hogy nem tabutéma erről beszélni, és ez jó, mert amennyiben titkolózni kell, valamint nem megfelelő információkat szereznek a hatásokról, következményekről, nagyobb az esélye annak, hogy függővé válnak. 

Sajnos, a legtöbben úgynevezett „etnobotanikai szereket” használnak, ami rendkívül veszélyes, mivel a dizájnerdrogok vagy kémiai anyagokkal átitatott növények előre nem megjósolható hatással bírnak. Sokan kerülnek kórházba pszichés problémákkal, szív-, vesebántalmakkal. Első használatra is okoznak maradandó károkat ezek a szerek, amivel egy életen keresztül együtt kell élnie az egyénnek, gondolok itt a szervi megbetegedéseken kívül a szorongásra, depresszióra, paranoiás tünetekre. 

– Melyek azok a jelek, amelyek nyomán a szülő észreveheti, hogy gond van a gyerekével?

– Amikor megváltozik a fiatal viselkedése, romlanak a tanulmányi eredményei, változik az öltözködési módja, a baráti köre, már figyelmeztető jel. Sokszor depressziós lesz a fiatal, ha nem kapja meg a szert, agresszívvé válik, esetleg több zsebpénzt kér, vagy akár pénzt, értéktárgyat visz el a lakásból. 

– A Bonus Pastornál fiatalok számára van-e terápiás lehetőség?

– Sajnos, országos szinten kevés olyan hely van, ahol segítséget kaphatnak a szülők, ha látják, hogy gond van a gyerekükkel. A Bonus Pastornál lehetőség van ambuláns terápiára, emellett vannak rövid terápiás programok. Fontos, hogy a szenvedélybeteg motivált legyen, amíg a tagadási fázisban van, nem tudunk vele dolgozni, csupán a hozzátartozókkal. A terápia során a függőség felismerése, a veszteségekkel való szembesülés, a változásra való remény felkeltése történik, valamint a visszaesést megelőző program ismertetése, az utógondozásra való igény felkeltése. Mindezek mellett személyiségépítés zajlik, olyan életkészségeket, kompetenciákat kell megszerezniük a szerhasználóknak, amelyek hozzásegítik őket, hogy visszatérve ugyanazon környezetbe, együtt tudjanak élni a függőséggel, absztinensen, felépülve, egyszóval élvezhető legyen az életük.