*Kozma-Vízkeleti Dániel
Forrás: a Kult fesztivál Facebook-oldala
Párkapcsolati csaták a család-pszichoterapeuta szemével
Hogyan változik át egy szerdai moziélmény egy keddi „rém uncsiságra”? Miként lesz a Ciuc sörből Ursus? És mekkora – elvégzett házimunkák egész sorozatát felszínre hozó – felháborodáshullámot idézhet elő egy jámbor férjben a „te soha nem segítesz itthon” kijelentés? Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta marosvásárhelyi közönsége minderre választ kaphatott október 10-én, szombat délután a Kultúrpalota Nagytermében. Az Eltérő valóságok párkapcsolatban – hogyan látunk más mozit? című, rendkívül szórakoztató, ugyanakkor elgondolkoztató előadásra a Kult fesztivál programjának részeként került sor.
A közvetlen, könnyed stílusáról ismert szakember könnyfakasztóan vicces jelenetekből kiindulva kalauzolta hallgatóságát az egymásnak ellentmondó valóságérzékelések mögötti okfejtésig. Elmesélte például, hogy egy terápiára érkező házaspár egyik tagja saját elmondása szerint úgy próbálta jelezni a társának, hogy több gyengédségre vágyik, hogy a közös otthonukat – az illemhelyet is beleértve – telerakta a kettejüket ábrázoló fényképekkel. Az üzenet címzettje, „csekély értelmű medvebocsként”, persze, nem vette a jelet. Egy másik, konfliktusokat szülő helyzet az úgynevezett „emlékezőverseny”, amikor a párkapcsolat szereplői egészen másként tudnak felidézni közös megéléseket, és ennek következményeként egy „mondtam”, „nem mondtad” típusú egymásnak feszülés is kialakulhat.
Mivel nem vagyunk denevérek…
– Ez a jelenség teljesen természetes, tulajdonképpen az elménk alapbeállításának a természetes következménye. De hogyan tudjuk megérteni, hogy egy természetes működésmód miként válik ennyire indulatkeltővé? – tette fel a költői kérdést a család-pszichoterapeuta, majd így folytatta:
– A valóságot, amit a tapasztalataink és a személyes meggyőződésünk alapján annak nevezünk, mi magunk rakjuk össze. Az érzékszerveinket másodpercenként tízezres nagyságrendű inger éri, ennyit képtelenek lennénk feldolgozni, pillanatok alatt túlterhelné az agyunkat. Ennek elkerülése érdekében az elménk többszörösen szűri ezt a hatalmas információtartalmat. A legelső szűrő az érzékelésünk. Nem vagyunk például denevérek, így a hangtartománynak csak egy viszonylag szűk részét vagyunk képesek hallani. Ugyanígy a fényspektrumnak is csak egy szűk részét érzékeljük. És bár az érzékelőrendszerünk ugyanoda van hangolva, nem tudok garanciát adni arra, hogy minden időpillanatban a szűrőjük a párjukkal, a családtagjaikkal vagy a barátaikkal pontosan ugyanúgy fog működni – szögezte le Kozma-Vízkeleti Dániel, és ez utóbbi kijelentését a továbbiakban bohókás ritmikussággal a beáramlott adathalmazból értelmes mintázatokat kirakó észlelőrendszer, a figyelem, a várakozásokat meghatározó múltbeli tapasztalatok, valamint a kisgyermekkortól társadalmilag alakított értelmezés szűrőjére vonatkoztatva is megismételte.
– Mindennek, amit megtapasztalunk, érzéseket és értékeket is mi tulajdonítunk, mégpedig egy nagyon széles skálán. Ez a klasszikus „félig üres” vagy „félig tele” példája, ami a belső szemléletünkön, azon a hozzáálláson múlik, hogy inkább a lehetőséget keressük, vagy inkább azt nézzük, hogy mi hogyan katasztrófa – tette hozzá az előadó.
„De szebb lesz”
Ennél a pontnál Kozma-Vízkeleti Dániel egy újabb nevettető helyzetábrázolással élt: egy kiránduló pár példájával, amelyben az egyik fél egy különleges bogarat szeretne lelkesen megmutatni a társának, az azonban, a pohár üres felének szemlélőjeként, azzal inti le, hogy: „ha ketten nézzük, nem lesz szebb”.
– Mérei Ferenc óta tudjuk, hogy „de szebb lesz”. Mérei Ferenc rég elhunyt pszichológus alkotta meg az együttes élmény fogalmát, miszerint a közösen átélt élmények érzelmi hőfoka pusztán a közös átélés révén magasabb lesz – hangsúlyozta a család-pszichoterapeuta.
Az emlékezet nemcsak szelektív, hanem konstruktív is, a kihullott emlékképeket a fantázia segítségével pótolja, ebből adódnak a közös megélések felidézésében megmutatkozó, könnyen konfliktust szító eltérések – hangzott el a továbbiakban, majd ennek kapcsán az érzelmi állapothoz igazodó, hangulatfüggő felidézésről is szó esett.
– Például amikor tele vagyunk haraggal a párunk iránt, akkor csak azok a dolgok jutnak eszünkbe, amelyekért jól lehet haragudni – fejtette ki az előadó, majd hozzátette, hogy a hangulataink részben önfenntartásra törekednek az emlékezetünk által.
„Az emlékeim én vagyok”
A kétféle „moziélményt” mindezeken túl a nyelvi korlátok is elősegítik, pontosabban annak képtelensége, hogy összetett érzelmi állapotokat úgy hozzunk a párunk tudomására, hogy ő teljes mértékben ugyanazt élje át, amit mi, illetve maradéktalanul azt fogja fel, amit közölni próbáltunk.
Annak érdekében, hogy mégis megértésre találjunk, a kínálkozó lehetőségek közül a nyílt, direkt – közvetítők nélkül a címzetthez intézett, köntörfalazás nélküli – kommunikációt érdemes választanunk.
– Az emlékeink, gondolataink, vélekedéseink az identitásunk részévé válhatnak, és ettől kezdve ragaszkodunk ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani őket. Az előképeink befolyásolják, hogy mit fogunk a valóságból újra keresni, meglátni, milyen jelentést adunk bizonyos dolgoknak, ugyanakkor mi az, ami fölött átsiklunk, mert ellentmond az előképeinknek. Belső lélektani logikával ezt úgy lehetne megfogalmazni, hogy az, ahogy a világot látom, tulajdonképpen én vagyok, és az emlékeim is én vagyok. Objektív tehát csak a fotós kollégák fényképezőgépén van – zárta humorral az eszmefuttatást az előadó.
A közös élmények ereje
Az elhangzottak alapján egyértelművé vált, hogy egy párkapcsolatban két különböző világ él együtt. A felek személyes döntése, hogy mit kezdenek ezekkel a világokkal: válaszfalként érzékelik, vagy izgatott kíváncsisággal próbálják megismerni a társukét, úgy, hogy ez a különbözőség összekösse őket.
– A közös pontok összehoznak, növelik az összetartozás érzését. A hosszú távú, kiegyensúlyozott, kölcsönösségre épülő kapcsolatoknak a kovásza az összehangoltság és az alkalmazkodás – emelte ki a család-pszichoterapeuta, majd a közös élmények keresésének a fontosságát hangsúlyozta. Végül néhány konkrét tippet is adott hallgatóságának a feszültségkeltő, indulatnövelő párkapcsolati tényezők elkerülésére, illetve kisimítására.
Az eltérő valóságok megtapasztalásának legelső lépése annak elfogadása, hogy a gondolataink nem azonosak a valósággal. Így könnyebb lesz lemondani arról, hogy mindenképpen eldöntsük, kinek van igaza.
– Soha ne mondjunk le az egyeztetés lehetőségéről. Ehhez „sajnos” beszélgetni szükséges egymással, mégpedig nem keveset, néha több mint napi 6 percet – jegyezte meg viccesen az előadó, majd az egyik leghasznosabb kulcsot villantotta fel, ami nem más, mint a párok érdeklődése egymás örömei iránt. A másik pedig az elengedése a nyomasztó elvárásoknak, például annak, hogy „csak akkor vagyunk jó pár, ha mindenben egyetértünk”.
– Ha mindezt végre tudjuk hajtani, akkor hátravan még egy erősen érzelmi töltetű dolog: megbocsátani a párunknak azt, hogy másként látja, másként emlékszik, más érzésekkel ruházza fel a valót. Mert az én világlátásom jó, de az ő világlátása neki szintén jó, és amíg érdeklődni tudunk egymás iránt, addig ketten együtt jók leszünk – összegzett a Kult fesztivál meghívottja.
