Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Adva van az egyetemes emberiség, ami az én magánértelmezésemben az emberiségnek azt a részét jelenti, amely valamilyen főiskolára vagy egyetemre bejutott, behatolt – nem tüntetőként és nem terroristaként – egyszerű mezei hallgató gyanánt. Vagy korengedéllyel, ui. korán felfedezték, hogy kilóg a sorból elmeszinten, és ezzel ellopva a gyermekkorát, átugorva 5–6 osztályt, egyenesen a zseniképzőben köt ki a mérhetetlen szülői ambíciók tárgyaként.
Azzal az önök csütörtöki embere is tisztában van, hogy az egyetemes emberiség mellett létezik középiskolás és elemi emberiség is, sőt vannak írástudatlanok és csecsszopók is. Nem elhanyagolható számban. Egyébiránt a középkorban az egyetem, az universitas a tanárok és diákok közösségét, zárt univerzumát jelentette. Az alapító herceg, fejedelem, király/királynő, szerzetesrend számára ez presztízs, büszkeség kérdése volt. Szellemi érdeklődésének tanújele. A befektetett privilégiumok és anyagi támogatás százszorosan visszafizetődött, ugyanis az egyetemekről kikerült értelmiségiek – papok, orvosok, gyógyszerészek, jogászok, tanárok –, a társadalom hasznos tagjaivá válva, az adott régió, ország irányításában, szellemi-anyagi fejlesztésében aktívan részt vállaltak. Honi példákkal illusztrálva, elég, ha Apáczai Csere Jánosra vagy Mátyus István doktorra, Bernády Györgyre vagy a vásárhelyi egyetemek alapító professzoraira gondolunk.
Az egyetemalapítás gondolata bárhonnan jöhetett. Az elérendő célhoz eleinte csupán jó tanárok, figyelmes hallgatók, egy épület kellett. Az orvosi egyetemeken a boncolást maguk a hallgatók oldották meg hullalopással, a professzorok szemet hunyása mellett. A jogi értekezésekhez a peres-pörös emberiség bőven szállított esetanyagot. Könyveket már akkor is bőségesen írtak a grafomán emberiség nagyobb dicsőségére (ad majorem gloria). Meg természetesen pénz kellett, a közvélemény támogatása, a törvénykezés egyetembarát, -pártoló, -támogató hozzáállása.
Ebből következik, hogy az universitas belső rendjébe – pontosan az említett kiváltságok, jóindulatú törvényalkotás, az egyetemek működési szabályzata, alkotmánya értelmében – a külvilágnak nem volt beleszólása. Az egyetemek elméletben és a legtöbb esetben gyakorlatban is tanszabadságot élveztek, az egyetemi hallgatókat pedig az érinthetetlenség és nemesi (a szellem lovagjai, apródjai) előjogok illették meg. A feudalizmus világában a tanult embert előjogok és megbecsülés övezte egy nagyobbára írástudatlan, jogismereti hiányokkal küzdő, erőszakos világban.
Mátyás király is próbálkozott egyetemalapítással, a bencések is, de Magyarországon csak a Pázmány Péter alapította nagyszombati, majd Budára költöztetett egyetem érte meg a nagykorúságot, szépkorúságot. 1871-ben Kolozsváron is életre hívták az egyetemet, mely az alapító csász. kir. nevét viselte. Érthető módon ezek a nemzeti büszkeség alapelemei közé tartoznak. Minden újabb universitas pedig ezt a kiváltságos világot, a szellemi elitnevelést szolgálja. A közért van.
Egy egyetem álszent ellehetetlenítése ideológiai okokból, kiutálása az országból káros gyakorlat. Vérszemet kapnak ettől a még rejtőzködő antiintellektuális indulatok, melyek Közép-Kelet-Európában a múlt században oly tág teret nyertek a különböző előjelű hatalmaktól. Ha a hatalomnak nem tetszik az egyetem tanrendje, stílusa, ideológiája, liberális szabadgondolkodása, a közép-kelet-európaiság eszméje, a demokrácia bővülése, sokszínűsége, akkor olyan törvényeket hoz(hat), amelyeknek látszatával takarózva eltávolítja az országból az éppen soros egyetemet. (A gázszerelők alapította egyetemek még csak ezután fognak feltörni a stadionok gyepéből.)
Arra sem gondolnak kitudók, hogy a Trianonban megcsonkított országba, fővárosába éppen a Trianon haszonélvezőinek (déd)unokái jönnek/tanulnak, és szinte rajongásig megszeretik a várost, ahol az egyetem negyedszázad óta működik. Talán egy kicsit megtanultak magyarul, megértettek valamit az ország szellemiségéből. Barátságok, szerelmek szövődtek magyarok és nem magyarok között. A nemzetek feletti tudományos együttműködés melegágya volt az egyetem.
Viszont a kiutasítás után számolni kell jó esetben a magyarokkal szembeni közönyösség növekedésével, az előítéletek tartósításával. A jó hírnév csökkenésével. De ami még ennél is fájdalmasabb, a magyar és európai, ázsiai fiatal értelmiségiek Bécset választják a hatalom kuruckodása folytán. Bécs azt a szerepet fogja újra játszani, mint régen, mint a Monarchia idején: igazi szellemi fárosz lesz. Holott mindenféle nemzetközi felmérés szerint a kilökdösött universitas volt az egyetlen versenyképes felsőoktatási intézmény Magyarországon, amely minden tekintetben felvehette a versenyt a nagynevű egyetemekkel.
Miként már máskor is írtam: kár, nagy kár.