2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egyesületek, alapítványok támogatása

  • 2015-01-04 14:54:31

A helyi költségvetésből 2015-ben anyagi támogatásban részesülhetnek szociális gondozással foglalkozó bejegyzett egyesületek, alapítványok, amelyek a Marosvásárhelyi Helyi Tanáccsal szerződéses megállapodást kötöttek.

A helyi költségvetésből 2015-ben anyagi támogatásban részesülhetnek szociális gondozással foglalkozó bejegyzett egyesületek, alapítványok, amelyek a Marosvásárhelyi Helyi Tanáccsal szerződéses megállapodást kötöttek. Az 1998. évi 34-es számú törvény, valamint az utólag módosított 2001. évi 1153-as számú kormányhatározat értelmében a támogatásban részesülő egyesületek jegyzékét, valamint a pénzsegély mértékét a decemberi helyi tanácsi határozattal fogadták el.

Az idei évre igényelt pénzsegély iratcsomóinak benyújtási határideje a helyi önkormányzat Ifjúsági, Kulturális és Sporttevékenységek, Lakásügyi Osztályára 2014. október 31-e volt. Október folyamán kilenc pályázatot nyújtottak be, a kritériumok alapján novemberben értékelte azokat a szakbizottság, ennek nyomán a támogatásra jogosult pályázatok pénzforrásának kiegészítésére 326.196 lejt különítenek el a helyi költségvetésből. Ezáltal 363 személy részesül szociális gondozói támogatásban, köztük idős személyek, cigánygyerekek, fogyatékkal élők, HIV-fertőzött, illetve AIDS-es kiskorúak/fiatalok, valamint szükségben élő családok tehetséges gyermekei.

A 2015 januárjától decemberéig folyósított pénztámogatást egyenlő részletekben minden hónap 25-éig juttatják majd el a nyertes pályázókhoz. A kilenc nyertes pályázó között van a görög katolikus Caritas Egyesület, amely 82 ezer lej összértékű pályázata kivitelezéséhez 41 ezer lejt kérelmezett a helyi tanácstól, a szakbizottság 28 ezer lejnyi finanszírozást ajánlott fel számukra. Az egyesület által felvállalt harminc idős embernek az otthoni gondozásához szükséges pénzsegély élelmiszerre, tisztálkodási szerekre, szállítóeszközök üzemanyag-költségének fedezésére stb. szükséges. Az UnitárCoop Alapítvány 43 ezer lejt igényelt a 63 ezer lejes pályázat kivitelezéséhez, a bizottság 32 ezret ajánlott a harmincöt idős személy otthoni szociális ellátására. A Hifa–Románia Egyesület a 104 ezer lej összértékű pályázatához a benyújtott 77 ezer lej helyett 50 ezret kap majd ötvennégy fogyatékkal élő személy saját otthonában való élelmiszerrel, tisztálkodási szerekkel, egészségügyi fogyóanyagokkal való ellátására, gondozására. A Családok és Nagycsaládok Marianum Egyesülete közel 29 ezer lej összértékű pályázatának finanszírozásához 14 ezer lejnyit igényelt és kapott a tizenöt idős személy saját lakásában való ellátására, gondozására. A Diakónia Keresztény Alapítvány 173 ezer lejes összértékű pályázatához 60 ezer lejt igényelt, a felajánlott összeg 46 ezer lej, ebből ötven idős személy részére juttatnak élelmiszert és tisztálkodási szereket, biztosítják az otthoni idősgondozást. A Szivárvány Alapítvány a 213 ezer lejes összértékű pályázatával szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis 49.800 lejt igényelt, a bizottság ezúttal majdnem a kért összegre bólintott rá, éspedig 49.792 lejre. A nappali foglalkoztató központban a Hidegvölgyben élő 98 roma gyerek számára biztosítják majd az étkeztetést, illetve tanszereket, tisztálkodási szereket, a szállítóeszközök üzemanyag-költségét, a személyzet bérét stb. A Talentum Alapítvány 99 ezer lej összértékű pályázatához 62 ezer lejt igényelt a helyi költségvetésből, a jövő évben közel 47 ezret kap majd a nehéz sorban élő családokból származó negyven tehetséges gyerek és fiatal támogatására. A Rhema Alapítvány – Ioana nappali foglalkoztató központ 91 ezer lej összértékű pályázatához 45 ezer lejnyi finanszírozásra számított, a bizottság által jóváhagyott összeg közel 33 ezer lej, ami a Hegy utcai huszonnyolc cigány gyermek nappali foglalkoztatására: étkeztetésére, szállítására, tisztálkodására, a szállítóeszközök üzemanyagköltségére fordítható. Ugyancsak a Rhema Alapítvány HIV-fertőzött, illetve AIDS-es kiskorúak és fiatalok számára igényelt a 176 ezer lej összértékű pályázata kivitelezéséhez 53 ezer lejes támogatást a helyi költségvetésből, ennek kevesebb mint felét ítélte meg a szakbizottság: 24.272 lejt. Ezt az összeget 13 HIV-fertőzött/AIDS-es kiskorú és fiatal étkeztetésére, tisztálkodási szerekre, üzemanyagra stb. fordítanak.

Ahhoz, hogy a helyi költségvetésből havonta pénzsegélyben részesüljenek a nemkormányzati egyesületek, alapítványok, annak feltétele az előző év decemberében a helyi tanáccsal kötött szociális ellátási megállapodás, illetve annak bizonyítéka, hogy legkevesebb egy éve szociális szolgáltatást nyújtanak, nincs tartozásuk stb.

A törvény értelmében az állami pénzsegély nem fedezheti teljes mértékben a szociális ellátóegységek tevékenységét, a cél az anyagi források kiegészítése. A marosvásárhelyi tanács szociális ellátási és gazdasági ügyosztályai havonta ellenőrzik majd a támogatásban részesülő alapítványok által felvállalt szolgáltatások kivitelezését, a pénztámogatásnak a pályázatban foglaltak szerinti felhasználását, valamint a törvényes előírások betartását. Abban az esetben, ha a finanszírozó helyi tanács rendellenességeket talál, felbonthatja a megállapodási szerződést.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató