2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az alpolgármester örömmel nyugtázta, hogy megvalósult a Nyárádmentét összekötő Nyárádmagyarós – Sóvárad megyei út.

Fotó: Nagy Tibor


Az alpolgármester örömmel nyugtázta, hogy megvalósult a Nyárádmentét összekötő Nyárádmagyarós – Sóvárad megyei út. – Szerintünk megérte a beruházás, szükség volt erre, 12 kilométerrel rövidült le az út Szovátáig, a táj is szép. Most még a Bekecs tetején álló kápolnához vezető utat kellene megjavítani. Jelenleg traktorral, terepjáróval lehet kimenni. Három évvel ezelőtt ott szerveztük a falunapokat. Ott van a Mozgókő, az a határ, és a kápolna attól 100 méterre van, a selyei részen, de közel van Sóváradhoz. Szeretnénk rendbe tenni az utat, hogy járható legyen, akár le is lehetne kövezni. Van 10 ezer méter kommunális utunk, és abba beletartozik az az útszakasz is. Az ügyben átiratot küldtünk a megyei tanácshoz. 
Az alpolgármester szerint ez egyelőre még csak távlati terv. 
– Rengeteg magyarországi vendéget szállásolunk el itt, Sóváradon, őket mindig elvisszük a kápolnához. Nagyon tetszik mindenkinek, szép a kilátás is, ha tiszta az idő, egészen a Fogarasi-havasokig el lehet látni.  Gyerekkorunkban is oda jártunk túrázni, most is oda mennek a környékbeliek bekecsi túrára.
Hídjavítás közmunkával
Az egyik megyei út folytatása a Templom utca, a Király utca, Túl a vízen. Valójában nem utcák, csak a köznyelvben használják így, mert a házak 1-től 500-ig körbe vannak számozva a faluban. 
–  Egy 1200 méteres útszakaszról van szó, amely a megyei tanácshoz tartozik, és amelyre mi önkormányzatként hivatalosan nem költhetünk. De közmunkával építettünk egy 8 méteres nyitású hidat az idén a Vár-patakon keresztül, mert az nagyon rossz állapotban volt, és  szintén közmunkából lepadoltuk a régi fahídnak a járófelületét. 
Ezek mellett járdásítást is szeretnénk, amit önerőből kell megvalósítanunk, mert az országutak miatt  a meglévő járdák a mi leltárunkban vannak, de a terület az Országos Útügyi Vállalathoz tartozik, ezért járdaépítésre nem pályázhatunk, amíg nem lesz a saját területünk.
– Meg lehet ezt oldani, nem lehet esetleg visszaigényelni?
– Nem, ezt önerőből lehet megcsinálni. Nagyon szűk a hely, az út és a kerítések között nincs hová megépítsük a járdákat. Régebb is azért volt annyi gyalogátjáró, mert ezekkel kötöttük össze az egyik oldalt a másikkal, hogy le lehessen jutni a központig. Szerencsére a Vágás utcában a sáncokat lefedték, ott el tudnak járni az emberek. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató