Megbolondult az ország. Az utóbbi napok – mit beszélek, hónapok! – politikai eseményei leginkább egy izgalmas rendőrfilmre vagy a kilencvenes évek híres olasz maffiafilmjére, a Polipra emlékeztetnek.
Megbolondult az ország. Az utóbbi napok – mit beszélek, hónapok! – politikai eseményei leginkább egy izgalmas rendőrfilmre vagy a kilencvenes évek híres olasz maffiafilmjére, a Polipra emlékeztetnek. A főszereplők a politikusok, a nézők és statiszták a politikától megundorodott, adóterhektől nyögő, a téli számlák rémálmát (át)élő választópolgárok, és természetesen a pontosan meg sem határozható külön kategória, a sajtó, amely a nap huszonnégy órájában olyan rendőrfilmekkel bombáz, amelyek főhősei a lebukott és a Korrupcióellenes Ügyészség karmaiba került politikusok. Sok-sok kérdéssel, nyilatkozattal, sírással, tagadással és árulással fűszerezve.
Azt mondta a tegnap valaki, hogy átok van az országon, egy másik pedig – nem kevés kárörömmel –, hogy eljött „az istenek bukásának ideje”! Hiszen minden új nap újabb kihallgatással, őrizetbevétellel, előzetes letartóztatásba helyezéssel kezdődik és végződik, és olyanokról van szó, akik eddig olümposzi magasságokból tekintettek le, ha egyáltalán letekintettek az egyszerű földi halandókra.
Azt is sokszor mondják, hogy az egyetlen működő állami intézménye az országnak a Korrupcióellenes Ügyészség. Tényleg dolgozik, sokat dolgozik. És úgy néz ki, valóban gyökereiből akarja kiirtani a korrupciót. Ezt sugallja az Európai Bizottság legutóbbi országjelentése.
Mégis sokszor ijesztő, hogy olyan volt magas rangú állami tisztségviselőket kísérnek be bilincsben, akik korábban az ország sorsát igazgatták. Olyan szempontból is ijesztő, hogy már sokak szerint nem is szabad miniszteri tisztséget vállalni, mert a mandátum végére a bársonyszéket priccsre cserélik. De a másik szempont még ijesztőbb: úgy tűnik, hogy ezt az országot csupa köztörvényes tolvaj, csaló, korrupt és zsaroló igazgatja, kezdve a legmagasabbaktól a legkisebbekig. Innen meg már akár az is következhet, hogy a jelenleg fungáló tárcavezetők is egy sorsra jutnak a DNA által jelenleg vizsgált elődeikkel. Hiszen mindig akad egy feljelentés, amely nyomán vizsgálat indul, a vizsgált személy pedig, amikor érzi, hogy szorul a nyakán a hurok, „bemártja” a társait, és innentől kezdve a dominó elve érvényesül.
Eközben „hivatalos” adatok szerint sose éltünk jobban, mint ma. A gazdaság dübörög, a kormányfő ezerlejes minimálbért ígér, az év elején nem növelt egyetlen adót sem, sőt „megoldja a frankhitelesek gondját is”. S hogy még jobb legyen, növeli a szavatolt minimális nyugdíjakat is (az más dolog, hogy pontosan négyszáz lejre).
Furcsa, hogy ez a sok „jó” nem tükröződik a lakosság vásárlóerejében. Nagy a szegénység, az elégedetlenség, a holnaptól való félelem. Mindenki fél: a korrupcióból meggazdagodott politikusok azért, mert holnap náluk kopogtathat a DNA, a szegények pedig azért, mert nem biztos, hogy holnap is jut a mindennapi kenyérre…
