Egy nem igazán szép épület, amelyben nagyon szép dolgok születnek

A legfelső emelet közepén szokatlanul nagy méretű öt ablak sejteti a szemlélődő előtt, hogy történik valami. Már eleve úgy épült a Képzőművészeti Alap rendelésére, hogy kényelmes műtermeket lehessen ott berendezni. Végtére, nem egy rossz hely, szemben a szép városházával és a Kultúrpalotával, a főtéri zaj fölötti fényvilágban, jelképesen meg valóságosan is ég és föld között, ahol szép alkotások születnek. Igaz, az egykori művészek jó része – Barabás István, Bortnyik Irén, Nagy Pál, Siklódy Tibor, Zolcsák Sándor – már a hatodik emeletnél is fennebb költözött, és hisszük, hogy lelkileg és művészileg még magasabban vannak.

Az üzleti világ szintjéről, a földről bámulom a műteremablakok magasságát, s megcsillan bennem a kérdés: mi lesz a műtermek sorsa, mikor az alkotók „egy emelettel feljebb” emelkednek? Pár évvel ezelőtt a felvidéki Alsósztregován végigjárhattuk Madách Imre kastélyát, ami ma múzeum, és rám a legnagyobb hatást nem a gazdag kastély tette, hanem a dolgozószoba, ahol Az ember tragédiája született. Életem nagy-nagy élménye, hogy megállhattam pár percre a magyar és világirodalom egyik fontos drámájának születési helyén. Most pedig itt állok egy erdélyi város főterének egyik szélén, nézem a nagy műteremablakokat, s azt kérdezem halkan: mi lesz a műtermek sorsa? Előttem elvonul Kisbacon emléke, ahol úgy maradt a toll és a papír, amint Elek apó kezéből kiesett, s utolsó betűivel örök emlékké változott. Bizony, szívesen fölmennék időnként, és szívesen fölvinném barátaimat is abba a műterembe, ahol egykor Barabás István és felesége, Bortnyik Irén annyi szépet alkotott, és a többi műtermet sem rendezném át, csak állnék ott, mintha el sem ment volna egy év alatt Fekete Zsolt, Zolcsák Sándor, Haller József, mert ők azért ott maradtak a műtermekben, s mekkora élmény lenne látni a félbemaradt portrét, vagy akár megsimogatni Haller József színes krétáit, amelyek még a mennyet is földközelbe hozták. Én a Múzeumok éjszakáján végiglátogatnám „felment” művészeink lent maradt műtermeit, amelyek mégiscsak gazdagabbá tették ezt a várost. Mert volna mit mutatni, hiszen csak ennél az épületnél a forradalom alkalmával találat érte az egyik műtermet, a golyó az ablakon át a plafonról egy képrámába csapódott, s mai napig őrzi a jó negyedszázados esemény emlékét ott fenn az ég-föld határán. Ez is a város, városunk története.