Egy kicsengetési tabló margójára

Feleségem középiskolai osztálytársa jött húsvéti locsolásra és egy régebbi ígéretét is leróni. Utóbbi években a volt Művészeti Középiskola 1963-ban és 1964-ben végzett zenész osztályai 2014-től kezdődően három évben egymás után tartottunk érettségi találkozót. Az előbb említett ígéret pedig az 1963-ban végzett XII. osztályok zenész és képzőművész tanulói kicsengetési tablójának maradványa. A több mint fél évszázaddal ezelőtt végzetteket az ország magyarlakta vidékeiről verbuválták, hisz 1962-ig Marosvásárhelyen csak magyar tagozat volt, ezenkívül még csak Kolozsváron iratkozhattál magyar nyelvű művészetis képzésre. Az 1962-es évi román tagozat megalapítása egyszerre történt városunkban az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben, a Szentgyörgyi István színművészeti főiskolán és a Művészeti Középiskolában. Utóbbit az évek folyamán a Pedagógiai Líceumhoz (tanítóképzőhöz) csatolták, majd a rendszerváltás után újra önálló iskolaként működött. A legnagyobb baj, amiért e sorokat írom, az a nagyfokú felelőtlenség, ami ezeket a változtatásokat, költözködéseket kísérte. Kit lehet most annyi év távlatából felelősségre vonni azért, ahogy a kicsengetési tablóinkkal bántak? A 2014-es osztálytalálkozó alkalmából szerettük volna előkeresni a mi évfolyamunk, az 1963-ban és 1964-ben végzettek tablóját, de sem az intézmény vezetője, sem az adminisztrátora nem tudott semmi választ adni, tehát eltűntnek nyilvánítottuk azokat. A sors fintora, hogy a feleségem fent említett osztálytársának egyik szomszédja, aki elmondása szerint nevelőként dolgozott a művészeti iskolában, a pincéjébe mentette ezt a tablómaradványt, ami most a mi tulajdonunkba került. Bárki is költöztette annak idején az iskola bármely felszerelését, laboratóriumait, kottatárát, bármit, azt hiszem, hogy az akkori érettségi tablók is épp olyan részesei kellett volna legyenek, ha nem is szerepeltek leltárban, mint a leghivatalosabb dokumentumok, osztálynaplók, vagy bármi. Ezek lennének az eredeti, hamisítatlan tárgyai, emlékei ennek a mi alma materünknek. Sajnos azóta annyi víz lefolyt a Maroson, annyi mindent elmosott, hogy őszintén az az érzésem, hogy avatott kezek műve végezte mindezt. Azóta a Lázár Ödön parkban lévő ferences rendi kolostort lebontották, ahol a mi bentlakásunk is volt, csak a torony árulkodik az idők múlásáról, no meg a Kultúrpalota I. és III. emelete, ahol a szakórákat tartották a zenész és képzőművész tanulóknak. Szeretném feltérképezni, hogy vajon az utánunk végző évfolyamok tablóira is hasonló sors vár, vagy pedig most már gondos kezek ügyelnek rá, mert ugye azóta felgyorsult és napjainkban is folyik az arányok cseréje, hogy az egykori Székelyföld főszékének lakossági összetételét „feljavítsák”.

Szász Károly nyugdíjas, 

Marosvásárhely