Egy kém zenéje 9.

• 2026-06-17 14:00:00

• Szilágyi Mihály

1947. június 27-e különleges nap volt Theremin életében. Addig hivatalosan elítélt volt, és fogolyként élt – igaz, luxuskörülmények között, de korlátozott mozgástérrel. Ezen a napon hivatalosan is szabad ember lett, mert a Különleges Tanács törölte a vádakat, és feltételek nélkül szabad embernek nyilvánította. Érdekes volt azonban ez a szabadság, mert Theremin állambiztonság szempontjából kiemelten fontos ember volt, ugyanakkor számtalan államtitok pihent az emlékezetében, ezért továbbra is nagy körültekintéssel bántak vele. Szabadulása pillanatában megkapta a Sztálin-díj legmagasabb fokát, pedig Berija csak a második fokozatra terjesztette fel. Sztálin azonban átírta Berija ötletét. Már ekkor érezhető volt, hogy Sztálin és Berija között lappangó hatalmi ellentétek szövődtek, és valószínű, Sztálin azért emelte meg a díjat, hogy egy esetleges politikai konfliktus esetén Theremin az ő oldalán szolgáljon.

A Sztálin-díj nem csak – titokban tartott! – elismerés volt, hanem tekintélyes anyagi jutalommal is járt. Moszkvában az Állambiztonsági Minisztérium lakótelepén kétszobás lakást utaltak ki számára, amihez államilag fizetett szobalányt is rendeltek. Ilyen megtiszteltetés csak a kivételesen magas rangú személyeknek járt. A lakás mellé százezer rubel pénzdíj is társult, ami mai árfolyamon körülbelül 250.000 eurónak felelt meg. Érződött, hogy az állam kárpótolni akarta a tudóst az elszenvedett fogság miatt. Szabadságát is visszakapta, de mozgásterét kontrollálták. Bár szabadon lakhatott a városban, Moszkvát nem hagyhatta el.

Az állam szemében kulcsfontosságú Theremin minden lépését, minden szavát ellenőrizték. Szüleiről, rokonairól semmit sem tudott, nem is engedték, hogy érdeklődjön utánuk. Feleségével sem vehette fel a kapcsolatot. Szabad emberként azzal szembesült, hogy a fogolyélet szakmai szempontból jobb volt, mint a szabadság. Hiányzott neki az a fajta kutatómunka, ahol valóban jól érezte magát; hiányoztak a különleges elektroncsövek, a sajátos eljárások, a minőségi alkatrészek és eszközök. Szabad emberként rá kellett jönnie, hogy mindezek teljesen elérhetetlenek számára. A titkos laborokon kívül semmilyen használható mérőműszer vagy szerszám nem volt elérhető az országban. Nem csoda, hogy Theremin kérvényezte, helyezzék vissza egykori példaképe, Joffe titkos atomkutató intézetébe.

Berija lecsapott a tudós kérésére. Tudta, hogy Theremin kiváló szakember, hasznos lesz az atomkutatás terén, de őt nem csak az államérdek vezérelte, hanem öncélú volt. Csak úgy hagyta jóvá Theremin kérését, ha a tudós Sztálin dolgozószobáját és magánlakrészét is az utolsó szegletig bepoloskázza. Bár Berija és Sztálin között látszólagos volt az egyetértés, Sztálin mindent tudott Berijáról, emiatt kellett a lehallgató rendszer, hogy Berija is minél többet tudjon Sztálinról. Berijának volt oka az aggodalomra, mert Sztálin tudott minden aljas paráznaságáról, melyek egy esetleges konfliktus esetén kellő mennyiségű érvet jelentenének a kivégzéséhez. Ezek ellensúlyozására ő is igyekezett adatokat gyűjteni. Amikor Sztálin hétvégi házában pihent, Theremin tökéletes munkát végzett. Nem csak a megjelölt helyiségeknek nőtt kivételes éleshallású fülük, hanem mindennek, ami Sztálinnal kapcsolatos volt: a hétvégi házát, az autóját, a fürdőt, az udvart, a padlást, a pincét, szóval valóban mindent.

Azt is tudta Berija, hogy Sztálin rendkívül óvatos, és a nagyon fontos dolgokat csak séta közben közli partnereivel. Theremin utasítást kapott, hogy oldja meg a kinti lehallgatás kérdését. Theremin olyan ember volt, aki csak ellenállások, tekercsek, kondenzátorok, elektroncsövek és hasonlók világában élt, és úgy szőtte az áramkörök pókhálószálait, hogy az alkatrészek neki dolgozzanak. Ebben lelte örömét. Veszedelmes elme volt, mert olyan műszereket épített, melyek mikrofonjai akár másfél kilométer távolságból tökéletesen hallhatóvá tették a célzott személy beszélgetését.

Sztálin meg szintén ravasz ember volt. Elég volt neki figyelnie Theremin mozgását, mindjárt egyértelművé váltak az összefüggések számára. Különös módon Theremint sokkal értékesebb embernek látta annál, minthogy eltegye láb alól, pedig lett volna lehetősége rá. Hogy Berija továbbra se érezze nyeregben magát, Sztálin egy-egy olyan helyen, ahol ritkán jelez hangot a műszer, csak élcelődve mondta a falnak – aminek valóban füle volt –, hogy „a miniszter elvtárs csak teszi a dolgát. Ha arra kerül a sor, úgyis gyorsabb leszek nála”.

Theremin bekerült a teljesen titokban működő Atomkutató Intézetbe. Tudta, hogy ezzel minden szabadságát elveszik, de legalább elemében érezhette magát, és ott voltak eszközök, okos partnerek. Mivel a kutatásokat egymástól elszigetelten folytatták, egy helyen csak néhány tudós dolgozott, csupán velük került kapcsolatba. Hiába kérvényezte, hogy felvegye a kapcsolatot a feleségével, vagy hogy szervezzék meg Lavinia Oroszországba utazását, azt javasolták, hogy az a házasság, amit Amerikában kötött, náluk nem hivatalosnak is tekinthető, ezért tiszta szívvel újraházasodhat, de azt is közölték vele, hogy választottja csak munkatársa lehet, akiben megbízik az állam. A Párt talált is egy 27 éves gépírónőt, Guscsinát, akit szépen hozzáadtak a tudóshoz. Később, amikor Theremin erről a feleségéről nyilatkozott, azt mondta, az volt benne a legjobb, hogy a bátyja szerette a zenét, és jól játszott harmonikán.

1948-ban Thereminné ikrekkel ajándékozta meg férjét. Ettől kezdve nem kellett gépíróként dolgoznia, hanem elszigetelt lakásukban a gyerekekkel foglalkozhatott. Ez is kiváltságnak számított.

Ha a tudós vagy a felesége elhagyta a lakást, sosem volt egyedül, mert két sportkabátos állambiztonsági tiszt követte őket.

1950-ben történt, hogy Theremin Moszkvában sétált az utcán – természetesen vele volt a két kabátos úriember is. Egyszer csak szembejött vele valaki. Összenéztek. Theremin felismerte, hogy harminc éve nem látott rokona, Kirill Fedorovics Nesturk nézett vele szembe. Nem szólt, mert tudta, hogy ezzel csak galibát okozna rokonának. Fedorovics otthon elmondta a feleségének, kit látott, és tudta, hogy Theremin csak azért nem szólt hozzá, mert nem akart bajt. Theremin nem titkolta a találkozást, jelentette, hogy felismerte egyik rokonát. A Párt engedélyezte, hogy kapcsolatba kerüljön Fedorovicsékkal.

Kirill Fedorovics Nesturk és a család egy napon döbbenten figyelt fel arra, hogy lakásuk előtt megáll egy fekete autó, amiből Theremin és az elmaradhatatlan két sportkabátos tiszt kopog be hozzájuk. Muszáj volt ajtót nyitniuk. Megtörtént a találkozás. A rokoni öleléseket követően hivatalos okmányok kerültek elő, és a család minden tagjával aláíratták, hogy senkinek sem fognak beszélni a látogatásról és a találkozásról. Mivel addig mindenki úgy tudta, Theremin meghalt, jobb volt, ha senki sem tudta a rokonságban másként.