2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy festegetés margójára

Novák Katalin, a Magyar Köztársaság elnöke első erdélyi (magán-) látogatása során Bethlen Gábor gyulafehérvári szobrának leleplezési ünnepsége után ellátogatott Torockóra is, ahol feljutott a Székelykő csúcsára. Közzé is tett közösségi oldalán egy fotót, amelyen a piros-fehér-zöldre festett csúcsjelző kőre könyököl, és egy olyant is, ahol a sziklára ülve a látványban gyönyörködik. E gesztus nem maradt reakció nélkül a román nacionalisták részéről. És lőn. A csúcsjelző tábla színe váltása előtt Nagyenyeden egy panzióban voltunk, ahol megjelent egy tagbaszakadt, paramilitáris, a csendőrökéhez hasonló kék ruhába öltözött, szakállas, őszes hajú férfi egy – feltűnő jeleket viselő – nagy teljesítményű motorkerékpárral. A lámpa feletti maszkon a dák farkas tekergőzött, alatta a Zelea Codreanu-féle legionáriusok stilizált jelvénye, amelyet egy kígyó zárt az alján. A dobozos csomagtartót kétoldalt nemzeti színű szalagok díszítették. A kerékpárossal egy teremben reggeliztünk, ahol egyszer csak figyelmes lettem a beszélgetésére. Hogyne lettem volna, hiszen kihangosította a telefonját. Épp arról beszéltek, hogy az a gond, hogy nem kapott sárga festéket. Talán ennek a beszerzését a beszélgetőtársára bízta, majd azt is mondta, hogy értesíteni kell a „képviselőt”. A nevét nem tudta. Ebben valószínűleg a partnere segített, mert utána rábólintott: az… az… 

Aztán sebesen elhajtott. Most már tudom: Torockó felé. 

Riport készül Torockóról. Több odavalósival beszélgettünk, többek között a turizmusról, az idegenforgalom hatásáról a helybéliekre. A múzeumban levő tárgyakat szemlélve az őrrel a múltról, a hagyományokról váltottunk szót. Talán kevesen tudják, hogy Torockót – a csodálatos főterével – a németek építették. A földterület és a bányák, valamint a malmok magyar nemesek, a torockószentgyörgyi várat is építtető Toroczkayak tulajdona volt. Aztán úgy alakult, hogy az iparosodással a múlt század elején megszűnt a kézi vasérckitermelés, és a város hosszú időre visszasüllyedt Csipkerózsika-álmába, a Nyugati Érchegység előhegyeinek ölelésében magyar enklávéként, ahol ma is több mint 90% a magyar ajkúak aránya. A főtéri házak felújítása és a település UNESCO-védnökség alá helyezése után megindult a turizmus. Először az anyaországiak jöttek ide felfedezni a csodálatos tájat, egy kicsit úgy, mint amikor valaki az Amazonas erdőségei mélyében egy ősi törzset látogat meg. És megkezdődött a szürke betontömb festegetése. Tegyük hozzá, számunkra az 1990 után megszokottá vált magyar helységnévtábla-lemázolási szappanopera mintájára. Torockó polgármestere értesült az esetekről. Hivatalosan nem tehet semmit. A kő pontosan a Torockóhoz és a szomszédos településhez tartozó terület határán van, ráadásul földrajzi jel. Olyan vastag már rajta a festékréteg, hogy ha vasból volna, ezer évig állna. Román–magyar együttműködéssel. 

A vírusjárvány alatt és utána a települést „felfedezték” a hazai turisták is. Csodálják a táj szépségét, élvezik a vendégszeretetet, tetszik nekik a rendezett község, a szálláslehetőség, emléktárgyakat vásárolnak, helyben étkeznek, pénzt költenek. A turizmus fellendítése a település egyetlen jövője. Van ugyan egy tejfeldolgozó üzem a határában, de ez elenyésző gazdasági forrás a szükséglethez képest. A terület jellege miatt a mezőgazdaság sohasem volt igazán jövedelmező. A turizmusé a jövő. A hírnév jót tesz. De nem így. 

A múzeumban a hagyományok újjáélesztéséről beszélünk. A már elhíresült farsangtemetés mellett ki kellene építeni a turistaösvényt a régi tárnák felé, jól jönne a kínálat szélesítése, és elkelne még egy étterem is a településen. És szóba kerül a vásár is. A határában – a fekete-tóihoz hasonló, de kisebb – rendszeres vásárt tartottak, ahova eljöttek a környékbeli románok, magyarok portékát cserélni, mulatni – gond nélkül, barátsággal. Mert ez jellemezte évszázadokon keresztül az erdélyieket. Politikamentesen. Jó lenne, ha már végre békén hagynának minket, egyszerű embereket, a zászlólobogtatók, kőfestegetők, a „hazafi” magyarok és a románok, hogy békésen, barátságban éljünk, ahogy évszázadokig tettük a szürke kövek árnyékában. A Székelykőn mindenkinek kétszer kel fel a nap. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató