2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Letagadhatna 25 évet. Ma is egyedül jár a piacra, csak néha kíséri el a veje. Szinte naponta gyalogol a Kálvárián, ami a nála akár fél évszázaddal fiatalabbaknak is komoly fáradsággal járna.

Fotó: Vajda György


Letagadhatna 25 évet. Ma is egyedül jár a piacra, csak néha kíséri el a veje. Szinte naponta gyalogol a Kálvárián, ami a nála akár fél évszázaddal fiatalabbaknak is komoly fáradsággal járna. Mindenre emlékszik, és mindenről tud beszélni. Unokája szorgalmasan jegyzi történeteit, hiszen egy évszázad tanúja. Valamikor akár izgalmas életregényként olvashatjuk az epizódokat. Az első világháborúban született, átélte a második világégést, a kommunista rendszert... egészségben, békességben, ahogy mondani szokás. Orvost csak névből ismer – válaszolja arra a banális kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka. (Igaz, az egyik unokája megsúgja, hogy 76 éves korában volt epeműtéte, akkor volt először és utoljára kórházban. Az orvos nem garantálta, hogy túléli. Három nap után lábon ment haza, és nem sokkal ezután már mindent evett. Most sem diétázik. Ami szem-szájnak ingere, tud enni jóízűen, s, ha kell, egy kis pálinkát és jó bort is fogyaszt, mértékkel. Arca jóságról, kedvességről tanúskodik. Pedig voltak szomorúbb napok is, majdnem fél évszázada veszítette el férjét, nemrég egyik fiát. Mindig mosolygós, tud örülni az életnek, a családnak. Van is aminek: 6 gyereke, 11 unokája, 15 dédunokája, 4 ükunokája van. Amikor a család összegyűl, akkor negyvenen is leülhetnek az asztal köré. 
Anna néni nem dolgozott, háztartásbeliként gyerekeit, unokáit nevelte, akik immár szétszóródtak a nagyvilágba. A kapcsolatot tartják, sőt tavaly még Magyarországra is elutazott rokoni körútra. Ha pedig a távolba szakadtak hazajönnek, mindig elmennek kirándulni, ezekre az utakra is rendszeresen eljár. Ennyi idő után egy kicsit romlott a látása és a hallása – mondja, s gyakran emlegeti az ismerősöknek, köszönjenek rá bátran az utcán, mert ő szívesen fogadja az üdvözletet mindenkitől. A szeretet, a jó Isten, 
ami megtartotta ennyi ideig – mondja, s a gének, teszik hozzá büszkén az utódok. 
Anna néni ma tölti a 100. életévét, tegnap a város nevében felköszöntötte őt egy tortával, és virággal ajándékozta meg Claudiu Maior alpolgármester és Major Márta, a szociális igazgatóság vezetője. Az alpolgármester magyarul beszélgetett Anna nénivel, és örömét fejezte ki, hogy ilyen jó egészségnek örvendő, idős hölgyet köszönthet. A család a születésnapján rendezi a találkozót. Aki teheti, eljön – mondták. Ritka pillanat, amikor olyan mélyen visszanyúlhatnak a családtörténetben, és tiszta forrásból hallgathatják meg a letűnt korok meséit. Ez a történet 1914. július 26-án kezdődött... 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató