Egy évszázad birtokosa

Orbán Dávid legyőzte a Góliátként föléje magasodó időt. Mintha valami végtelen fehérség vette volna körbe a túlvilági hangon szóló, inkább csak szemeivel mesélő, törékeny férfit, akit szombat délelőtt századik születésnapján kerestünk fel marosvásárhelyi otthonában.

– Édesapám kibédi születésű, kilenc éve lakik itt velünk – magyarázta érkezésünk után vendég-látónk, az ünnepelt Péter nevű fia, aki feleségével közösen rendezi Dávid bácsit. 

– Régebb sokat mesélt nekem, tudok mindent az életéről – szólalt meg Péter felesége, Rozália. – A katonaságban csendőrként szolgált, harcolt a második világháborúban, aztán a csendesebb időkben otthon a földet művelgette. A kollektívben is tevékenykedett, és útépítő is volt, a Szovátát Marosvásárhellyel összekötő útszakaszon dolgozott. 

A léggömbökkel díszített szobában, a tortákkal, süteményekkel megrakott asztal körül nagy volt a nyüzsgés. Orbán Dávid kilenc gyermeket nemzett – öt fiút és négy lányt –, többségük jelen is volt az ünnepségen. Anikó nevű lánya Magyarországról utazott haza a papához, – ma már a többi testvérhez hasonlóan nyugdíjas – bányász fia, László Attila, Arad megyéből érkezett. Húsz unokája közül is eljöttek páran – derült ki a beszélgetés során, majd a családtagok azt is elárulták, hogy az ünnepeltnek 21 dédunokája is van, közülük a legkisebb két és fél, a legnagyobb húszéves.

– Legénykorában Kolozsváron, a szalámigyárban dolgozott apánk, ott ismerte meg édesanyánkat – vette át a szót újra a házigazda. Később Anikó arról mesélt, hogy harmadikos korában apjuk az erdőn szénégetőként dolgozott, és rendszerint késő este tért haza, amikor ők már aludtak. Aztán a makfalvi lengyárban is került neki munka – jegyezte meg az egyik fiú.

– Száz év alatt jutott idő mindenre – nyugtázták a testvérek. Később azt is elbeszélték, hogy a hetvenes évek elején édesapjuk özvegy maradt, majd évek múlva másodszor is megnősült. Új feleségével Aradon élt, egy ottani melegházban dolgozott, onnan is ment nyugdíjba. Második felesége elhunytakor került Vásárhelyre Péter fiához.

– Milyen gyermekkori emlék maradt meg Önben az édesapjáról? – kérdeztem a 68 éves férfit.

– Mindig arra tanított, hogy szeressem a munkát, és éljek tisztességesen. Nagyon vallásos ember volt, és gyakran mondogatta: tiszteld apádat, anyádat, embertársaidat. Ezek a szavak valahogy a szívemben maradtak – mondta Péter. Anikó arról mesélt, hogy édesapjuk megkövetelte otthon a rendet, tisztaságot, a gyermekeknek is be kellett hordani a fát, mosogatniuk is kellett, és a ruháikat is mindig össze kellett hajtogatniuk.

– Szigorú volt, de jóságos – mondta elgondolkozva a fiatalos külsejű nő.

Később azt is megtudtuk a családtól, hogy az idős férfi három évvel ezelőtt még tett-vett a ház körül, kertészkedett is. Egy combnyaktörés miatt került ágyba, és mivel előrehaladott kora miatt nem lehetett megműteni, azóta sem sikerült felépülnie. 

– A látása és a hallása is sokat romlott, és néha mintha eltévedne az időben. De aztán újra „képben van”, mesél, idéz a Szentírásból – tette hozzá Anikó.

Lassan eljött a családi fotózás ideje. Az együttlét rabul ejteni vágyott pillanatáé. Orbán Dávid helyett gyerekei fújták el a gyertyákat a születésnapi tortán, és talán kívántak is helyette valamit. Talán Orbán Dávid is gondolt valamire… Ha mi nem is hallhattuk kívánságát, biztos, hogy eljut a címzetthez, és meghallgatásra is talál.