Egy elhanyagolt kor műremekei

Erdély festészete a két világháború között

Csendéletek, aktok, táj- és önarcképek a két világégés közötti évtizedek Erdélyéből – ezt kínálja a Maros Megyei Múzeum szépművészeti részlegének új kiállítása, amelyet péntek délután a 22. Bernády Napok keretében nyitottak meg a Kultúrpalota második emeletén. 

A tavaszi Tonitza-tárlat megnyitójának forgatókönyvét követve az ünnepi rendezvény a Palota kistermében kezdődött. A telt házas közönséghez elsőként Soós Zoltán múzeumigazgató szólt. 

 – A két világháború közötti évtizedek egy kissé elhanyagolt korszaknak számítanak, a köztudat ugyanis főként a korábbi időszakot, a nagybányai művésztelep hőskorát ismeri. Kevés erdélyi múzeumnak van állandó kiállítása ebből a korból – hívta fel a figyelmet az intézményvezető a tárlat különlegességére. 

Mint arról előzetesen beszámoltunk, az alapötletet egy magángyűjtemény, a Böhm József tulajdonában lévő műremekek adták, ezt egészítette ki több állami intézmény – a nagybányai, a brassói és a kolozsvári múzeum – anyaga, ugyanakkor a Maros Megyei Múzeum raktárából is kerültek elő az adott korhoz kötődő műalkotások. A kiállítás a nagybányai művészkolóniának a többi erdélyi városra, a városi polgárságra gyakorolt hatását is bemutatja, egyebek mellett olyan alkotói világokat villant fel, mint a nagybányai művésziskolában tanult Barabás Istváné és Bortnyik Iréné, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum egykori tanáraié – tudtuk meg Soós Zoltántól, aki azt is elárulta, hogy összesen 180 festményt gyűjtöttek össze, a kiállítótér azonban mindössze 110 kép bemutatására adott lehetőséget.

 – Új feladatnak tekinthetjük a rendelkezésre álló felület bővítését – vonta le a következtetést a múzeumigazgató.

 – Egy olyan városban élünk, amely három nemzetnek és még annál is többnek adott helyet, lehetőséget a közös életre, alkotásra – hangsúlyozta ünnepi beszédében Borbély László, a Bernády Napok rendezvénysorozatot szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki szerint a városépítő példája ma is arra int, hogy fogjunk össze az élet minden területén, így a kulturális értékteremtésben is.

Képek „a Föld elfelejtett sarkáról” 

A 38 éve Németországban élő Böhm József nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Kultúrpalota gyönyörű környezetében állíthatja ki a több nemzedéken át tudatosan gyűjtött festményeket. Elárulta, hogy számára azért is fontos ez a helyszín, mert Marosvásárhelyen született, és bár kevés ideig élt városunkban, vannak itteni emlékei, például az öccsével asztaliteniszben elért sikerek. A művészet szeretetét édesapjától örökölte, és fiának is átadta, aki jelenleg közép-európai kultúrdiplomáciát tanul. A műgyűjtő számos külföldi tárlaton is bemutatta kincseit, az egyik megnyitó után egy német lapban a Föld elfelejtett sarkáról származó alkotásoknak nevezték az erdélyi festészet gyöngyszemeit. 

 – A tárlat célja a pozitív szellemi háttér, a Kós Károly-féle transzilván szellemiség megismertetése, az itt élő népek művészethez való hozzáállásának, összefogásának bemutatása – hangsúlyozta Böhm József, és örömét fejezte ki, amiért gyűjteményét színvonalas múzeumi anyagok egészítik ki a kiállítás idején.

A művészet közös nyelvén 

A felszólalók sorát a tárlat kurátoraként közönség elé szólított Boros Judit művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria szakértője zárta, aki a Maros Megyei Múzeum munkatársai – Oniga Erika és Ioan Şulea –, valamint Tiberiu Alexa, a nagybányai művészeti múzeum igazgatója által kiválogatott anyagból végezte el a végső szelekciót. A művészettörténész a kiállítás előkészítésének néhány alapelvét villantotta fel, elöljáróban kiemelve, hogy minden tárlat egy szubjektív narratíva, a kurátor egyéni története. 

 – A kiállítás célja átfogó képet adni a két világháború közötti erdélyi művészetről. Van egy olyan tendencia, hogy a művészet nemzeti aspektusait határozzuk meg, magyar, román, szász művészetről beszélünk. Kérdés, hogy ennek mennyi a létjogosultsága. Az itt kiállított művek belső struktúrája nem igazán támasztja alá ezt a megközelítést – hangsúlyozta a kurátor. Állítása helyénvalóságáról rövidesen a nagyérdemű is meggyőződhetett, hiszen például az egymás mellett megtekinthető Eugen Pascu- és Thorma János-festmények egymástól eltérő stílusjegyek nélkül, a művészet ugyanazon nyelvén árasztják a harmóniát.

Értékteremtő szintézis 

 – A másik szempont a centrum és periféria viszonya, amely az utóbbi évtizedek művészettörténetének központi kérdése volt. Úgy tartották, hogy a centrum Nyugat-Európában van, abból veszünk át valamit mi Kelet-Európában. Az elmúlt évek kutatásai, érdeklődése azonban a periféria felé fordult. Kiderült, hogy a többféle központhoz kapcsolódó régióknak a szintézis révén saját nyelvezetük alakult ki. Ha a szintézis megvalósul, a perifériából központ válik. A szintetizáló képesség, lehetőség adja a transzilván stílus értékét – összegzett Boros Judit.

A művészettörténész röviden ismertette a kiállítás szerkezetét, hangsúlyozva, hogy a tér berendezésekor nem az időrendiségen volt a hangsúly. A nagybányai művészetet egy önálló terem ismerteti, a második és harmadik teremben arra kaphat választ a látogató, hogy hogyan hatott a művésztelep az erdélyi festészetre, a negyedik helyiségben a kolozsvári iskola kerül előtérbe, az ötödikben a szász művészeté a főszerep. Ez utóbbi teremben Felix Harta, Hugo Mund, Klein József művei mellett két független alkotó, Nagy István és Nagy Albert alkotásai is megcsodálhatók. A hatodik terem az avantgárd művészet továbbélését éri tetten. A vizuális élmények sora a nagybányai művésztelep első nemzedékéhez tartozó Ferenczy Károly Keresztlevétel című festményével indul és a művész lánya, Ferenczy Noémi gobelinjével, a Kertésznőkkel ér véget. 

Az ünnepi beszédek és hasznos útbaigazítások után az est főszereplői, a múlt század első felébe röpítő festmények vették át a szót. A különleges hangulatú képek 2020 áprilisáig várják a Palotába látogató művészetbarátokat.