2024. november 21., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy boldog szamárcsikó

A beszélgetés lassan visszazökken a naponta előtörő fájdalom szomorú hangulatába. 

Legalább három éve tart már a szokatlanul jó időjárás Bétfagé vidékén. Azóta vidámabb is a hangulat, maguk az emberek is jobbak egymáshoz a faluban. Nem csoda, földből élő emberek kedvét még az időjárás is befolyásolja. Ruben gazda szerfölött boldog, ilyen szamárcsikók, mint nála, nemcsak Bétfagéban, a környéken nem nőttek. Naponta szótlan büszkeséggel nézi őket, ahogy tereli az olajfák felé, és enyhe mosollyal nyugtatja magát: a nagyobbik lány hozománya ebből jól kitelik. Alig fér el szíve mellkasában, mikor a legelőre érve a többi gazda elismeréssel köszönti:

– Te, Ruben, amióta itt legeltettek nagyapáink és apáink, ilyen szép szamárcsikók nem taposták ezt a bétfagéi földet. Nem adod-e el őket? Én azt a hamuszürkét, azt elcserélném veled, akár kettőt is adok érte.

– Egyelőre nem eladók – gondolkodik hangosan Ruben. – Talán a többi eladó lesz, ha a lányom férjhez megy, de attól a hamuszürkétől nem tudnék soha megválni. Nem tudom miért, de az más, mint a többi.

A beszélgetés lassan visszazökken a naponta előtörő fájdalom szomorú hangulatába. Unos-untalan tér vissza szívük mélyéről feltörő szavak párbeszéde: Jeruzsálem, a szent város, elveszett, pogány katonák bitorolják benne a hatalmat. Egykor a filiszteusok voltak ott, majd a midiániták, és most ezek a rómaiak. Meddig mehet még ez! A dicső Dávid király alapította fővárosban mások, idegenek uralkodnak. Nincs is kedvük felmenni a szent városba, pedig Betánián keresztül alig egy jó órányi az út. Megbeszélik, hogy a közelgő páska ünnepén azért szokás szerint elmennek Jeruzsálembe.

A beszélgetés itt megszakad, egyiknek sincs már semmi mondanivalója. Lassan feltápászkodnak, és a szamarak felé nézve indulnának, amikor az olajfák árnyékában feltűnik két idegen. Egyikük arca sima, frissen borotvált, másik göndör hajú és szakállas. Egyenesen feléjük tartanak. A bétfagéi pásztorok pedig türelemmel bevárják a két idegen érkezését. Szótlanul jönnek egymás mellett, s amikor találkoznak, enyhe fejbólintással üdvözlik a néma pásztorokat. A kíváncsi csendben a szakállas férfi Ruben gazdára néz, és megszólítja:

– A szamárcsikóért jöttünk.

A bétfagéi férfiakban megfagy a vér, mindenik tekintete Ruben gazda felé fordul. A reggel még kettőért sem cserélte volna el, s most a jöttment idegeneknek odaadja? A két idegen nem szól többet, enyhén meghajolva hátat fordítanak, s elindulnak a szamárcsikó felé. A szakállas gyakorlott mozdulattal oldja ki a hamuszürke kötelét, amikor Ruben gazda végre megszólal:

„Miért teszitek ezt, miért oldjátok el a szamárcsikót?” (Mk 11,5).

A szakállas vissza se néz, ahogy elindul a szamárcsikóval Betánia felé, csak a sima arcú fordul a meglepődött pásztorok felé, s az elvégzett munka biztonságával szólal meg:

„Az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi” (Mk 11,3).

Ezzel a szűkre szabott válasszal indul ő is a hamuszürke szamárcsikó után Betánia felé, majd lassan elvesznek szemük elől, ahogy elérik a dombon az olajfák ligetét.

Ruben gazda nem mozdul, nézi az utat, ahol a két titokzatos idegen eltűnt a hamuszürke szamárcsikóval. Mozdulatlanul áll, mintha mérföldnyi távolságból is látná az Olajfák hegye mögött bandukoló kedvenc állatát. Látja is, azt a csikót ő akkor is látja, ha már látótávolságon kívül ért. Akkor a lelkével látja, mert amit a szem már nem tud befogni, azt a lélek még eléri. Társai tisztes távolságból próbálnak segíteni neki, de ők már rég nem látják a szamárcsikót, sem a két idegent, ezért ők szólalnak meg először. Nem tudják, mennyi idő telt el a szamárcsikó eltűnése óta, de fülükben még mindig elevenen cseng a sima arcú válasza: „az Úrnak van szüksége rá”. Ezzel is állnak Ruben gazda mellé:

– Hallottad, az Úrnak viszik, de utána vissza is küldi. Várjuk meg. Ha kell, itt maradunk mi is egész nap.

Az utolsó mondatot majdnem kórusban mondják, és olyan jólesik ez Rubennek, mert egy emberként társak ők. Most Ruben gazdán lenne a sor, s így türelemmel kivárják, hogy megszólaljon.

– Valaki fehér ruhát terített a hátára… utánamegyek…

A pásztortársak ámulattal néznek Ruben gazdára, amint behunyt szemmel is látja a hamuszürke szamárcsikóját. Szent csodálattal nézik, nem akarják megzavarni szokatlan látomásában, csak nézik, nézik átszellemült arcát, s botladozó járását, ahogy elindul Jeruzsálem irányába… a hamuszürke szamárcsikó után.

*

Zúg, morajlik Jeruzsálem, mint egy háborgó tenger, s Ruben gazdát sodorja magával a nagy tömeg. A szent város lázban ég, ennyi ember ritkán verődik össze már hat nappal a páskaünnep előtt. Emberek felső ruháikat terítik le a földre, mások kezükben lévő pálmaágakat dobnak az érkező elé, és ekkor Ruben felismeri a menet élén a hamuszürke szamárcsikót. Megnyugszik, valóban az Úrnak volt rá szüksége, s az érkezők között megpillantja a szakállast meg a sima arcút. Hirtelen melegség önti el szívét, hangosan felkacag: az én szamárcsikómon érkezik a Mester a szent városba. Széjjelnéz, látják-e ezt a bétfagéiek, most lennének igazán irigyek, de egyetlen falubelijét sem ismeri fel, a hozsannázó tömegben örvendező, vidám emberek mind-mind ismeretlenek.

A menet elérkezik a templomtérre, a Mester leszáll a szamárcsikóról, elindul a templom felé, a tömeg nagy része követi, de Ruben gazda mással van elfoglalva: hazaviheti a megtalált szamárcsikót. Lassan kiürül a templomtér, a kíváncsi sokaság elmegy Jézussal, csak ők ketten állnak a téren: Ruben és a szamárcsikó. Egymásra néznek, s Ruben gazda meglepetten látja: a szamárcsikó sír. Hull a könny a szeméből, pedig senki sem bántotta. Akkor pedig örömében sír, boldog. Nézik egymást ott a kiürült jeruzsálemi templomtéren, és mind a ketten sírnak: a Jézust hozó, hamuszürke szamárcsikó és megtalált gazdája, Ruben.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató