Egy Andrássy úti palota

A KOGART elnevezés a múzeummá és kiállítási termekké átalakított palota tulajdonosának neve első szótagjaiból (Kovács Gábor) és az „art: művészet” hozzáadásából jöhetett nagyon elmésen létre.

A Kogart-ház

Mondhatnám, sok palota van az Andrássy úton, Budapesten. Aki látta már a Hősök teréhez vezető nyílegyenes fasort, az utca két felén a palotákat, ne mulassza el – ha július 31-ig erre járna –, kiszállni a Kis Földalatti Bajza utcai megállójánál. Haladjon el a Hősök tere felé a páros oldalon néhány százméternyit, és ott találja magát egy gyönyörű épület előtt. Ez a KOGART MÚZEUM és ÉTTEREM, a tulajdonképpeni KOGART Művészeti Alapítvány, ahova érdemes belépni. Talán úgy, mint egy szentélybe, a KOGART Fényhidakon át címmel rendezett tárlatára, Egry József festőművész (1883-l951) gyűjteményes kiállítására. Lélegzetelállítóan szép, amit itt láthat az ember. Április 2-án nyílt meg, és megtekintésébe még ez a nyár is belefér.

A KOGART elnevezés a múzeummá és kiállítási termekké átalakított palota tulajdonosának neve első szótagjaiból (Kovács Gábor) és az „art: művészet” hozzáadásából jöhetett nagyon elmésen létre. A múzeum megnyitása (2004) óta a budapesti művészeti élet egyre átfogóbb, nagy sikerű tárlatainak színhelye, nemcsak képgaléria, hanem előadás-sorozataival festészeti akadémia, fiatal tehetségek bemutatkozási lehetősége. Az alapító 2002-ben jelentette be, hogy 3 milliárd forint alaptőkével létrehozza a KOGART Művészeti Alapítványt, nagy értékű képgyűjteményét kiállítja.

Nehéz szavakba önteni, amit a palota belseje elárul vagy az Egry-kiállítás gazdagsága jelent, amit művészeti értéke és élménye a látogatóknak nyújt.

Először a tárlatról, az Egry József gyűjteményes kiállításról

Két teremben láthatók az Egry-képek, külön helyiségben a róla készült portréfilm. Gyűjteményes kiállítása 1971-ben volt a Nemzeti Galériában, és akkor Illyés Gyula a legmagasabb rendű művészi értékeléssel méltatta. „Makulátlanul értékes művészetnek” nevezte az Egryét. Költőként úgy ítélte meg, hogy Egry alkotásai Ady, Bartók és Kodály művészetének ragyogását idézik.

A valóságban ragyognak ezek a művek. Ennyi fényt, ennyi sugárzást és napot aligha láthattunk a modern képzőművészetben.

Egry 1883. március 15-én a Zala megyei Újlakon született. Szegény napszámosok gyermeke, csak a jó Isten tudhatja, hogyan áld meg valakit ilyen tehetséggel, hogy a nincstelenségből, a szegénységből munkája, küzdelme révén 21 évesen eljusson a Müncheni Akadémiára, Párizsba, a Julien Akadémiára, pedig nem végzett művészeti iskolát, egy Korcsek János nevű festőtől tanult kezdetben. 1907-től kiállításokon szerepel és a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanul.

1918-ban telepedett le végleg a Balaton partján, először Keszthelyen, majd Badacsonyban. Itt válik művészete a Balaton minden szépségének tüneményes ábrázolójává. A képek sajátos technikai bravúrral, az olajfesték és a pasztell kombinációjaként készültek. Ennyi ragyogás, felhőtlen szépség – a Balatoni fények (1932), a Visszhang (1936), a Szivárvány (1940) – annyira megejti a nézőt, hogy alig mer a meghatottságtól elmozdulni a képek elől. Egry önarcképei viszont szigorúságukkal meghökkentenek. Mély ráncokkal barázdált arca nehéz életet, vívódást mutat, mintha sok megpróbáltatáson átment munkásember állna előttünk. Nem tehetek róla, Nagy István, az író arcmását juttatják eszembe, ő jelenik meg előttem. Az ő arcán, fényképein láttam ilyen mélyről jött szenvedésről valló kifejezést. Csakhogy Egry mindezt feloldja, a fényre törekvés bűvöletét és szeretetét hozza előtérbe, képei a szülőföld vonzását, áldásait borítják csodás atmoszférába.

Elegáns, sötét ruhás japán urak csoportját látom a teremben, percekig állnak egy-egy kép előtt. Ők „a felkelő nap országának” emberei, méltán értékelik a fények és a végtelen víztükör ragyogását, a vízparti élet minden rejtelmének ábrázolását, mintha az égkék felhői a vízbe költöztek volna, és a kiállítás címe szerint mintha fényhidak kötnék össze a partokat.

Ez a nagy festőművész végtelen szerénységben, egyszerűségben élt Balaton-parti házában (a filmről ismerjük meg) haláláig, 1951-ig. A KOGART Múzeum nagy érdeme, hogy számtalan helyről, galériából, magángyűjteményből kölcsönözve létrehozta ezt a gyűjteményes kiállítást. A remekszép grafikai tervezésben és nyomdatechnikai kivitelben készült ismertető, amelyet minden látogató – így az ingyenes kategória is – megkap, néhány Egry-kép fotóját, Gopcsa Katalin művészettörténész értékelését tartalmazza. A festőművész gondolatainak idézésével kezdődik: „A látottakat ismertté, az ismereteket tudottá, a tudottakat élménnyé, az élményeket magasztossá kell tennünk, hogy művészetet hozhassunk létre.”

A Kovács Gábor-gyűjtemény

Az első szinten félkör alakú teremben látható az alapító gyűjteménye, másfél évtizedes gyűjtő munkájának eredménye, azzal a céllal, hogy az újkori magyar festészet kiváló műveit mintegy időrendi sorrendben elhelyezve láthassa a megtekintője. Ez pedig eddig 400 alkotásból áll, ezekből láthatjuk többek közt Barabás Miklós, Mányoki Ádám, Munkácsy Mihály, Gulácsy Lajos, Paál László, Markó Károly és Vaszary János egy-egy festményét. A XIX. század romantikus festészete és realista tájábrázolása, a nagybányai iskola plein-air jellege – mindez együtt van Kovács Gábor gyűjteményében.

A HÁZ története

Az sem mindennapi. Landauer Ferenc József pesti polgár nyári rezidenciának építtette az 1800-as évek végén. Homlokzata és belső terei Alpár Ignác és Pucher István építészek remeklései. Későbbi tulajdonosa, egy főrangú család a második világháborúig lakta, majd állami és pártintézménynek használták. A rendszerváltozás után értékesítették, és végül Kovács Gábor személyében (tanulmányairól, felkészültségéről, családjáról az interneten többet tudunk meg) olyan tulajdonosra talált, aki az épület felújításával azt az egyik legreprezentatívabb és -hasznosabb, a környezetéhez méltó rendeltetésének szánta. A magyar képzőművészetet közkinccsé avató KOGART Alapítvány dísze a főváros legszebb utcájának.

A Fényhidakon át megtekintése után a kávézó karosszékében – sok olvasnivalóval ellátva – akár az étterem elegáns miliőjében, a látogató elmerenghet azon, hogy milyen jó is, ha olykor a szépségnek látói, befogadói lehetünk, ha a szép és a jó – mint Kazinczy kívánta volt, együtt vannak, s ha csak rövid időre is megtapasztalhatjuk a való világban.