2021. január 28., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dr. Nagy Mihály ortopéd, traumatológus főorvos, egészségügyi szakmenedzser nevével már találkoztunk Marosvásárhelyen. Dr. Konrád Judit menedzseri megbízatása idején partnerkapcsolat alakult ki a Maros Megyei Klinikai Kórház és a karcagi Kátai Gábor Kórház között, amelynek közel négy évig a főigazgatója volt. A kórház traumatológusaként szinte a város minden lakója vagy azok gyermekei, hozzátartozói megfordultak nála a baleseti sebészeten. Népszerűségét jelzi, hogy akkor kapta a „Misi doktor” nevet, amit e-mail-címében ma is őriz. Orvos igazgató volt a mezőtúri kórházban, majd az Országos Sportegészségügyi Intézetben (sportkórház, Budapest). Jelenleg pedig ortopédusként a szolnoki MÁV-kórházban dolgozik.

– Ortopéd szakorvosként milyen szűkebb területre szakosodott?

– Sok éven keresztül a gyermekortopédia volt a fő profilom, elsősorban a gerincproblémák, gerincferdülés, rossz tartás… Sokat foglalkoztam a fiatal korosztállyal, az óvodáskortól az egyetemig. Műtétes vonzatban egy ideig a kézsebészet volt a szakterületem, mostanában az artroszkópia, az ízületi tükrözések. A protézisműtétekben is aktív vagyok, és részt veszek ritkább esetek műtéti megoldásában is. Mindenben, ami csak egy megyei kórház szintjén előfordulhat.

– Egészségügyi menedzseri végzettségét kihasználva több intézményben szaktanács-adó, jelenleg elsősorban a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatosan. Beszélgetésünk során sokrétű tevékenységének erről a szeletéről érdeklődöm, mivel a mi megyénk szociális otthonaiban is sok problémát jelentett és jelent a járvány.

– Olyan szociális intézményekről van szó, amelyek vezetése, személyzete orvosi dolgokban kevésbé volt járatos, ezért a járvánnyal kapcsolatosan segítséget kértek a felkészülésben, a belső továbbképzés, oktatás, információs anyagok, kockázatfelmérő kérdőívek, tesztek összeállításában.


– Amint a helyi példákból is láttuk, ha egy zárt intézetben felüti a fejét a vírus, nagyon gyorsan terjed a fertőzés. Hogyan lehet megelőzni, kezelni a helyzetet? Mit tettek, tesznek Magyarországon a fertőzések elkerülése érdekében?

– A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjára folyamatosan felteszik a legfrissebb híreket. Emellett azt veszem észre, hogy azok számára, akiknek van egy kis mene-dzseri vénájuk, vagy a szakmájuk mélyebben érdekli, rendelkezésre állnak olyan szakmai portálok, internetes oldalak, ahova mi, orvosok folyamatosan be tudunk regisztrálni, és küldik a hírleveleket a legfrissebb tudnivalókról. Igazából úgy látom, hogy a kórházakban (legalábbis ott, ahol dolgozom, a MÁV-kórházban) heti rendszerességgel volt és van eligazító, oktató, átbeszélő munkaértekezlet, ahol a főigazgató, az orvos igazgató, a főhigiénikus a szakmai, illetve az adminisztratív teendőkről pontos tájékoztatást nyújt a dolgozóknak.

Ahol jelenleg tanácsadó vagyok, ott olyan menedzser tölti be az igazgatói tisztséget, akinek nincs egészségügyi végzettsége. De éppen ezért kérte a segítséget, tudva azt, hogy a jó felkészüléshez a legfrissebb tudást kell megszereznie. Ezt az igényt figyelembe véve összeállítottam egy olyan többlépcsős oktatóanyagot, amit magam mutattam be, természetesen alapvetően arra az orvosi szakmai anyagra alapoztam, amit rendszeresen küldenek. De mindezt az ismeretanyagot le kellett fordítani napi cselekvési irányelvekre azok számára, akiknek nem ez az alapvető szakvégzettségük. Gyakorlatilag minden intézményben, ahova járok, két-három hetente tartottunk egy négy-hat órás oktatónapot. Ebben nagyrészt a betegségről, tüneteiről, a higiénéről volt szó, ugyanis a fertőzés megelőzésében kulcsszerepe van mind a tárgyak, mind a kezünk és környezetünk tisztán tartásának, valamint a távolságtartásnak. Ezt el kellett mondani olyan embereknek, akiknek nem ez a szakmájuk, hogy tudják: egy lipid- (zsír-) burokkal körbevett RNS-vírusról van szó. Meg kellett nyugtatni őket, hogy ne essenek pánikba, mert bizony tavasszal, a járvány kezdetén az emberekben óriási volt a félelem az ismeretlentől. Ezért ragaszkodtam a személyes találkozáshoz, megbeszéléshez. Alapvető érdekünk, hogy ne legyünk tudatlanok, fel kell készülni mindenre, és inkább tartani kell valamitől, de nem szabad megijedni. Ha az ember sokat hall róla, rákészül, tudja, mi a teendője, és ha bekövetkezik a fertőzés, nyugodtabban reagál. A belső képzéssel eljutottunk odáig, hogy a szociális otthonban a szociális ápoló is képes arra, hogy alapvető élettani mutatókat, a pulzust, a vérnyomást, a vér oxigéntelítettségét, továbbá a beteg tudatállapotát is meg tudja ítélni a nemzetközi előírások alapján, és dokumentálni tudja azt. Észre tudja venni, hogy az általa gondozott személy rosszabbul van, olyan jeleket mutat, ami miatt az orvost riasztani kell. Ehhez meg kellett tanítani az alapeszközök használatára, a mért értékek kiértékelésére. Egy vérnyomásmérőt mindnyájan fel tudunk tenni, a pulzoximéter sem nagy ördöngösség, de pontosan tudni kell, hogy mit mutatnak. Együtt gyakoroltuk be az oxigénmaszk és az orrszonda használatát, hogy amíg a mentő vagy az orvos megérkezik, el tudják látni a beteget olyan szinten, hogy az állapota ne romoljon. Bár apró sikerekről van szó, bajban nagy sikerekké tudnak válni, mert nem ijedten és rémülten fog cselekedni az a dolgozó, akire rá van bízva a gondozott.

Helyi specialitásként a menedzserrel úgy beszéltük meg, hogy a portástól a konyhai dolgozóig mindenkit bevonunk, arra gondolva, hogy abban az esetben, ha a saját munkatársa lesz hirtelen rosszul, tudja, mit kell tennie.

– Milyen a személyzet munkarendje?

– Alapvetően műszakolnak a dolgozók. A tavaszi járvány idején helyenként kéthetente cserélődtek az ápolók (szinte benn laktak ők is az otthonban). Abban a városban, ahol dolgozom, a gondozók önkéntes karanténban voltak, egy semleges helyről jártak be dolgozni. Mások hazajártak, de a családjuk nem tartózkodott otthon. Nem volt erről központi elvárás vagy utasítás. Jelenleg (az őszi járvány idején) valamennyien otthonról járunk be, védőeszközökben lépünk be az intézetbe. Mindenki, köztük én is, pedig csak ellenőrizni meg tanácsot adni megyek.

– Miből állnak a védőeszközök?

– Egyszer használatos köpeny, sapka, kesztyű, maszk és a papucsra ráhúzott műanyag védő. Ezeknek a használata irányelvekben le van fektetve. Aki belép az intézménybe, annak ki kell töltenie egy kockázatfelmérő tesztet, amit mi dolgoztunk ki, és egy kicsivel több kérdést tartalmaz, mint az átlagos. Szerepel benne például a belépő telefonszáma, címe, hogy utol lehessen érni, riasztani lehessen, ha baj van. Természetesen mérjük és rögzítjük a belépő személy testhőmérsékletét és az alaptüneteket is, mint például a köhögés, rosszullét, a szaglás, az ízérzés megléte, továbbá, hogy találkozott-e fertőzött személlyel két napon belül.

– Fordult-e elő csoportos megbetegedés?

– A három idősotthonból, ahova járok, kettőben nincsen, a harmadikban egy kisebb csoport gondozottnál megjelent. Mivel állandó jelleggel bent laknak, valószínűsíthető, hogy a kórházi vizsgálatra beutalt beteg lehet a hordozó, ami egyelőre csak feltételezés. Ettől kezdve életbe lépett, amit begyakoroltunk: hogyan kell elkülöníteni, hogyan működik a szakszerű izoláció. Szerencsére eddig a tünetek nem voltak olyan fokúak, hogy valakit is kórházba kellett volna küldeni. Úgy tűnik, hogy helyben tudjuk kezelni a helyzetet. Most vált élessé az, amit megtanultak a kolléganők a beteg megfigyeléséről: mit és hányszor kell ellenőrizni a lakókon, s mikor kell riasztani az ügyeletes orvost.

– Ott is érvényes, hogy a hozzátartozókkal nem érintkezhetnek a bentlakók?

– Igen. Ez volt a legnehezebben kezelhető a lakóknál. De volt probléma a hozzátartozóknál is, ami egy-egy vitás megbeszélésbe csapott át, de ezeknek nem voltam részese. Pont ennek a kivédésére, amikor a dolgozók részére volt szervezett oktatás, akkor azon a napon a lakóknak is tartottam előadást, mert úgy gondoltuk, tudniuk kell, hogy mi is történik velük. Szerencsére sok bennlakó örvend olyan szellemi frissességnek, hogy meg lehetett velük beszélni a betegség főbb ismérveit: például mit tegyenek abban az esetben, ha saját magukon vagy lakótársukon észreveszik a tüneteket.

– A három intézményben tesztelik-e a személyzetet?

– A gyorstesztet saját kezdeményezésünkre már májusban beszereztük, és alkalmazni is kezdtük. Tudjuk ugyan, hogy 50-60 százalékos találati pontosságú, de iránymutatásnak megfelelő. Ha a dolgozók látják, hogy időnként tesztelik őket, akkor egy kicsit felelősségteljesebben viselkednek. Most, a kormány döntése alapján, november közepe után hetente fogják tesztelni a dolgozókat a szociális ágazatban, az oktatásügyben és az egészségügy területén is. Ennek a lebonyolításában a három szociális intézményben magam is aktívan részt veszek.

– Milyen felületeken mennyi ideig tud megélni a vírus?

– Majdnem minden felületen. A legrövidebb ideig, talán egy-két napig a fémfelületeken (legkevesebbet a rézfelületen, ott talán csak pár órát), a sima nikkelen, alumíniumon egy-két napot is. A műanyag eszközön sajnos napokig, ezért fertőtlenítik például rendszeresen az áruházakban használt kocsik fogantyúját. A szociális otthonokban, ahogy a kórházban is, minden felületet rendszeresen lekezelünk alkoholos fertőtlenítővel. Minden olyan tárgyat, eszközt és bútort, ami a beteggel érintkezett.

A vírusban az a furcsa, hogy könnyen sebezhető, a zsírburok könnyen oldódik. Az egyszerű, otthon használatos háztartási fertőtlenítőszerek (Pur, Domestos) is feloldják, az alkoholos tisztítószerek pedig még inkább. Védekezni könnyű, kezelni a betegséget már sokkal nehezebb.

– A már említett góc feltételezett okának kapcsán jut eszembe a többször elhangzó kérdés, hogy a kórházból hazatért személy fertőző-e még?

– Az alapinformációnk szerint a tünetek megjelenése után körülbelül két hétig fertőző a beteg, utána jelentős fertőző forrást nem jelent, mert a gyógyulás időszakába lépett. Nem is ezzel van a gond, mert a kórházak akkor küldik haza a beteget, amikor a klinikai tünetek már javulnak, a PCR-teszt már negatív. A gond azzal van, akit megfertőzött a vírus, de még nincsenek tünetei, mivel csak a fertőzést követő negyedik-ötödik napon jelennek meg. Addig ő potenciális fertőző forrássá válik. Ezért is van annyi szó a fiatalok felelős magatartásáról. Hisz sokszor nem alakul ki náluk tünet, de forrásként szerepelhetnek. Itt fontos a maszk viselése, a csoportosulások kerülése s a személyek közötti távolság megtartása.

– Egyre többen enyhébb tünetekkel az otthonukban töltik a betegség napjait; mikortól fogadhatnak biztonságosan vendéget, mi a teendő a lakásban? – teszik fel sokan a kérdést.

– Alapvetően azt tudom mondani, hogy akinél a tünetek megjelentek, az vegye komolyan a karantén intézményét. Lábadozzon otthonában, de ne fogadjon vendéget! A hatóság (tisztiorvosi szolgálat) fogja a karantén feloldását kimondani. Utána egy igazi nagytakarítást javasolok, fertőtlenítő hatású készítményekkel letisztítva a felületeket.

Más a helyzet a szociális intézmény lakójával. Neki ez az otthona, ahol még sok más lakó is él. Az itt élők már régóta csak kórházi kezelés céljából hagyják el az intézetet. Olyankor, ha van rá lehetőség, a szobájában bekapcsoljuk az ózongenerátor készüléket, ami csírátlanítja a helyiséget. Nálunk belső szabály, hogy a kórházból visszaérkező lakónk két hétre karanténba kerül, a többi személyt védendő.

– A doktor úr nem fél?

– Bolond, aki azt mondja, hogy nem fél, mert nyilvánvalóan mi, egészségügyiek nagyobb veszélynek vagyunk kitéve. Félni szabad, mert az egy tudatos tevékenység. De annak az kell hogy legyen a szerepe, hogy rákészüljünk minden óvintézkedés megtételére, amellyel saját magunkat, azokat, akikért felelősek vagyunk és a környezetünkben levőket is megvédjük. Azon túl már az Úristen kezében vagyunk, de amit emberileg lehet, azt meg kell tenni!