2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy úszóra 12 négyzetméter

Szombaton, június 13-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a sportversenyekre, edzésekre vonatkozó, valamint a fitnesztermek és úszómedencék használatát szabályozó rendelet. Az ifjúsági- és sportminisztérium, valamint az egészségügyi szaktárca közös rendelete előírja:

• Az edzésekhez előzetes időpont-egyeztetésre van szükség, a közös zuhanyzók, szaunák és a masszázstermek használata pedig tilos.

• Az öltözőkben meg kell tartani egymás között a 2 méter távolságot, valamint mindenkire kell jusson 4 négyzetméter. Az öltözőkben ugyanakkor kell legyen kézfertőtlenítő is.

• A rendelet szerint tilos köpni, ugyanis a nyálcseppeken keresztül könnyen terjed a vírus.

• Az edzések megkezdése előtt a sportolóknak és a felkészítéshez feltétlenül szükséges személyeknek 14 napig otthoni elkülönítésben kell maradniuk.

• Az úszómedencékben mindegyik úszóra kell jusson 12 négyzetméter. A csúszdák használóinak tartani kell egymástól a 2 méter távolságot, ugyanakkor a napozóágyakat is szintén 2 méterre kell elhelyezni egymástól. Az ételeket és italokat előre becsomagolva kell árulni.

• A hivatalos versenyeken nem kísérik majd ki gyerekek a játékosokat, és a pálya közepén megszokott csoportfotó, illetve a mérkőzés eleji kézfogás is elmarad.

• A sajtótájékoztatókat kizárólag online lehet szervezni, nyilatkozatokat a sportolók csak egyenként adhatnak a jelen levő újságíróknak, betartva a biztonságos távolságot. (korona.rmdsz.ro) 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató