2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Meghozta a gyümölcsét az időben hozott védelmi intézkedések sora

A második koronavírussal fertőzött személyt azonosították a napokban Marosszentgyörgyön – közölte a hírt közösségi oldalán Sófalvi Szabolcs polgármester. Egy 64 éves nőről van szó, aki évek óta többféle betegségben szenved, és mivel az utóbbi napokban rosszul érezte magát, kórházba utalták, ott derült ki, hogy koronavírussal fertőzött. Az első községbeli fertőzött, a 35 éves fiatalember, aki lassan több mint egy hete a kórházban van, a mai napig tünetmentes, és egy tesztje már negatív lett – tájékoztatta lapunkat Sófalvi Szabolcs, aki úgy érzi, az időben megtett számos óvintézkedésnek és a marosszentgyörgyiek fegyelmezettségének köszönhetően a nagyközségben eddig nincs gond, de ahhoz, hogy ez így is maradjon, a továbbiakban is be kell tartani a szabályokat.


A marosszentgyörgyiek több ízben elismerésüknek adtak hangot amiatt, hogy a község vezetője rendszeresen és részletekbe menően tájékoztatja őket a járványhelyzet községet érintő vonatkozásairól, illetve a lakosság egészségének a védelmében tett intézkedések sorozatáról. Ez biztonságot jelent számukra, és elejét veszi a találgatásoknak, illetve a fölösleges pánikot keltő téves információk terjedésének.

Sófalvi Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, a községben az első fertőzött egy 35 éves fiatalember, aki egyik kollégájától kapta el a vírust, a mai napig tünetmentes, de a hivatalos procedúra szerint a kórházban tartják megfigyelés alatt. Lassan már eltelt egy hét a diagnózis óta, azóta újabb tesztet végeztek rajta, ami negatív lett, és amennyiben a harmadik is az lesz, hazaengedik. A polgármester fontosnak tartotta elmondani, hogy egy jól szituált családról van szó, egy lelkiismeretes fiatalemberről, aki annak ellenére fertőződött meg, hogy igyekezett minél jobban odafigyelni az óvintézkedések betartására. A legközelebbi családtagjai, valamint a néhány személy, akikkel kapcsolatba került, otthoni elkülönítésben vannak, mindannyian tünetmentesek.

A másik marosszentgyörgyi fertőzött egy 64 éves nő, aki évek óta több betegségben szenved (súlyos tüdőasztma, magas vérnyomás, krónikus szívelégtelenség). Az utóbbi napokban rosszul érezte magát, ezért kórházba utalták, és ott derült ki, hogy koronavírussal fertőzött. A polgármester szerdai információi alapján az asszonynak jó volt az állapota, a családtagjait otthoni elkülönítésbe helyezték.

A közvetlen családtagjai, valamint azok, akikkel kapcsolatba került (közel húsz személy) otthoni elkülönítésben lesznek két hétig, eddig egyiküknél sem jelentkeztek tünetek. Mivel nehéz anyagi helyzetben lévő családról van szó, a polgármesteri hivatal alapélelmiszereket és gyógyszereket biztosít számukra – tudtuk meg a község vezetőjétől. Mint mondta, a helybéliek közül bizonyára sokan észrevették, hogy a Gemini vendéglőt őrizték a rendőrök. Ott karanténhelyet működtetett a közgészségügyi igazgatóság és a prefektúra, de nem helyiek voltak ott elszállásolva, hanem más településekbeli sofőrök. A napokban lejárt számukra a két hét elkülönítés és mindenikük egészségesen hagyhatta el a karantént, jelenleg nincsenek újabb személyek ott.

A marosszentgyörgyiek felelősségteljesen viselkednek

– Összehasonlítva a megye vagy akár az ország más településeivel, úgy vélem, Marosszentgyörgy jó helyzetben van. Az említett idős nő kontaktszemélyeivel együtt szerdán kevesebb mint negyvenen voltak otthoni elkülönítésben Az, hogy a községben eddig nem alakult ki veszélyhelyzet, annak is köszönhető, hogy időben megtettük a szükséges lépéseket, az utakat, járdákat több ízben fertőtlenítettük, a tömbházakhoz elsőkként szereltük fel a kézfertőtlenítő szert tartalmazó adagolókat, és az embereknek felhívtuk a figyelmét, hogy gazdaságosan használják. A marosszentgyörgyiek pedig bebizonyították, hogy felelősségteljesek, és közösségben gondolkodnak. Bár hallani lehetett, hogy több városban egyből kiürítették és megrongálták ezeket, nálunk nem így történt, több nap után kellett újratölteni, és a mai napig épek, működőképesek, az emberek a rendeltetésnek megfelelően használják – szólt elismerően a tömbházban lakók példás hozzáállásáról a polgármester. Ugyanakkor az önkormányzat igyekezett időben fertőtlenítőszert, védőfelszerelést beszerezni, és eljuttatni a családorvosoknak, postásoknak, bolti eladóknak, ezenkívül a magyar kormánytól is kaptak védőfelszerelést, amit a családorvosokhoz juttattak el.

Késik a hatósági értesítés

A polgármester elismerte, nehéz heteket tudnak maguk mögött az önkormányzat munkatársai –akiknek ezúton is köszönetet mond áldozatos munkájukért –, ugyanis a járvány kitörése után, március közepén sokan érkeztek haza a községbe külföldről, a veszélyesnek számító övezetekből, és kerültek otthoni elkülönítésbe. Sok volt közöttük a szegény család, a marosszentgyörgyi önkormányzatnak több mint száz személyt kellett ellátnia két hétig, a hivatal alkalmazottai éjjel-nappal dolgoztak, gyógyszert, élelmiszert vittek nekik. Tették ezt azért, hogy az illetők ne hagyják el otthonukat, ha esetleg fertőzöttek, ne veszélyeztessék a község lakóit. 

– Hála Istennek, nem volt közöttük fertőzött, és azt a nyolc személyt is, akiket elvittek hivatali karanténba, hazaengedték. Ezt azért hangsúlyozom, mert sokan ma is, ha látnak olyan személyeket, akikről tudják, hogy külföldről tértek haza, aggódva jelzik ezt, ellenben tudni kell, hogy két hétig az előírásoknak megfelelően bent maradtak, tehát most, betartva a törvényes előírásokat, kimehetnek a házból – jegyezte meg Sófalvi Szabolcs. Mint mondta, az utóbbi időben nem térnek haza tömegesen külföldről a községbe, most arra kell odafigyeljenek, hogy azok, akik a fertőzöttekkel kapcsolatba kerültek, otthoni elkülönítésben maradjanak. A polgármester szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az illetékes hatóságok nem értesítik időben az önkormányzatot, amennyiben a községből valakinek pozitív lesz a koronavírustesztje, gyakran késéssel érkezik az értesítés, hogy a fertőzöttek családtagjait otthoni elkülönítésről gondoskodjék a rendőrség. 

– Ha minket hivatalként nem is értesítenek, nem nagy gond, de a rendőrségnek azonnal kellene jelezni, hogy azok családtagjait, akiknek pozitív lett a koronavírustesztje, azonnal utasítsák rá. Ugyanakkor jó lenne, ha mi is időben tudomást szereznénk róla, hogy amennyiben hátrányos helyzetű, idős hozzátartozókról van szó, azonnal segíthessük őket élelemmel, gyógyszerrel, hogy ne kényszerüljenek elhagynik otthonukat, még kenyeret vásároljni se – hangsúlyozta a polgármester.

Élelemmel, gyógyszerrel segítik a hátrányos helyzetűeket

Az otthoni elkülönítésben lévők mellett folyamatosan odafigyelnek a községbeli idősekre, hátrányos helyzetűekre is. Marosszentgyörgyön több mint 1400 idős személy él, akiket a polgármesteri hivatal munkatársai telefonon kérdeztek meg, egyeseket többször is, hogy szükségük van-e segítségre. Kevesebb mint százan igényelték ezt. A többieknek családtagok, szomszédok segítenek a legszükségesebbek beszerzésében. A hét elején ismét elkezdték felhívni az időseket, ugyanis lehetnek közöttük, akiknek esetleg elfogytak a tartalékaik. Ugyanakkor a szegény családokat is támogatják alapélelmiszerrkel, ami nem könnyű, hiszen a községben közel kétezer roma nemzetiségű személy él, ezek közül sokan rászorulnak, és vannak olyanok is, akik próbálják kihasználni a helyzetet, és rászorulónak tüntetik fel magukat. Igyekeznek ezeket kiszűrni, és azokat a családokat segíteni alapélelmiszerrel, gyógyszerekkel, akik valóban rászorulnak, és főleg, ahol kisgyerekek vannak. – Az önkéntesekkel, a Caritas, illetve más szervezetekkel hetente viszünk élelmet. Nagy munka, le a kalappal a kollégáim és a szervezetek dolgozói előtt, akik vállalják ezt, úgy, hogy sohasem tudjuk, ahová megyünk, esetleg nincs-e tünetmentes fertőzött – mutatott rá Sófalvi Szabolcs. 

A járvány fékezése mellett folytatódnak a községben a beruházások, utcákat aszfaltoznak, folyamatban van a kastély felújítása, egy nyertes pályáznak köszönhetően a legjobbkor sikerült beszerezni egy, különféle kellékekkel, víztartállyal is ellátott traktort, amely nagy segítség az utcák fertőtlenítésében.

– Mindezek fényében azt mondom, Marosszentgyörgyön eddig sikerült kézben tartani a helyzetet, és ha továbbra is ilyen lelkiismeretesek maradnak a helybéliek, és betartják az óvintézkedéseket, nem lesz nagyobb gond – összegzett a polgármester.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató