Ecce homo

Igencsak érdekesnek ígérkező tárlatnyitóra kerül sor szeptember 24-én, szombat délután 5 órától Nyárádmagyaróson: Alexandru Crişan romániai származású, jelenleg Svájcban élő festő-, fotó- és szobrászművész új galériájának avatására. Az esemény azért is számít rendhagyónak a térségben, mert a helyszín az a nyárádmagyarósi telek (Nyáradmagyarós 289. szám), ahol a művész itthoni műterme és galériája is található. Az átalakított csűr, mely műterem és egyben lakóház is, kuriózum: az épület 2014-ben elnyerte a Hargita Megyei Kulturális Központ Székelyföldi csűrök funkcióváltása elnevezésű pályázatának különdíját. 

Amint azt a művész önéletrajzában olvashatjuk, Alexandru Crişan 1950-ben született, a Bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetemen diplomázott, több mint 30 éve él Svájcban. Az akkor itthon még pályakezdő, de úttörőnek számító festőművész (már 18 évesen 

elnyeri a Romániai Képzőművészek Szövetségének díját) az egyetem elvégzése után költözik külföldre, munkássága azóta leginkább Svájc francia nyelvterületén ismert. Az elmúlt három évtized alatt olyan városokban állított ki több alkalommal, mint Róma (a Római Román Akadémián), Versoix, Genf, Montreux, de munkái megtekinthetők voltak a spanyolországi Cadaquésben, Figueresben, valamint különböző magángyűjteményekben is fellelhetők Európa-szerte. Emellett művészettörténetet és designt tanított Montreux-ban és Sentierben. A soron következő, nyárádmagyarósi kiállításon a művész eddigi teljes (festményeket, szobrokat, fotókat magába foglaló) munkásságából tekinthetnek meg szemelvényeket az érdeklődők. Egy francia művészetkritikusnak egy alkalommal ezt nyilatkozta: „Munkám egy primér kiáltás!” Műveit nézve valóban fellelhető valamilyen zsigeri ösztönökből fakadó közölni akarás, mely attól a kettősségtől válik nagyon emberivé, hogy ugyanúgy képes valóságábrázolásra, mint valami érzelmi állapot utáni vágy megmutatására.

Alexandru Crişant ugyanúgy érdekli az emberi kapcsolatok megfejtése, mint társadalmunk problémái. Úgy keres érvényes válaszokat az őt foglalkoztató kérdésekre, hogy műveiben egyszerre érződik az (ön)irónia és a világ csodálata. Olyan nagy és magányos művészek csodálójaként, mint Van Gogh, Giacometti, Soutine, Francis Bacon vagy De Kooning, az ember- és létábrázolást tekinti alkotásai másik fő tematikájának.

Legújabb – öregedést és tehetetlenséget problematizáló – műveinek (a Leépülés képsorozat) fő szervezőelve az emberi test leépülése, az élet és halál kapcsolata, mely a Beszélgetések Thanatosszal című fotósorozatnak is központi témája. Művészetének ugyanolyan fontos komponense a tudatalatti rétegek feltárása. A gesztusfestészetre (action painting) emlékeztető Dreamtime (Álomidő) címet viselő festményei egész sorozatának egyik fő inspirációja az ausztrál őslakos mitológia, melyben az álom szakrálisabb az empirikus élményeknél.

Érzés- és színkavalkád – talán lehetnének  kulcsszavak is, mert bármely Alexandru Crişan-képet nézzük, lényének, életének egy-egy olyan szeletkéjét véljük felfedezni, melyek harsány színei által valóban kiáltásként hatnak. Az önmagát újra és újra feltáró, önmagát kereső, életigenlő művész kiáltásaként. A szeptember 24-i megnyitót követően a kiállítás előzetes bejelentkezéssel látogatható. Tel.: 0040-748-466-981; e-mail: Crişant@bluewin.ch

„Alexandru Crişan munkáiban rendkívüli érzékenység és festészeti műveltség ötvöződik; ezáltal fejezi ki énünknek azon rejtett részeit, melyeket magunknak sem akarunk bevallani. A szilárd konstrukció és a merész színhasználat pontos arányai elfojtják az érzelmi erőszakot és áttetszeni hagyják a gyengédséget.” Philip Sandoz

„Látva őt festeni, ahogy évek óta gyötri az anyagot, mondhatnánk, soha nem fog megállni. Mintha élet-halál kérdés lenne, és ez a folyamat elszakíthatatlanul kötődik sorsához. Ez egy más nyelv, talán egyedi. Egy más alkotási erő, ami a szavak mögött nyer értelmet. Fényes napokon játékos, harsány nevetéssel veszi elő a legélénkebb színeket, a föld, a rét, az ég színeit. Mondhatni táncol azokban a pillanatokban. Mert minden a jelenhez tartozik, a jelen gyönyöréhez, ami hagyja tovatűnni, elillanni a múltat, az emlékeket. De én eltévedek, te sem találod az utat, mindannyian elvesztődünk a festményei és a személyisége előtt, mintha a régi erdélyi legendák szülte szent óriások előtt találnánk magunkat. Azok előtt, akiket oly sokan csodálnak, akik rejtélyesek és végeláthatatlan kérdéseket vetnek fel. Egy azok közül, akik kitágítják az emberi univerzumot a bohóságukkal, a szenvedélyükkel és időtálló adottságukkal: az Alkotással.” Magaly Woeffray

„»A nevetés és felejtés festészete – a Kundera-regény parafrazált címe Alexandru Crişan munkásságát is jelölhetné. Azzal a feltétellel, hogy a nevetés legyen fogcsikorgató és a felejtés szándékos. Jelentéktelen grimasz vagy öröm, ami stigmatizálja a világ abszurditását és a létezés nehézségeit. Az akadémiai tudás kikerülése az önkifejezés érdekében. Munkám egy primér kiáltás.« De micsoda paradoxon! Mikor 1983-ban Crişan megérkezik Svájcba, eldönti, hogy mindent újrakezd. Feltett szándéka, hogy elfelejti mindazt, amire a művészeti intézmények tanították, azokat az irányokat, melyeket az absztrakt és esztétizáló kompozícióiban használt akkor Romániában. Újra kell tanulnia kijátszani a bejáratott mechanizmusokat, hogy megtalálja a mély impulzusokat és kímélet nélkül távol tartsa magát bármilyen csábító hatástól, gyorsan-gyorsan dolgozzon kontroll nélkül, zároljon bármilyen teoretikus törekvést, hogy megtalálhasson egy gesztusokra alapuló ösztönös formát. Ami igazán átélt és nem mesterséges.” Frangoise Jaunin (Knb.)