Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
írók, költők, zene- és képzőművészek, tudós fők fogadják a marosvásárhelyi Bernády Házba látogatókat. Zrínyi Miklóstól Ady Endréig, Janus Pannonniustól Radnóti Miklósig, Liszt Ferenctől Bartók Béláig, Bolyai Farkastól Szentgyörgyi Albertig kiváló szellemek, különleges egyéniségek sokasága szólítja meg a galériába belépőket. A találkozás Dudás Sándor csongrádi érem- és szobrászművésznek köszönhető, aki először, de remélhetőleg nem utoljára mutatkozik be városunkban. Személyében egy erőteljes, markáns alkotót, figyelemre méltó, egyedi jegyeket felmutató művészt ismerhettünk meg. A kultúrtörténeti nagyságokat felvonultató negyven kisdombormű és a közel ugyanannyi fej, illetve egész alakos bronz kisplasztika egyértelműen alátámasztja az értékelést. Az április 18-i megnyitón részt vevő számos helybeli képzőművész méltató szavai is ezt a vélekedést igazolják.
Jól tette fiatal szobrászunk, Veress Gábor Hunor, hogy szorgalmazta a vendég vásárhelyi bemutatkozását, a mostani kapcsolatfelvétel, amelynek jelentőségét Benő Tamás polgármester és a Dudás Sándor munkásságát ismertető Kecskés László, a Csongrád Képzőművészetéért Alapítvány elnöke is kiemelte a tárlatnyitón, talán egy hosszabb távú együttműködést is előrevetít. A magyarországi kisváros képzőművészeti élete, annak emelkedett színvonala igazán megérdemli, hogy alaposabban megismerjük. Az 1975 óta működő Csongrádi Művésztelep és az Alkotóház, amelyet Dudás Sándor 1994-től vezet, a magyar és a nemzetközi kortárs képzőművészet igen sok kiválóságát látta vendégül, mindkét fél nyerne, ha Marosvásárhely alkotói közül is többen és gyakrabban vendégeskedhetnének ott. Dudás különben nem a Dél-Alföld szülötte, a Vajdaságban, Bácskatopolyán jött a világra 1948-ban. 1992-ben a délszláv háború hatására települt át családjával Csongrádra. A Zágrábi Képzőművészeti Akadémia végzettje. Mestere Zelimir Janes volt, a világhírű szobrász, Mestrovic egykori tanítványa. Dudás Sándor Szerbiában is sikeres pályát futott be, tudását, tehetségét monumentális köztéri művek is tanúsítják. De a csongrádi valóságba is hamar és jól beilleszkedett, a város művészeti mozgalmának egyik meghatározó alakja lett. Elsősorban az éremművészetben, a kisplasztikában alkotott maradandót.
Reliefportréi a megszokott plakettméretnél kisebbek, pácozott falapba ágyazza be őket. Nem szokványosak. Nem azokat a vonásokat, arcmásokat kell keresnünk bennük, amelyek a korábbi ábrázolások, festmények, rajzok, fotók alapján belénk rögzültek. A művész azt vallja, hogy bronzportréinak nem az ilyen értelmű hasonlóság a lényege, hanem a karakter, a megmintázott személy szellemisége, gondolatisága. Nem szépít, nem idealizál. Ha úgy érzi, eredményesebben tudja megragadni, visszaadni alanyai egyéniségét, lényük legjellemzőbb sajátosságát, a groteszktől sem riad vissza. Ugyanakkor arra is törekszik, hogy a kort is érzékeltesse, amelyben a kiválasztott költő, művész, közszereplő élt, dolgozott. Ezt úgy éri el, hogy a szóban forgó időszak képzőművészeti stílusában készíti el a művét. A siker kulcsa azonban mégis mindenekelőtt az, hogy Dudás Sándor kitűnő emberismerő, és önmaga irányába sem tesz engedményeket. Elmélyül a megmintázandó személyiség életművében, megpróbál minél alaposabban bepillantani az illető szellemi kincsestárába és lelkivilágába, majd mindezek alapján formálja meg az arcot, amelyen különleges jelentőséget nyer a tekintet. Pszichológiai portrék ezek a bronzba öntött arcmások. Persze ugyanez elmondható a kiállítás másik vonulatáról, a fejekről és az egész alakos kisplasztikákról is. Ezek között több az élő személyekről, a kortársakról készült portré. A szobrász jó ismerősei, barátai, a művésztelepen megfordult alkotók és olyanok is feltűnnek, akik nem ismert arcok, személyiségek, de a város, esetleg a szülőföld jellegzetes alakjai, a köznapok figurái. Itt a pózok, a magatartásformák, a megörökített sajátos mozdulatok is rendkívül szuggesztíven segítik a karakter érzékeltetését. A szobrász vajdasági barátja, a képzőművészetért is rajongó Kossuth-díjas író, költő, Tolnai Ottó ezeket is figyelembe véve írta a Dudás Sándor-féle kisszoborgyűjteményről, hogy „a zsugorított vajdasági fejek panteonja”.
Nyilván már rég nem csak a vajdaságiakról van szó. És örömmel jelezhetjük, hogy Dudás Sándor a mostani alkalomra meglepetést is szerzett a marosvásárhelyieknek. Bronz kisplaketten mutatja fel a maga vízióját városépítő polgármesterünkről, Bernády Györgyről. Ez a munka sem igazodik ahhoz a köztudatba rögzült arcmáshoz, amelyet a fényképek, szobrok, hagyományos plakettek alapján idézünk fel magunkban, de hiteles, ahogyan Bernády elszántságát, a terveit töretlenül megvalósítani kívánó, jövőbe néző, eltökélt, erős ember egyéniségét elénk varázsolja. Ha csak erről lenne szó, már ezért is érdemes lett volna megrendezni ezt a kiállítást. De a tárlat ennél sokkal többet kínál a nézőknek. Talán még az iskolások is sokat nyernének, ha tanítóik, tanáraik elvinnék őket egy kis eszmecserére a galériába.