Rohamléptekben közelednek a téli ünnepek, s az ilyenkor szokásos vásárlási hadjáratban vajon hogy járna az a kereskedő, aki a tavalyinál gyengébb portékát igyekezne drágábban a vevői nyakába sózni?
Rohamléptekben közelednek a téli ünnepek, s az ilyenkor szokásos vásárlási hadjáratban vajon hogy járna az a kereskedő, aki a tavalyinál gyengébb portékát igyekezne drágábban a vevői nyakába sózni? Józan vásárló biztosan messze elkerülné. Van azonban egy olyan kofa is, aki egyre drágábban egyre rosszabb „árut” ad, azonban nem lehet elkerülni. Ez a politikum, melyet azért fizetünk, hogy működtesse az államot.
Tegnap kezdték el tárgyalni a törvényhozásban a jövő évi költségvetést, amely az adók tekintetében egyértelműen többet fog kivenni a zsebünkből az ideinél, és szinte borítékolható, hogy ezért a több pénzért az állami intézmények gyatrábban fognak dolgozni, mint a végét járó idei esztendőben.
Ellenzéki források szerint például a régiós fejlesztésekért felelős szaktárca – melynek élén a kormányfő helyettese áll, aki ellen a tavalyi elnökbuktatást célzó referendum idején elkövetett tettekért bírósági eljárás folyik – költségvetése megduplázódik jövőre. Ez kiváló, és az illető már bizonyítást nyert „mozgósító” készségeit ismerve kemény bevetésre váró eszköz lehet a jövőre esedékes két választási kampányban. Mint tudjuk, ilyenkor folynak nagy hévvel a politikai kliensek által vezetett településeken a látványos közberuházások, hadd lássa a választó, hogy kire illik pecsételni. Mindeközben az egészségügyi tárcának szánt keretet úgy is milliárdokkal vágták meg, hogy most már a bérbeadásokból származó jövedelem után is egészségbiztosítási járulékot kell fizetni. Az oktatási szférának pedig minimálisan emelnék a költségvetési forrásait, amiből a már beharangozott oktatói béremelések fedezetére sem futja. Csak kis szorzóval fogadnánk rá, hogy a választások előtt lesz büdzséfoldozás, amikor az illetékesek dörgedelmes féltéglázások közepette meglelik az oktatói bérekre szükséges pénzt.
Mindeközben olyan szinten nézik már félkegyelműnek a választót a kormányzók, hogy arra lassan elfogynak a jelzők is. Naponta nemegyszer hallani, hogy jövőtől emelik a nyugdíjakat, holott a valóságban szó sincs egyébről, mint a pénzromlás mértékével való kiigazításról, ami köszönő viszonyban sincs az emeléssel. A beharangozott állami béremelésekre a legjelentősebb számú munkavállalói rétegeknél pedig nincs fedezet. Vagyis a kormányzati hazugságdózis nagyságrendekkel való emeléséről beszélhetünk leginkább. A volt kormány idején nehéz volt elhinni, hogy eljöhet a nap, amikor a Dâmboviţa-parti narancsliget kertészeit valaki olyannyira alulmúlhatja, hogy az a csapat egy hiteles, hozzáértő szakikból állt kormányzatnak tűnjék. A balliberális kétharmadnak egy bő esztendő elég volt ehhez a csodával felérő fegyvertényhez. S könnyen lehet, hogy annak alapján ami még itt a választásokig várható, a káosz fogalmát is megtanuljuk újraértelmezni. Egyre drágábban.
