Még meg sem száradt rendesen a tinta a kormány új megszorító adócsomagján, a készpénzfizetéses szigorítások kérdésében már visszakoztak is, a kiskereskedők nagy szerencséjére. Ám amikor ezt bejelentette a kormányfő, a kudarcot egy nagymellényű nyilatkozattal igyekezett leplezni, megígérte az adócsalóknak, hogy elkapja őket. Abban sem lesz nagy köszönet, mert az ilyesmi dupla annyiba kerül mifelénk, mint amennyi hasznot hoz.
Tavaly nyáron is tett egy hasonló hadüzenetet az Adó- és Pénzügyi Hivatal akkori főnöke, és azt követően pár hatósági közleményben ködösen, de jelezte a hivatal, hogy rászáll az adócsalásból szerzett vagyonok behajtására. Hogy ez konkrétan milyen haszonnal járt az államkassza és az adófizetők javára, arra nem tért ki. Viszont a hetekben a médiában is megjelent erről egy elemzés. Ebben az utóbbi 12 évre visszatekintő adatok szerepelnek, és ezek azt mondják, hogy a feketén szerzett vagyonok elleni harc kétszer annyiba kerül, mint amennyi pénzt a nyomán kifehérítenek. Az említett időszak első öt éve alatt összesen hat behajtási végzést adott ki a hatóság, de 2016-tól aztán látványosan munkába lendültek, 832 ilyen végzés született az utóbbi hét évben. Az ezek alapján behajtandó összeg mintegy 430 millió lej volt, ebből a fellebbezések után jogerős maradt 372 millió lej behajtására vonatkozó döntés. Konkrétan ebből 116 millió lej haszna származott az államnak, ennyit sikerült be is hajtani. Azonban az elemzés szerint az utóbbi hét évben az ezeken az ügyeken dolgozó személyzetnek csak a bérköltsége rúgott 240 millió lejre, tehát ha egyéb hatósági kiadásoktól jóindulatúan eltekintünk, akkor is az adócsalóktól behajtott egy lejért két lejt fizetett az adófizető, aki állja az apparátus bérét.
Az adatokból is egészen világos, hogy az adócsalókból is a balekokat és a kishalakat kapják el, az igazi nagymenők köszönik, jól megvannak. A végrehajtási végzésekben szereplő összegek átlaga durván százezer euró. A hazai reális bérből megélni próbáló ember számára ez is felér egy vagyonnal, az nem kétség, de ugyanakkor pontosan tudott, hogy csak a hozzáadottérték-adóból évente eurómilliárdos nagyságrendű összegek párolognak el, ahhoz képest erre az eredményre a porhintés is egy grandiózus jelző. Ennek a hatékonyságnak a hátterében a belső viszonyokat jól ismerő elemzés szerint a politika áll. Egyrészt nem véletlenül áll a kőkorszaki szakik szintjén a hatóság technikai felszereltsége, de még ha azzal nem is lenne gond, a politikai befolyással rendelkező adócsaló „klienseket” tilos zavarni. Ebben a szokásrendben változás legfeljebb úgy állhat be, ha a kormányzatnak sikerül csődbe lavíroznia a hon gazdaságát, és nemzetközi hitelezői mentőcsomagra szorulna az ország. Ha annak a feltételeibe belediktálják, hogy az adócsalókra rá kell szállni, akkor lehet valami ezen a téren, de egyébként magától egyetlen kormányra kerülő párt sem fogja jószántából ezt a mézesbödönt kiborítani.
