A korrupcióellenes főügyész menesztése nyomán jócskán megfakult bizalmi indexének némi javulását remélhette az elnök a napokban zajló brüsszeli NATO-csúcstalálkozótól, ahol az amerikai elnökkel is találkozni készült.
A korrupcióellenes főügyész menesztése nyomán jócskán megfakult bizalmi indexének némi javulását remélhette az elnök a napokban zajló brüsszeli NATO-csúcstalálkozótól, ahol az amerikai elnökkel is találkozni készült. Ám ez sem sikerült a más tollaival fényeskedni szerető egykori polgármesternek. Ugyanis az élénk vitával járó csúcson az amerikai államfő állítólag minden kétoldali találkozóját lemondta, miután alaposan lehordta az európai szövetségeseket, amiért nem költenek eleget védelmi célokra. Ez a vita távlatilag a mi zsebünknek is fájdalmas lesz.
Magában az észak-atlanti szövetségben a tagállami hozzájárulások vitája sokkal régebbi a román NATO-tagságnál. Annak idején, amikor létrehozták ezt a szövetséget, az aláíró államok arányos teherviselésben állapodtak meg, csakhogy az egykori Szovjetunió összeomlása után az európai országok egyre kevésbé érezték fenyegetve magukat, így a védelmi kiadásaikat is csökkentették. Az amerikaiak teherviselése a szövetségen belül a század elejére már meghaladta a 60, 2010-re pedig a 70%-ot. Ez, illetve az utóbbi évek nagypolitikai eseményei vezettek ahhoz a döntéshez, miszerint a tagállamok a bruttó nemzeti össztermékük 2%-át kell védelmi célra költsék, és a legújabb fejlemények szerint ez a hozzájárulási arány is növekedni fog. Annál is kevesebb marad sokkal értelmesebb célokra, mint oktatás, egészségügy, infrastruktúra és sorolhatnánk.
Persze megint más kérdés, hogy ezt a nem kevés pénzt hogyan és mire költik, mert például néhány napja egy újabb tragédia hívta fel rá a figyelmet, hogy a román légierő gyakorlatilag múzeumi tárgynak való vadászgépekkel kellene megvédje az alig százados hazát, amennyiben azt valaki tényleg meg akarná támadni. Márpedig, mint azt a múlt századi hidegháborús évtizedek láttán is tudhatjuk, itt, Európában, a katonai tömbök között nincs nyílt összetűzés, és ez a szokásrend aligha változik a jövőben. Mert a képzeletbeli frontvonal mindkét oldalán tudják a politikusok, hogy elég ellenségképeket festeni és bőszen fegyverkezni. A katonásdi még békeidőben is a legjobb üzlet, persze nem az ágyútölteléknek, hanem mindenkinek, aki azt felruházza, eteti, kiképezi és felfegyverzi. A világ más tájain még konfliktusokról is gondoskodnak a jól kiagyalt háttérjátszmákkal, hogy elhitessék, tényleg fegyverre és hadseregre kell kidobni annyi pénzt a világban, amiből talán minden éhező szájba jutna kenyér.
