Dr. Bernády György és Marosvásárhely urbanizációja

(Folytatás február 5-i lapszámunkból)

Az útburkolatra vonatkozóan előadta, hogy a vízvezetékek lefektetése után, 1909-ben több mint tíz utcát újraburkoltak, és a munkálatok folytatódnak.

A közegészségügyi és köztisztasági kérdések felvetésekor megemlítette, hogy a vízvezeték megépülése után a csatornázás is befejezés előtt áll. Egyúttal összegezte a víznyeréssel kapcsolatos előre nem látott nehézségeket. Az új gőzfürdő építése más sürgősebb kérdések miatt elmaradt. Komoly kérdésnek tekintette a szemétfuvarozás ügyét, amit házi kezelésbe veendőnek tartott. Javasolta a rendőrségnek az utcatakarítás feladatától való mentesítését és ennek a kérdésnek a városi mérnöki hivatal hatáskörébe utalását. Nehezményezte a régi állami kórház tarthatatlan állapotát és az új építésének a halogatását. 

Az állat-egészségügyi kérdések során a közvágóhídról beszélt, amelynek a bővítése a szűk keretezés miatt elmaradt. És elhalasztódott a dögtér és az állati hullák feldolgozásának a kérdése is. Ugyanakkor sürgős lett egy állat-egészségügyi laboratórium létesítése.

Áttérve a köz- és tűzrendészetre, mielőbb felállítandónak látja a tűzrendészeti szabályrendelet átdolgozását és egy állandó tűzoltólaktanya építését.19 Emellett foglalkozik egy rendőr- és egy utászlaktanya építésének a kérdésével, valamint a közvilágítás kibővítésével, mivel a város külső részei nem részesülnek világításban.

A katonai vonatkozású ügyek során kiemelte az új huszár- és gyaloglaktanyák építését. Az előbbit a Mészárosok rétjére tervezték, amelyhez a telket a város biztosítja, ami miatt kisajátítások szükségesek. Javasolta a Sátortábornak a kincstártól való visszaszerzését területcsere révén. Ismét aktuálisnak tekintette a katonai gyakorlótér kérdését, amely már több alkalommal is halasztást szenvedett. Közölte ugyanakkor azt is, hogy tárgyalásokat folytatott egy hadtestparancsnokságnak a városban történő felállításáról.

Áttérve a közoktatási kérdésekre, elsősorban a közművelődési háznál időzik, amelynek az építési költsége biztosítva van. Az építkezéshez hamarosan hozzáfognak, és 1912-ben befejezik. Említést tett egy képzőművészeti ház és egy iparművészeti iskola létesítéséről. „E kérdést újból napirendre tűzeti nemcsak azért, hogy ennek révén egy új intézménnyel gazdagítsa a várost – olvasható a jegyzőkönyvben –, hanem főleg azért, hogy egy oly iskolát biztosítson itten, amelynek prosperálása a székelyek között mindenképpen kétségen felül áll.”20 Vázolta a városi kezelésben lévő (felső kereskedelmi fiú- és leány-, a felsőbb leány-) iskolák helyzetét, az utóbbi új épületbe helyezésének a szükségességét, és azt is, hogy abba vidékről csak akkor fogadhatnak tanulókat, ha internátus is épül.

A középiskolai oktatással kapcsolatosan kiemelte, hogy a meglévő két gimnázium túlzsúfolt, és szükségesnek látja egy harmadik létesítését, és e célból felvette a kapcsolatot a vallás- és közoktatási miniszterrel egy állami főreáliskola létrehozásáról. Indítványozta az ipari szakiskola felsőbb tanfolyammal való bővítését, a polgári iskola mellé internátus létesítését, az ipari és kereskedő tanonciskola újjászervezését és tanoncotthonnal való összekapcsolását. Jónak látta tárgyalásokat folytatni egy tanítóképző létesítéséről, a jogakadémia felélesztéséről és egy hajdani műegyetem felállításáról.

Nem feledkezett meg az állandó színház ügyéről sem. Kifejezte reményét, hogy a kész terveket már azon év őszén bemutathatja a tanács, és a költségek fedezése érdekében a közgyűlésről felirattal fordulhat a vallás- és közoktatási miniszterhez 250.000 korona államsegélyért.21 

Az emberszereteti ügyek során sajnálattal közölte, hogy a tervezett aggmenház kérdése még mindig megoldatlan, de reméli, hogy az év folyamán ez is megoldódik. Továbblépve, gondoskodni kell dologházról, gyógyíthatatlanok menhelyéről, egy vakok és süketnémák intézetének a felállításáról. Mindezt részben Gecse-alapítványi, részben belügyminiszteri támogatással látta megvalósíthatónak. Kevesellte a Vöröskereszt által fenntartott népkonyha támogatását, és az összeg növelését javasolta. Ugyanezen témakörben továbblépve, foglalkozott a melegedőszobák létesítésével, a hajléktalanok menhelyével, napközi- és csecsemőotthonokkal.

Városfejlesztési elgondolásait egy jövőbe látó kérdéssel zárta. Kevésnek tartotta a város területének kiterjedését, ami nem nagyobb egy községénél. És tekintetbe véve a várható gyarapodást, a közigazgatási határ kiterjesztését a szomszédos községek idecsatolásában látta.

Marosszentgyörgyre, Meggyesfalvára és a Remeteszeggel kezdődő „Hosszú-falura” (Szentkirály–Náznánfalva–Kisfalud) gondolt. (De az ajánlatot a hivatalosan is megkeresett községek visszautasították.) 

A hozzászólók szavaiból, az elhangzott véleményekből egybehangzóan kitűnik, hogy a polgármester szavait komolyan vették, nem hangzatos szavaknak tekintették, hanem tettekre serkentő ösztönzésnek a felvállalt munkák támogatása érdekében. 

Amint később bebizonyosodott, merész terveinek jó része még polgármestersége idején megvalósult. Gondolunk itt a városrendezésre, a vízművekre, a modern városházára, a Kultúrpalotára és számos más létesítményre. Egyes elgondolásai – a színházépítés, földgázbevezetés stb. – csak később válhattak valóra, mások pedig – amilyen a Marosgezse–Aranyosgyéres vasútvonal kiépítése, vagy Marosszentkirály és Marosszentgyörgy bekebelezése – tőle független okok miatt elenyésztek. Tény, hogy a város modernizálását célzó programjai számos tételének megvalósításával sikerült kiemelni Marosvásárhelyt az elmaradottságból.

 

A polgármester és a város közigazgatása

Székfoglalóján elsőként a város közigazgatásának a rendbetételét említette. Ezt tartotta legsürgősebb feladatának, amikor kijelentette: „Minden törekvésem oda fordítom elsősorban, hogy e város közigazgatása lehetőleg gyors, de mindenekfelett becsületes legyen. Hogy az a viszony, az a bizalmatlanság, hogy ne mondjam: ellenséges indulat, amellyel ma e város lakosságának egy része a tisztviselői kar iránt viseltetik, lehető rövid időn kölcsönös megértés és megbecsülés alapján oly bizalmassá legyen, aminővé annak nemcsak a tisztviselői kar, de a város közönségének érdekében is lennie kell. Kíméletlen szigorral fogok ostorozni minden visszaélést, s igyekezem odafordítanom, hogy minden városi alkalmazott tudatába menjen át az, hogy nem a köz van miértünk, hanem mi állunk annak szolgálatában, s nekünk kötelességünk elsősorban e város minden egyes lakójának jogos és méltányos érdekeit a lehetőség és törvényes rend határain belül minden körülmények között megvédelmezni, elősegíteni.”1 

Hat évvel később, az újraválasztása előtti közgyűlésen is hasonlóan összegezett. Ekkor is úgy értékelte, hogy a közigazgatás vezérelve a becsületes, egyszerű és gyors munka.

Amikor polgármesternek választották, a tanács elnökeként tulajdonképpen a városi közigazgatás élére helyezték. Ezért természetesnek tartotta, hogy a városi közélet szolgálatában álló, általa vezetett intézmény az elvárásoknak megfelelően működjön. Nehéz feladatra vállalkozott, de példamutatása és igényessége meghozta a várt eredményt. Rövid idő után érezhetően lecsökkentek a tisztviselők munkájára, arroganciájára, felületességére vonatkozó panaszok, és a hivatalok működése gördülékenyebbé vált.

A munkafegyelem megerősítése csak az első lépés a közigazgatás mechanizmusának javítása terén. Következett az egyes hivatalok hatékonyabbá tételét szolgáló átszervezés. Első lépésként átalakítottak egyes hivatali helyiségeket a tisztviselői kar jobb elhelyezése érdekében.2 Ezzel párhuzamosan újjászervezték a két legfontosabbnak tekintett hivatalt, a számvevőséget, valamint a rendőrséget3. 1903 elején átszervezték a tanács, az árvaszék és a levéltár tevékenységét is.4 Az új szabályrendelet értelmében megtiltották a tisztviselőknek a mellékfoglalkozások munkaidőben való űzését, és egyes funkciók betöltését kellő minősítéshez kötötték. Az átszervezés során a megfelelő jogosítvánnyal rendelkezőket helyükön hagyták, a végzettség nélkülieket eltávolították. A felszabadult helyeket később pályázat alapján betöltötték. Hofbauer másodtanácsost kötelezték, hogy négy hónap alatt a hivatalának betöltéséhez szükséges jogtudományi államvizsgáról szóló bizonyítványt beszerezze. Az intézkedést a leendő alpolgármester komolyan vette, és a jogakadémiát idejében befejezte.

Bernády igyekezett Marosvásárhelyre olyan tisztviselői kart toborozni, amelynek tagjai ismerték a szakmai feladatokat, az elvárásokat, jogi végzettséggel rendelkeztek, vagy tisztában voltak a legfontosabb jogszabályokkal, törvényekkel, pénzügyi rendeletekkel, igazgatási technikákkal, akik segítették terveinek megvalósításában, és hátteret biztosítottak a jogi, pénzügyi, városrendészeti, telekkönyvi, műszaki, gazdasági, demográfiai, rendészeti, egészségügyi intézkedéseinek indoklásához. Csak ezzel a tisztviselői karral foghatott biztonságosan reformjai megvalósításához. 

A korszerű ügyintézés fejlesztését szolgálta a köztisztviselők fizetésének a javítása is. A fizetésrendezés az egyre nagyobb költségekkel járó polgári életvitel élénkítését célozta. Törvénycikk szabályozta a hivatalt viselők javadalmazását, amit Bernády maximálisan kihasznált. A kormányhatóság által is jóváhagyott szabályrendelet szerint a törvényben megállapított fizetéseken felül pótlékban részesült a polgármester (4000), a polgármester helyettese (2000), a rendőrfőnök, a műszaki vezető, a tanácsosok (1000–1000) és a főkapitány-helyettes (500). Természetesen mindez többletkiadással járt, amit az ellenzék azonnal kihasznált, és ezért is támadta őt.

Hogy a tisztviselői kar folyamatos jelenlé-tét biztosítsa, munkatársait hosszú távon megtarthassa, másképpen is kedvezett nekik: tisztviselőtelepet alapított, és nyugdíjpalotát építtetett számukra. Úgy tűnik, nem alaptalan az a feltételezés, hogy Bernády egy jól működő város leghasznosabb polgárainak a hivatalnokokat és a lakossági szolgáltatást nyújtókat tekintette. Ugyancsak 1903-ban új szabályrendeletet hoztak a mérnöki hivatal átszervezésére, biztosítva egyúttal a hirtelen megnövekedett feladatok ellátása érdekében a műszaki személyzet létszámának növelését.5 

(Folytatjuk)

 

19Uo. 53–55.

20Uo. 58.

21Uo. 61.

1Székely Lapok, 1902. március 9.

2MmNL. Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek 82/1902. sz., 46.

3 Uo. 112–113, 133, 145, 152.

4Ua. 83/1903. sz., 2–4.

5Uo. 43–45.