Dombormű a magasban

Tényleg magasan van, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum nagyszerűen felújított homlokzata felső szintjének orommezejében. A szemközti járdáról lehet rálátni, de sasszem kell, ha abból a távolságból a szoborcsoport részleteit is szeretné észlelni a szemlélő. Nem szakszerű a kifejezés, ötalakos, magas dombormű került vissza az épületre, Jézus a kisdedekkel. A térdeplő gyermek kissé elkülönül a tömbtől, faltól, körszobor. Eredetileg is ilyen lehetett, azért fogalmazok bizonytalanul, mert nem találtam erre vonatkozó részletes és megbízható leírást. A műalkotás eltávolítása óta eltelt hét évtized pedig bőven elegendő volt ahhoz, hogy a szakrális jellegű relief kiessen a köztudatból. 

Az egykori Sancta Maria Zárda történetéről, az iskola további sorsáról és külsejének mai példás megújulásáról, az elvégzett munka sajátosságairól csütörtöki lapszámunkban alapos dokumentáltsággal írt Bodolai Gyöngyi, az épületszobrászati vonatkozásokról viszont érdemes még néhány dolgot közzétenni. Többek közt azt, hogy a művészek, restauráto- rok, akik a homlokzat helyreállításán, újjászületésén dolgoztak, a zárdát követően létrehozott művészeti iskola diákjai voltak, joggal feltételezhető, hogy az alma mater megfiatalítása a szokásosnál is nagyobb odaadásra késztette őket. Tavaly októberben, a Galériák éjszakáján láttam először Makkai István és Veres Hunor Gábor műtermében a készülő domborművet. Akkor tájékoztattam is mellékletünk olvasóit, hogy a két fiatal szobrász megbízásából ifjabb kollégájuk, Szabó Csongor régi fényképek, képeslapok alapján mintázza agyagba a domborműbe nemesített jelenetet, amelyet eredetileg „Kováts Ferencz apátplébános és László Gyula múzeumőr mintázott meg és öntött cementbe”. A koprodukció ezúttal is sikeresnek bizonyult, a Makkai-Veres Kft. véglegesítette a domborművet, műkő alakban került a helyére. A munkálatok, az épületszobrászati feladatok abszolválása nyilván kiváló festő- restaurátorok irányítása alatt történt. A munkafolyamatokon készült fotók Kiss Lóránd és Pál Péter aktív jelenlétét is gyakran rögzíthették. Makkai István az egyik iskolaalapító, Fogarasy Mihály püspök címerét is újramintázta az eredeti alapján. Bronzba öntve azt is visszahelyezték a neoreneszánsz főhomlokzatra.

Jelenleg Budapesten a Miniszterelnökség örökségvédelmi ügyekért felelős helyettes államtitkárságának székhelyén tekinthető meg az a kiállítás, amely a határon túli magyar műemlékek restaurálását mutatja be Ideje az építésnek címmel. Nem tudom, tükrözi-e a tárlat az itteni megvalósítást is, vagy ez annyira friss, hogy még nem kerülhetett be a válogatásba, de tény, hogy tágabb érdeklődésre, elismerésre is számot tarthat. Aki mostantól eljár a művészeti líceum előtt, biztos arra gondol, milyen szép lehetne városunk, ha minden arra érdemes épületet, létesítményt ilyen igényesen felújítanának. Tudom, sok pénz kell az ilyen munkálatokhoz. De szív, lélek és akarat is szükséges. Ez nem is kerül pénzbe. Mifelénk sajnos ebből a legnagyobb a hiány.