2025. április 19., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar futsalválogatott kedden 3-3-as döntetlent játszott Berettyóújfalun a csoportelső szlovén együttessel az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, a pontszerzéssel pedig biztosította helyét a pótselejtezőben.

A magyar válogatott annak tudatában lépett pályára, hogy biztosan csoportja második helyén végez, de pontot kell szereznie az első helyezett szlovénok ellen ahhoz, hogy az Európa-bajnoki kijutást illetően a saját kezében maradjon a sorsa.

Noha a szlovénok számára már nem volt tétje a találkozónak, az gyorsan kiderült, hogy nem veszik félvállról a találkozót, és egyértelműen azzal a céllal érkeztek, hogy hibátlan mérleggel fejezzék be a selejtezőt. A vendégek remekül kezdtek, és már a második percben vezetést szereztek Cop révén.

A hazai közönség nem hagyta csüggedni a magyar együttest, amely fokozatosan vette át az irányítást, és a 14. percben egy szép szabadrúgás-kombináció végén Kajtár lőtt a bal alsó sarokba, szűk egy perccel később pedig Hadházi egy remek indítás után elfektette a vendégek kapusát, és az üres hálóba lőtt. A vezetésnek nem örülhetett sokáig a publikum, ugyanis Duric a saját hatosáról megindulva lőtt gólt, és egyenlített.

A szünetig már nem változott az állás, a pihenő pedig jót tett a magyaroknak, akik alig egy perc után Rábl gyönyörű átlövésével ismét átvették a vezetést. A folytatásban a szlovénok mentek előre, ám Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány együttesének védelme szinte tökéletesen zárt, vagy Alasztics védett szépen, így az eredmény nem változott.

A vendégek három perccel a vége előtt váltottak létszámfölényes támadójátékra, amit ugyancsak jól kezelt a hazai csapat, egyetlen nagy helyzetet leszámítva a vendégek eredménytelenül járatták a labdát. Amikor azonban már úgy tűnt, meglesz a magyar győzelem, Bencsik utolsó emberként elcselezte magát, ami után csak szabálytalankodni tudott, a középről, hét méterről elvégzett szabadrúgás utáni variációból pedig Tusk betalált. A pótselejtezőre jutást ez nem befolyásolta, ám a magyar játékosok láthatóan nehezen emésztették meg, hogy kicsúszott a kezükből a győzelem.

A csoport másik mérkőzésén: Norvégia – Montenegró 5-6.

A csoport végeredménye: 1. Szlovénia 16 pont, 2. Magyarország 10, 3. Norvégia 6, 3. Montenegró 3.

Pótselejtezőt a tíz csoport nyolc legjobb másodikja vívhat. A „ráadáskör” sorsolását májusban rendezik, a mérkőzéseket pedig szeptemberben játsszák.


Fotó: MLSZ


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató