Diploma vagy tapasztalat?
Véget ért a felvételi időszak, már a pótfelvételire jelentkezők is tudják a bizottság döntését.
Az érettségit megelőző stresszes időszakot a felvételi okozta izgatottság követte, mindezt nemsokára az egyetemmel való ismerkedés váltja fel.
Nagy elvárásokkal, reményekkel és félelmekkel indulnak neki a hallgatók az első egyetemista évüknek, aztán néhány hónap elteltével, kicsit tisztább fejjel látják, hogy nem pont olyan, mint ahogy elképzelték.
De vajon miért választja valaki tizenkét évi tanulás után azt, hogy tovább koptatja az iskola padjait? Milyen szempontok alapján választ valaki egyetemet, azon belül is szakot?
Milyennek képzeli el az idősebb barátai által olyan sokat emlegetett egyetemista életet, és milyen különbségeket észlel az elvárás és a valóság között?
Néhány felsőéves egyetemistát és friss diplomást kérdeztünk tapasztalataikról.
Alex idén ősszel kezdi a harmadévet könyvelés és gazdasági informatika szakon, amelyet a szülővárosában végez.
Számára teljesen egyértelmű volt az, hogy nem áll munkába a gimnazista évek után, osztálytársainak többsége is már az érettségi évében felvételizett valamelyik egyetemre.
„Nem volt kérdéses, hogy továbbtanulok-e. Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen szakot válasszak, de abban biztos voltam, hogy egy egyetemi diplomával és tudással jobban tudok érvényesülni, mint anélkül.”
A szak kiválasztásáról elmondta:
„Szempont volt az, hogy nem akartam túl messzire költözni az otthonomtól, és szerettem volna az anyanyelvemen tanulni. De nem hiszem, hogy egy tizennyolc éves fiatal százszázalékosan el tudja dönteni, hogy mit akar csinálni élete hátralevő részében, így személy szerint olyan szakot választottam, amiben láttam annak lehetőségét, hogy valamiben jó szakember legyek”.
A hároméves alapképzés utolsó szakaszához közeledve nevetve mesélte:
„A nálam idősebb barátaim azzal biztattak annak idején, hogy én csak érettségizzek le, meglátom majd, hogy az egyetemisták élete mennyire laza, nyugodt és semmittevős. Én egyáltalán nem ezt tapasztaltam: rengeteg projekt és tanulnivaló van mindig, nem igazán van időm unatkozni.”
Alex nem bánta meg, hogy az egyetemet választotta a munkavállalás helyett:
„Szerintem az, aki megengedheti magának, hogy egyetemista legyen, annak élnie kell lehetőséggel, mert szakiránytól függetlenül az egyetem egy olyan közeg, ahol rengeteg embert ismerhetünk meg, s így kicsit tágulhat a látókörünk is”.
Más szakterületet megcélozva, de hasonló indíttatásból felvételizett Anna is a sikeres érettségi bizonyítvány megszerzése után.
Anna néprajz szakon végzett Kolozsváron, jelenleg egy grafikus felnőttképzésen vesz részt Magyarországon.
„Eléggé intuitív módon választottam. Középiskolában végeztem néprajzi kutatómunkát, írtam dolgozatot, versenyeztem. Inspirált ez a munka meg az eredmények is. Aztán persze az egyetemen világossá vált, hogy egészen másról szól ez a tudományterület...” – meséli a kezdetekről.
„Azt hittem a néprajzról, hogy az úgynevezett nemzeti értékek felsorakoztatásán dolgozunk, hagyományt őrzünk, teremtünk újjá. Ezzel szemben a kultúrák dinamikus változását figyeli, értelmezi. Én hálás vagyok, hogy nem azt kaptam, amit vártam.“
Annak kapcsán, hogy mit tanult az egyetemi évei alatt, elmondta:
„Szerintem a legfontosabb, amit hozzáadott az életemhez az az, hogy a különféle kultúrákat és embereket nem érdemes és nem is szabad hierarchikus rendben szemlélni.
Nincs jobb vagy rosszabb, nem szabad értékítéletet mondani egyikről sem csak azért, mert kívülállók vagyunk. Ez a kulturális relativizmus sokkal nyitottabbá tett, felerősítette a szociális érzékenységemet”. A szak jellegéből adódóan feltevődik a kérdés, hogy vajon ezt a nézetet a néprajz mint olyan vagy egyszerűen az egyetemi lét adta.
Anna szerint nehéz különválasztani a kettőt:
„Most úgy érzem, hogy a szak érdeme, de természetesen nehéz határvonalat húzni a kettő között.
Nem választhatom szét a magán-életemet a tanulmányitól, mivel a kettő folyamatosan hatott egymásra, és valahol ez így van rendjén. Abban biztos vagyok, hogy az is sokat tett hozzá, hogy a megszokott környezetemtől, a családomtól távol, önállóan tapasztalhattam meg dolgokat. Én mindenképpen nagyon hálás vagyok az egyetemi éveimért, a legjobb dolog volt, ami történhetett velem”.
Tamás fordítói diplomát szerzett egy évvel ezelőtt, idén jelentkezik mesterképzésre bölcsészkarra.
A továbbtanulás nála sem egy lehetőség volt, hanem az egyetlen:
„Valószínűleg neveltetés kérdése is, én ezt láttam mintaként, az én családom mindig azt mondta, hogy csak akkor lehet az emberből valaki, ha egyetemi diplomája van. Akkor nem volt elég tapasztalatom, ma már másképp gondolom ezt: látom, ahogy a sokdiplomás emberek nem találnak munkát, míg a vállalkozó kedvű, de egyetemet nem végzett emberek biztosítják maguknak az anyagi biztonságot. Ettől függetlenül jó volt tanulni és képezni magam egy olyan szakterületen, amely érdekel, csak fontosnak találom kihangsúlyozni azt, hogy az egyetem még nem jelent biztosítékot”.
A szak kiválasztásánál több szempont is érvényesült:
„Rengeteget mérlegeltem előtte. Az első szűrő az volt, hogy legyek valamilyen szinten jó az adott területen, így lett alapvető követelmény az, hogy humán szak legyen.
A második szempont az volt, hogy lássam a potenciált az adott szakmában arra, hogy többféle dolgot is meg tudjak valósítani”.
Az egyetemi évek alatt tapasztaltakról elmondta:
„Nekem van egy olyan elméletem, hogy az adott tantárgyból a tudásod 70%-át a szó szoros értelmében vett tananyag teszi ki, a maradék 30%-ot a tanár teszi hozzá a tudásával, érdekességekkel, a pluszinformációkkal.
Néhány tantárgy kapcsán azt éreztem, hogy ha megtanulom a könyvből a tananyagot, ugyanott tartok, mintha bejárnék órákra.
Az ilyen előadásokat nem sűrűn látogattam, nem éreztem azt, hogy ez jelenti az igazi szakmai fejlődést”. A továbbtanulás és a munkavállalás közötti választás nem egyszerű döntés Tamás szerint: „Az egyetemen a tudás mellett kaptam rengeteg új barátot, élményt, olyan tapasztalatokat, amelyeknek a megszerzésére egy munkahelyen nem lett volna lehetőség, viszont biztos vagyok abban, hogy aki érettségi után munkába áll, az olyan dolgokat él meg, amelyeket egyetemistaként nem tudna, tehát mindkettőnek megvan a jó és rossz oldala”.
Bár az egyetemisták élete nem mindig az önfeledt fiatalkori élménygyártásról szól, talán ez a néhány év többet jelent, mint haladékot a felnőtté válás előtt: több szakmai ismerettel, kicsivel tapasztaltabban, picit merészebben lép ki a diplomás abba a bizonyos nagybetűsbe, mint ahogy az egyetem falai közé lépett az első napon.
André Krisztina
