2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Küküllőszéplak a Kis-Küküllő bal partján fekszik, a Dicsőszentmárton–Balavásár megyei út mellett. 

Fotó: Nagy Tibor


Küküllőszéplak a Kis-Küküllő bal partján fekszik, a Dicsőszentmárton–Balavásár megyei út mellett. Közigazgatásilag a községközponthoz tartozik Héderfája,  Nagy-  és Kisszentlászló, valamint Vajdakuta. A legutóbbi összeírás szerint a lakosság 51%-a magyar nemzetiségű, 7-8%-a roma, a többi román. A második mandátumát töltő  Szakács Béla polgármester elmondása szerint a tavalyi év igencsak gazdag volt megvalósításokban. 
 
A 2009-ben elkezdett munkálatokat  folytatták, ezáltal a Nagy- és Kisszentlászló felé vezető 7,5 kilométeres bekötőutat a fejlesztési minisztériumtól kapott támogatásból leaszfaltozták.  Küküllőszéplakon és Héderfáján lefektették az ivóvízvezetékeket, Héderfáján pedig a 800 ezer eurós csatornázási munkálatok a befejezéshez közelednek, az ülepítő szivattyúrendszerének felszerelése van hátra, tervek szerint a község összes települését kiszolgálja majd. Mint megtudtuk, a helyi tanács  2008-as határozata nyomán a csatornázási munkálatokat kísérleti jelleggel csak Héderfáján valósították meg, ezért a környezetvédelmi alaphoz leadott pályázatból, melyhez 10%-os önrésszel járult hozzá az önkormányzat, a községközpont kimaradt. Az előtanulmány azonban már elkészült a küküllőszéplaki csatornahálózat kivitelezésére is, ezáltal a 2014–2020-as uniós alapokra pályázni fognak.  
A megye legolcsóbb vízszolgáltatása
Tavasszal a víztartályok felállítását, a vízállomás beüzemelését követi majd a  három darab 110 m mély kútból  szabadeséssel érkező vezetékes víznek a hálózatra való csatlakozása, ami a községközpont és a héderfáji lakosság számára egyaránt igencsak előnyös, ugyanis a vízaknákat vízórákkal együtt ingyen kapják. A szakemberek szerint a három kút víztermelése elegendő lesz a község lakosságának. Az önkormányzat a víztisztító állomás működtetéséhez, bár automatizálva lesz, két-három személyt foglalkoztat majd. Két darab 500 köbméteres tartályból szolgáltatják a vizet, az egyikben elhelyezett 50 köbméteres tartályból a községközpontban felállított négy tűzcsapot látják el.  Amint a polgármester elmondta, a pályázat megírásánál a legapróbb részletekre is figyeltek, és nem tévesztették szem elől azt a tényt sem, hogy vidéki településeken sok magánszemély anyagiakra hivatkozva nem csatlakozik a rendszerre. Ezt kiküszöbölendő a pályázat költségeibe foglalták a műanyag vízaknákat, valamint a vízórákat is. Az ivóvíz-szolgáltatás az önkormányzat hatáskörében marad, ezáltal a a köbméterenkénti 2 lejes árral a község lakossága a megyében legalacsonyabb áron juthat vezetékes vízhez.
 A községközpontban a 200  ezer eurós vissza nem térítendő  európai uniós alapokból finanszírozott turisztikai és információs központ kivitelezésének közbeszerzése is zajlik. A turisztikai  információs központ célja  mindenekelőtt a helyi termékek népszerűsítése, a turisztikai lehetőségek kiaknázása. Az elképzelések szerint a központ önfenntartó lesz, és a Balavásártól Ádámosig terjedő településeket szeretnék bevonni, arra ösztönözni a környékbelieket, hogy eladásra termeljenek, ugyanakkor támogatni őket abban, hogy a mezőgazdasági termékek értékesítéséből megélhessenek.
Amint az önkormányzat vezetője jelezte, az alpolgármesterrel közösen sok mindent sikerült  megvalósítaniuk. Kisszentlászlón egy nappali foglalkoztatási központot alakítanak ki világbanki támogatásból. A romos állapotban lévő egykori kultúrházat átalakítva 15 –20 rászoruló gyermeknek szándékoznak szociális ellátást nyújtani és délutáni foglalkoztatásokat. 
A községközpont művelődési házának teljes felújítását, korszerűsítését az önkormányzat saját költségvetésből állta, ami  a hozzáadott értékadó nélkül 800 ezer lejbe került. A héderfáji művelődési ház felújítására pedig a Leader-program keretében 96 ezer eurós támogatás finanszírozási szerződését írták alá. Héderfáján az egykori orvosi rendelőnek helyet adó létesítmény felújítási munkálatai zajlanak. Az engedélyezési folyamatok befejezésével orvosi rendelőnek és gyógyszertárnak adna helyet az önkormányzati költségvetésből felújított intézmény. 
Infravörös térfigyelő kamerák
Bűnözésmegelőzés céljából a dicsőszentmártoni kábeltévé-szolgáltató optikai kábeleire csatlakoztatva a község településeit térfigyelő kamerákkal látták el. Tavaly tizenegy darab infravörös, HD minőségű térfigyelő kamerát szereltek fel a fontosabb csomópontokhoz, intézményekhez, idén újabbakat helyeznek ki.  A helyi költségvetésből elkülönített 40 ezer lejes befektetésnek máris van kézzel fogható hozadéka. 
Erre az évre is sok tervük van – jelezte az elöljáró. A megkezdett pályázatok kivitelezését folytatni, csatornahálózatot kiépíteni Nagy- és Kisszentlászlóra, a  tizenöt család által lakott Vajdakutára vezető földutat lekövezni, ahol egyébként WIFI-csatlakozás már van. Belgiumi önkéntesek érkezése ösztönözte a község vezetőségét arra, hogy internetcsatlakozással várták a külföldi vendégek érkezését. 
Álláslehetőség pályakezdőknek 
A polgármesteri hivatal létszámhiánnyal küzd, ugyanis a szerkezeti felépítésben szereplő tizennyolc  személy helyett jelenleg kilencen tevékenykednek. A közigazgatási minisztérium jóváhagyását kérték  négy állás meghirdetésére, és  a jelek szerint zöldutat kaphatnak. Ezáltal a szociális, a mezőgazdasági, az adók és illetékek osztályára, valamint az ügyfélfogadói irodába is alkalmazhatnak egy-egy köztisztviselőt. A versenyvizsgán lehetőséget szeretnének adni a pályakezdőknek, ezért a szakmai tapasztalat nem szerepel a kiírásban, a magyar nyelvtudás ellenben igen, főképp az ügyfelekkel kapcsolatot tartó köztisztviselőnek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató