Díjazták az igenek embereit

Az elnéptelenedett marosszentimrei református templomban november 4-én ünnepi istentisztelet keretében osztották ki az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány szórványdíjait. A lelkészeknek járó Czelder Márton-díjat dr. Gudor Kund Botond gyulafehérvári református lelkész esperesnek, a Földes Károly-díjat Farkas Béla râmnicu-vâlceai gondnoknak adta át Vetési László, az alapítvány elnöke és Jenei Tamás díjalapító alelnök. 

Leomlott védfalmaradványok, dülöngélő sírkövek és öreg diófák között ragyogó napsütésbe öltözve várta vendégeit a szentimrei dombtetőn Erdély egyik legrégibb református temploma, amelynek tragikusan alakuló története Jékely Zoltán közismert versével íródott be a magyar irodalomba, s vált később is költőink ihlető forrásává. Darabos kőből és téglából rakott falaival, magas tornyával kényszerű magányában az erdélyi szórvány jelképévé vált. Ezért is választotta a Diaszpóra Alapítvány 25. jubileumi díjkiosztó ünnepségének helyszínéül, a reformáció 500. évfordulóján, a magyar szórvány napjához (november 15.) közeledve. A honfoglalás korabeli földvár helyére épült templom, amelyet a 12. századi előzmények után Hunyadi János, a Marosszentimrén elvesztett, majd a Szeben alatt megnyert csata nyomán a törököktől visszaszerzett zsákmányból újíttatott fel és bővíttetett ki, a későbbi századok során újabb átalakulásokon ment át. Középkori virágkorát követően (amikor a település vajdai székhely volt) a hadak útjában levő épület megmaradt ugyan, de híveit török és tatár dúlások, az 1848-as forradalom utáni polgárháborús öldöklés és a két világháború eseményei emésztették fel. Ma egyetlen idős asszony, Molnár Ilona vallja magát reformátusnak a Gyulafehérvár szórványaként számontartott egyházközségben. 

A marosszentimrei templom tágas hajóját egyszerű famennyezet fedi, csak a szentély őrizte meg eredeti gótikus boltozatát. Durván kidolgozott északi falán a templom egykori patrónusai, Bethlen Lajos és Wesselényi Anna bronz emléktáblája látható 1787-ből, sírkövüket a családi címerekkel a padlóba építették. A jéghideg, de tiszta templom kitörött ablakán át a fény néhány percig a szószék közelében feltárt freskótöredékre hullt, amely a Jeruzsálem pusztulását sirató Krisztust ábrázolja. Szívszorító jelkép, és talán nem véletlen, hogy a falat egykoron díszítő freskóból éppen ez a részlet került elő. A fénynyalábban fürdő freskón a több mint 60 tagú gyülekezet és a magasba szárnyaló énekszó hatására Krisztus könnyei mintha örömkönnyekké változtak volna az istentisztelet idejére, amelyen az Erdély különböző szögleteiből érkező világiak és lelkészek között gyulafehérvári és nagyenyedi diákok vettek részt. 

Szószéki szolgálata során Gudor Kund Botond gyulafehérvári lelkész a fogságban levő Pál apostol legkedvesebb tanítványához, Timóteushoz írt levélből vett igével a Jézus által ránk bízott kincs megőrzésének és továbbadásának fontosságáról szólt, ami a szórványban élő és dolgozó lelkész feladata és kötelessége is egyben. Ha ugyanis a védőháló szerepét betöltő szórvány megszűnik, és emlékhelyeink elpusztulnak, a tömbmagyarság léte kerül veszélybe. Ennek a felelősségnek a tudatában kell őrállónak lenni, mondta a lelkész, aki az őszinteségben és a hitelességben, a hit és a szeretet erejében látja a keresztyénség fennmaradásának lehetőségét. Mert Sion falai addig állnak, amíg Istentől oltalmunk lesz – hangzott fel a kiválasztott zsoltárokban is. 

Ritka alkalom, örömünnep, hogy minden ülőhely foglalt, és sokan állni kényszerülnek a marosszentimrei templomban – kezdte beszédét Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, aki az erdélyi szórvány legszemléletesebb jelképénél a szórványgondozás megható eseményekben gazdag 25 évére emlékezett. Bár százméteres körzetben száz léleknél többet számláló gyülekezet nincs a környéken, mégsem a szomorkodásé a főszerep, hiszen Jenei Tamás lelkésztársának javaslata nyomán az eltelt negyedszázad alatt elérték, hogy a „szórványmunkások” erkölcsi és anyagi támogatásban részesüljenek, a közösség pedig felfigyeljen rájuk – hangsúlyozta.

Az egyházi élet csorbul, ha nem bátorítjuk, és nem adunk reménységet a szórvány sorsát szívükön viselő lelkészeknek és világiaknak – mondta Jenei Tamás alapító alelnök, aki figyelmeztetett arra is, hogy az erdélyi református egyházkerületben az anyaegyházak számát utolérte a leány- és szórványegyházközségeké. Mivel maga is Moldvában kezdte a pályát, a szórványgondozást vállaló és példásan végző református lelkészek munkájának elismerését jelentő Czelder Márton-díjat a19. század közepén a moldvai és havasalföldi szórványmissziót megszervező lelkészről nevezték el. A Mezőújlakon lévita tanítóként működő Földes Károlyról kapta a nevét a szórványmunkában tevékenyen részt vevő világiak elismerését szolgáló díj, amelynek névadója az 1930-as években a világ elé tárta a mezőségi szórványok siralmas állapotát. 

Elsőként a Havasalföld területén élő református magyarság körében végzett szolgálata elismeréseként az idei világi kiválasztottat díjazták. Farkas Béla a „Nagy-Szamos mentének szülötteként munkahelyével honosodott a Regátba”. Az erdélyi szétszóródottakból 1997-ben szerveződő vâlceai missziói egyházközségben élen járt a Kárpátokon kívül élő magyar hívek összegyűjtésében, gondozásában. Majd számadó gondnokként, felvigyázóként hűséggel szolgálja egyházát. A gyülekezeti élet megszervezője, lelkészek tanácsadója, önfeláldozó támogatója, akikkel igaz munkatársként együtt végzik a békéltetés szolgálatát, és ott, ahol kell, együtt munkálják a hitet, a reményt és a szeretetet – hangzott el a díszoklevél szövege. Ezt követően Szabó Sándor râmnicu-vâlceai lelkipásztor méltatta az 1953-ban Désen született, és a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem földrajz karán végzett Farkas Béla gondnok tevékenységét, aki feleségével együtt a vâlceai székhelyű vízügyi igazgatósághoz kapta a kinevezését, és jelenleg is a több megyét átfogó intézmény vízügyi diszpécsere. Szakmáján kívül a szülőföldjéhez ragaszkodó, hitét és magyarságát meg nem tagadó, kitűnő diplomáciai tehetséggel, alázatossággal és jóérzéssel megáldott gondnok, az olténiai egyházi, politikai és kulturális élet hűséges támogatója. 

A díj átvétele nyomán az ünnepelt meghatódva beszélt felőri származású édesanyjáról, aki mindvégig tartotta benne a hitet és a magyarság iránti ragaszkodást, köszönetet mondott név szerint is munkatársainak, akik a 300 kilométeres körzetben végzett tevékenység során hűséges segítőtársai a közösség összetartásában, végül köszönetet mondott családjának és vendéglátóinak is.

A lelkészeknek járó Czelder Márton-díjat dr. Gudor Kund Botond gyulafehérvári lelkész, a nagyenyedi egyházmegye esperese vehette át, aki édesapja nyomdokába lépve elődjeihez méltóan vállalta azt a dél-erdélyi sorsot, amelyet Gerenden már a nagyszülei is, és amelyet harmadik generációs lelkészként tovább folytat. 

 „Lelkészi szolgálatának több mint két évtizede alatt hűséges maradt szülőföldjéhez, a Fehér megyei szórványok magyar református népéhez. Magyarigen és környékének református lelkészeként szolgálatával méltó folytatója volt Bod Péter egyháztörténészi örökségének és id. Szegedi László példamutató helyt- állásának. Erdély történelmi fővárosában a környék szórványegyházainak gondozója, aki tudományos kutatómunkájával tárja fel a vidék fogyatkozó magyar reformátusságának múltját – olvasta fel a díszoklevél szövegét Vetési László.

 – Ezzel a kitüntetéssel újra megköszönjük a Gudor családnak a dél-erdélyi szolidaritást és hűséget abban a völgyben, amely Alvinctől majdnem Szebenig tart, és amelynek történelmi szíve Gyulafehérvár. Továbbá azt is, hogy Gudor Kund Botond gondnokaival, presbitereivel együtt komolyan veszi, hogy a szívnek kötelessége pumpálni a vért a szélső területre is, hogy életben maradjanak az ott élő magyarok – hangsúlyozta Vetési László, aki szerint a díj tartalmazza a folytatásra való buzdítást is.

Gudor Kund Botond tevékenységét a Barótról érkezett Demeter László, az Erdővidéki Múzeum irányítója méltatta, aki nyolc éven át Kovászna Megye Tanácsában az eredményesen működő Székely-Szórvány Partnerségi Program felelőse volt. Laudációjában kiemelte, hogy lelkészi munkássága során Gudor Kund Botond többször töltötte meg Erdély elnéptelenedő templomait. Lelkipásztori és történészi tevékenységének jelentőségét négy könyv, valamint hazai és külföldi lapokban megjelent tanulmányai jelzik. Érdeklődési köre XVI-XVIII. századi magyar és európai történet- és egyháztörténetírás. Kezdeményezésére háromszéki szervezetek, valamint az Ágoston Sándor és a Teleki László Alapítvány közreműködésével műemlék templomok egész sora újul meg. Történelmi emlékek felújítása fűződik a nevéhez: Bod Péter sírja, az 1848-as forradalom áldozatainak emlékoszlopa Magyarigenben és Ompolyagyepűn, Karácsony Benő-emléktábla Gyulafehérváron, ünnepség a város főterén és harangláb Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulóján, a marosszentimrei templom födéme és kerítése, Bod Péter szobrának felállítása Magyarigenben a háromszékiekkel való partnerség keretében.

Családjával együtt egy intézmény munkáját végzi, és folyamatosan keresi a megoldást kilátástalannak tűnő helyzetekben is. A bizakodás embere, aki igent mond a közös cselekvésre, és erdélyi magyar szolidaritásban gondolkodik – hangzott el többek között Demeter László meleg hangú méltatásában, amely a felekezetek fölötti összefogás fontosságát emelte ki. 

Köszönete elsősorban a közösségnek szól, amelyben szolgál, és volt gyülekezeteinek, ahol szép éveket töltött híveivel, a gondnokokkal együtt, továbbá az egyház volt és jelenlegi vezetőinek, lelkipásztor testvéreinek Hegyaljáról, amelynek közössége élni szeret és élni kíván – vette át a szót a kitüntetett. Köszönettel tartozik családja minden tagjának, akiktől hivatása gyakran elszólította, és nem utolsósorban a székelységben élő barátainak, akiket Dél-Erdélybe húz a szívük és a felelősség. Hálás mindazoknak az alapítványoknak, amelyek a marosszentimrei templom javítását és folyamatos fenntartását elősegítették. Köszönettel tartozik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak, valamint a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Gimnázium vezetőinek és diákjainak, román barátainak és ismerőseinek, akik a magyar közösséget támogatják. 

Gyergyószék református gyülekezetei nevében Dézsi Zoltán gondnok mondott megható szavakkal köszönetet, és nyújtott át emléklapot Vetési László és Jenei Tamás lelkészeknek a szórványközösségek megmaradásáért és a hit erősítéséért végzett 25 éves szolgálatért a Diaszpóra Alapítvány keretében. 

Az ünnepséget az enyedi Bethlen Gábor Kollégium és a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly katolikus líceum diákjainak műsora zárta, Böjthe Ádám, Károly Krisztián, Kolumbán Pál verset mondott és a székelykocsárdi Szakács Imelda Melinda gyönyörű hangon népdalokat énekelt. 

 – Számomra egy szórványtemplom nem az elmúlást jelenti, inkább kihívás és felelősség, annak a megfogalmazása: hogyan kell jobban tenni a dolgunkat, megóvni közösségünket a pusztulástól – mondta az ünnepi istentiszteletet követő beszélgetésen Gudor Kund Botond lelkész, aki szerint kallódó, térdre hulló műemlékeinket rosszul kezeli az állam. – Ami a jövőt illeti, következik a marosszentimrei templom kivert ólomkeretes üvegablakainak a restaurálása, amit a Bethlen Gábor Alap támogatásával fogunk megvalósítani, és vannak magánszemélyek is, aki felvállalták egy-egy ablak restaurálásának a támogatását – tette hozzá. – Fentről kezdjük a munkát, és próbáljuk ezt a műemlék épületet a jövőnek megőrizni, és működővé tenni, abban reménykedve, hogy a nagyfokú iparosodási folyamat miatt olyan családok költöznek a környékre, amelyek egy jövendő gyülekezet magját képezhetik – szólt a reménység a kitüntetett lelkész hangjából. Úgy legyen!