2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Díjazták az erdőszentgyörgyi Zöld Fény Egyesületet

A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány kilencedik alkalommal hirdeti meg a Zöldövezet programot, melynek keretében közel 670 000 lej értékű támogatást biztosítanak civil szervezeteknek környezetvédelmi projektjeik megvalósítására. A tavalyi pályázati kiírás egyik nyertese az erdőszentgyörgyi Zöld Fény Egyesület.

A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány kilencedik alkalommal hirdeti meg a Zöldövezet programot, melynek keretében közel 670 000 lej értékű támogatást biztosítanak civil szervezeteknek környezetvédelmi projektjeik megvalósítására. A tavalyi pályázati kiírás egyik nyertese az erdőszentgyörgyi Zöld Fény Egyesület.

A Zöldövezet program Városi Zöldövezet komponense keretében meghirdetett pályázat nyertese az erdőszentgyörgyi Zöld Fény Egyesület. A „Zöld udvar egészséges gyerekeknek” című projekt a Szent György iskolaközpont udvarán létrehozott kert környezetvédelmi oktató potenciáljának köszönhetően nyerte el a díjat. A díj értéke a szervezet által már elnyert finanszírozás összegének, 4600 lejnek felel meg.

A Védett területek-komponens keretében a Román Madártani Egyesület Kovászna megyei fiókszervezete nyerte a Zöldövezet díjat.

A Zöld Fény Egyesület képviselői, Szatmári Borbála elnök és Beke Tünde alelnök Csíkszeredában kedden vették át a díjat. Bartha Ágnes, az egyesület időközben leköszönt elnöke lapunknak elmondta, hogy valószínűleg azért érdemesítették e díjra a projektet, mert ennek nyomán szépen rendbe tették az iskola udvarát, füvesítették, fákat, rózsákat ültettek, kerti bútorokat helyeztek el, amibe a polgármesteri hivatal is besegített. A gyerekek nemcsak elültették a fákat, hanem örökbe is fogadták azokat, és azóta is vigyáznak rájuk.

– A Zöldövezet program a MOL Románia legelső társadalmi felelősségvállalási programja és büszkék vagyunk arra, hogy megbízható partnerévé váltunk a környezetvédelmi programokat megvalósító szervezeteknek. A MOL Románia által eddig nyújtott támogatás összértéke meghaladja az egymillió eurót. A projektek célja, a látványos megvalósítások elérése mellett, a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozása, a környezet védelme és a közösségek felelősségvállalásának fejlesztése, különösen a fiatalok körében – nyilatkozta Csíkszeredában Daradics Kinga, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

Az idén kiírt pályázatok beküldésének határideje 2014. február 18-a, míg a nyertes pályázók listáját március végén teszik közzé. A városi zöldövezetek kialakítására vagy felújítására elnyerhető támogatás összege legtöbb 9 ezer lej, míg a védett területeket célzó komponensben ez 20 ezer lej. A pályázási feltételekkel kapcsolatos részletes információk a www.zoldovezet.ro, www.molromania.ro, valamint a www.repf.ro honlapokon találhatók.

A Polgár-Társ Alapítvány, valamint a program honlapján (www.repf.ro és www.zoldovezet.ro) olyan kézikönyvek állnak rendelkezésre, melyek segítenek a környezeti nevelés megvalósításában.

Támogatás a következő tevékenységekre igényelhető: zöldövezetek rehabilitálása és létrehozása környezetbarát módon, környezeti nevelés a fiatalok és helyi közösségek körében, Junior Ranger táborok – a fiatalok bevonása védett területeken a biodiverzitás-megőrzési és környezetvédelmi tevékenységekbe, védett terület napja – az év egyik napját az adott védett terület hivatalos napjává való kinevezése és a helyi közösség bevonása az ehhez fűződő tevékenységekbe, látogatóközpontok létrehozása vagy felújítása a védett területeken, nevelő jellegű tanösvények létrehozása vagy felújítása, a nemzetközi biodiverzitás napja alkalmából szervezett tevékenységek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató