Divatos szóhasználattal élve digitális korszakban élünk, és folyamatosan vannak új fejlemények. Az idei év egyik változása az lesz, hogy márciustól a jogi személyek csak virtuálisan tarthatják a kapcsolatot az adóhivatallal.
Ez nem megkésett szilveszteri vicc, annyira komolyan gondolták, hogy már a tavaly nyáron meghirdették, a volt pénzügyminiszter találta ki. Igen, az a szaki, aki civil karrierjében a mama állami megrendelésekkel kitömött cégének volt a gazdasági igazgatója, s azóta már az európai alapok felhasználásáért felelős tárcát dirigálja.
Az ötlet működne is egy normális országban. Elvégre kiváló dolog, ha nem kell sorba állni, vagy hivatali fogadási időpontot kérni a kismillió adópapír valamelyikének benyújtásához, hanem egy virtuális ügyfélablakba is fel lehet tölteni az elküldendő dokumentumot. Csakhogy azokon a helyeken, ahol ez már az unalmas hétköznapi rutin része, a dolog nem úgy kezdődött, hogy hasra csapva kitalálták, s bevezették egy tetszőleges dátumtól kezdve. Hanem megtervezték tisztességesen az ehhez kellő technikai hátteret, csiszolgatták, amíg rendesen nem működött, és akkor adták használatba. Ehhez képest nálunk, ahol a lekoppintás már művészien megy, de a gyakorlati alkalmazással menetrendszerűen nagy a baj, az történik, hogy van már erre elvileg alkalmas technikai rendszer, csakhogy rapszodikusan működik. Vagyis akkor nem megy, amikor nagyon kéne, de amúgy nem mutat rosszul. A kötelező használatának a határidejéig már két hónapnál is kevesebb van, de a jogi személyeknek még a fele sem használja ezt a felületet. Innen már borítékolható, hogy ha márciusban minden érintett rá akar csatlakozni, a terheléstől úgy omlik össze a szisztéma, hogy a rendszergazdák húsvétig sem teszik rendbe. Olyan lesz ez, mint nemrég a személyi jövedelemadók kötelező online benyújtásakor már láthattuk. A határidő jött, az adófizető csatlakozott, a rendszer összedőlt, mint kártyavár, a hivatal kérte az elnézést meg a papírok beadását úgy, mint azelőtt. Mert ahol olyanok vezetnek közhivatalt, akik a valódi életben két szalmaszálat sem tettek eredményesen keresztbe, ott így megy.
Az ötlet a technikai részleteken túl az adóbehajtás szempontjából sem tűnik okosnak. Egész Európában sereghajtók vagyunk az adóbehajtás eredményességében, és ameddig ebben nem közelítünk legalább nyúlfarknyit a kontinens civilizált részéhez, addig nem lazítani kellene a hatóság és az adófizetők kapcsolatán, hanem pont ellenkezőleg. Jobban oda kéne figyelni az adófizetőkre, különös tekintettel a legalitás határán ügyeskedőkre, és ez a valódi világban jobban működik, mint a virtuálisban. Vagy pont az a nagy digitális sürgölődés burkolt célja, hogy a politikai szempontból jó adócsalók életét megkönnyítsék?
