2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A demokraták egyre idegesebbek az Obamacare gikszerei miatt

  • 2013-11-11 16:59:31

  • MTI

Demokrata törvényhozók újraválasztási esélyeit is csökkentheti Barack Obama amerikai elnök egészségügyi reformjának nyögvenyelős indulása, ezért a honatyák egyre vehemensebben sürgetik lépésekre a kormányt, miközben törvénymódosítási javaslatokkal próbálják menteni renoméjukat.

Demokrata törvényhozók újraválasztási esélyeit is csökkentheti Barack Obama amerikai elnök egészségügyi reformjának nyögvenyelős indulása, ezért a honatyák egyre vehemensebben sürgetik lépésekre a kormányt, miközben törvénymódosítási javaslatokkal próbálják menteni renoméjukat.

A helyzet elsősorban azon 16 demokrata párti szenátor – és ezáltal a párt teljes felsőházi frakciója – számára kezd egyre kényelmetlenebbé válni, akik körzetében 2014-ben választást tartanak. Ha a reform problémáitól népsze-rűségnövekedést remélő republikánusok hattal több mandátumot szereznek jövőre, mint a demokraták, akkor a 100 fős szenátusban is többségbe kerülhetnek. Az pedig egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy a demokraták bevegyék az alsóházat, ahol a republikánus többség már közel 50 alkalommal próbálta elkaszálni az egészségügyi reformot. A demokraták növekvő aggodalmának oka, hogy a köznyelvben csak Obamacare néven emlegetett, a republikánusok által hevesen bírált reform október elsejei indulása óta folyamatos problémákkal küzd az a kormányzat által üzemeltetett honlap, amely gyors és egyszerű biztosításvásárlást tenne lehetővé a polgárok számára. Az internetes piactér az egészségügyi ellátást legkevesebb 30 millió eddig nem biztosított amerikaira kiterjeszteni kívánó program egyik alappillére, amelynek problémái elemzők szerint az egész reformot alááshatják. Szintén rontják az Obamacare renoméját azon hírek, amelyek szerint a reform miatt olyanoknak is új – és esetenként drágább – betegbiztosítást kell kötniük, akik teljesen elégedettek jelenlegi csomagjukkal.

A gikszerekkel kapcsolatban nemrég a szenátus demokrata frakciója maga elé hívatta Obama kabinetfőnökét, Denis McDonough-t, akit a Reuters hírügynökség forrásai szerint „kemény és éles” kérdésekkel bombáztak a zárt körű meghallgatáson. A szenátorok közölték vele: mind a honlappal kapcsolatos hibák kijavítását, mind az Obama által elnöksége legfontosabb vívmányának tartott reform sikereinek és hátulütőinek kommunikálását illetően többet várnak a kormányzattól.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató