Demográfiai változások (1918–2018)
Korunk – április
A demográfiai vészharangot Csép Sándor már 1975-ben megkongatta Egyetlenem című filmjével. Ugyanő volt, aki 2004-ben Áldás, népesség elnevezéssel mozgalmat indított, és ezt követően megalakította az Áldás Népesség Társaságot. Az ő kezdeményezéseire is emlékezünk ebben a lapszámban, amit a népességkutatás témakörében szerkesztettünk – szociológus, politológus, társadalom- és szórványkutató munkatársaink közreműködésével.
Hogy mennyire időszerű volt ez a számbavétel, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója egyenesen „az erdélyi magyar tömeges elvándorlás évszázadának” nevezi az 1918 és 2018 közötti időszakot.
Vetési László – az Erdélyi Református Egyházkerület Szórványmissziói Szolgálatának vezetője – azt vizsgálja, hogy egyházaink miként viszonyultak/viszonyulnak e történelmi kihíváshoz; Veres Valér népességkutató szociológus a belső vándorlás viszonylatában taglalja a népesedés kérdését, kimutatva, hogy a Székelyföldön kívül az erdélyi megyékben az utóbbi ötven évben fokozatosan megváltozott a városi népesség etnikai összetétele a román etnikum javára; Bodó Barna politológus a bánsági szórványok helyzetéről írva azt emeli ki: szükség van a lokális identitásra, de kisebbségi léthelyzetben a túl erős lokális identitás a nemzeti identitást fojtja el. Hogy ilyen helyzetben mégis mire lehet építeni? Biró A. Zoltán társadalomkutató szerint – aki térfejlesztés-stratégiai megközelítésben követi a demográfiai folyamatokat – a kérdés nem az, hogy a népesség elég nagy-e vagy nem, hanem az, hogy „milyen”; Bakk Miklós politológus ugyancsak az etnikai térszerkezethez igazodó modernizáció fontosságát hangsúlyozza. Meglátása szerint a Székelyföld modernizálódó régióvá való erősödésének esélye abban rejlik, hogy kialakul-e a városhálózati együttműködés. A regionális verseny és együttműködés összehangolásában látja az elkövetkezendő korszak nagy történelmi kérdését. (Korunk szerk.)
