Dallamos C (I.)

A zenészek bizonyára felkapják a fejüket e cím olvastán. Miféle pontatlanság éktelenkedik itt?! Mielőtt bárki is sóhajtva eltolná magától ezt az írást, sietve leszögezem, hogy a cím csak részlegesen utal zenére.

Akik mégsem kapták fel a fejüket, azoknak ezúttal elárulom, miért néznek nagyot a muzsikusok egy dallamos C láttán. A hangász népség szereti a pontos megfogalmazást – nem mintha mások nem szeretnék –, ugyanis minden dúr és moll hangsornak van dallamos változata is (a természetes és összhangzatos mellett).

A zenén kívül még létezik egy rendkívül fontos dolog a világon, amit szinte mindenki ismer, és szintén C betűvel jelölik. Ez a valami nem más, mint a C-vitamin. Hogy miért nevezhető dallamosnak a C-vitamin, arra a felfedező életrajza adja meg a magyarázatot.

Marosvásárhely egy kicsit büszke lehet arra, hogy egy vékonyka szál köti össze Szent-Györgyi Alberttel, a Nobel-díjas kutatóval, ugyanis Albert édesapja, Szent-Györgyi Miklós Marosvásárhelyen született, de Budapesten házasodott, így Albert Budapesten látta meg a napvilágot 1893. szeptember 16-án.

Talán a különös véletlenek sorába tartozik, hogy a kis Albert lassú felfogású gyerek volt. Szüleit minden bizonnyal nagyon elkeserítette ez a jelenség. Miután mindent megpróbáltak, hogy kivezessék a fiút a gyenge tanulás árkából, utolsó lehetőségnek maradt a muzsika, ez a sokak által alábecsült csoda. Albert édesanyja, Lenhossék Jozefin tehetséges énekes volt, és csak azért nem lett operaénekes belőle, mert nem volt eléggé erőteljes a hangja a színpadi szerepléshez. Ezt a tényt nem más, mint Gustav Mahler, a Budapesti Operaház akkori karmestere állapította meg róla. Valószínű, hogy az édesanya ötlete volt a kisfiú zenei nevelése. Albertnek tehát zongorához kellett ülnie, és barátságot kellett kötnie a tarka billentyűzettel.

Arról nem szól a történet, hogy mennyi idő kellett, míg a gyerek kiismerte magát a zongorán, de a folytatás ugyancsak megfontolandó: Albert egyszer csak haladni kezdett a tanulásban. Aztán ahogy felcsillantak az első biztató eredmények a tanulásban, a család máris a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdést szögezte a fiúnak. Erről a faggatózásról nem kevés humorral maga a későbbi tudós számolt be. „Az én édesatyám egy földbirtokos volt, őt nem érdekelték annyira a szellemi dolgok, de a nagybátyám uralkodott az egész családon. Apám egy kis majom volt a nagybátyám szemében, mert ő valamikor egy nagyon koraérett gyerek volt, és azt hitte, hogy aki kiváló az mind nagyon koraérett. De én nagyon későn kezdtem fejlődni, így a családban énrám általában, mint egy hülyére néztek, és amikor 15 éves koromban azt mondtam a nagybátyámnak, hogy tudományos pályára akarok menni, akkor ő kézzel-lábbal tiltakozott, és azt mondta, hogy legfeljebb kozmetikus lehetne csak belőlem. Később javult a véleménye egy kicsit, és beleegyezett abba, hogy fogász legyek. De amikor elvégeztem a középiskolát, megengedte, hogy a laboratóriumába jöjjek dolgozni. Őneki aranyerei voltak, ezért nagyon érdekelte a végbélnyílás, úgyhogy az én első dolgozatom a végbélnyílásnak a szerkezetéről szól. Tehát én a rossz végén kezdtem a tudományt.”

A család zenei élete nemcsak Albert számára jelentett kiutat, testvére, Pál hivatásos hegedűművész lett. Pál Berlinben tanult, Dortmundban koncertmesterként dolgozott, ezt követően Stuttgartban, majd a bécsi Rádiózenekarban muzsikált, hazatérve Budapestre, a zeneakadémián tanított. Az ’56-os forradalom előtt politikai okból elbocsátották a zeneakadémiáról, ezért Kelet-Berlinbe telepedett, majd onnan átszökött Nyugat-Berlinbe, ahol 1957-ben tagja lett a forradalom miatt elmenekült muzsikusok zenekarának, a Philharmonia Hungaricának.

Visszatérve Alberthez, ő 1911-ben beiratkozott a pesti Tudományegyetem Orvosi Karára, de tanulmányait a Nagy Háború kitörése miatt nem fejezhette be. 1914-ben egy lengyelországi fronton kapott katonaorvosi feladatot. Hidvégi Máté a következőképp emlékszik vissza ezekre az évekre: „Az első világháborúba őt behívták katonának, és belelőtt saját magába, hogy leszereljék. Le is szerelték, akkor befejezte az orvosi egyetemet, és elhelyezték őt dolgozni egy katonai kutató kórházba, ahol fölöttese hadifoglyokon kísérletezett antibiotikumokkal. Beoltotta a hadifoglyokat különböző baktériumokkal, majd kipróbálta, hogyan lehet ezeket különböző gyógyszerekkel kezelni. Ezt Szent-Györgyi nem tűrte, föl is jelentette ezt a parancsnokot, aminek az lett a következménye, hogy Szent-Györgyit onnét kiemelték és áthelyezték egy olyan területre, ahol malária tombolt, pár hónap alatt maláriát lehetett kapni, és bele lehetett halni. De körülbelül egy hónap múlva véget ért a világháború, és azért ezt megúszta. S életben maradt”.

Szakmai fejlődése érdekében európai tanulmányi körútra indult. Pozsony, Prága, Berlin, Hamburg, Leiden, Groningen érintésével Londonba kerül, ahol a Cambridge-i Egyetemen kémiából megszerezte a doktori címet.

Kutató gyógyszerészként Európában elismert tudósként tisztelték. Cambridge-i kutatásai során a mellékvesében egy addig ismeretlen, C6H8O6 összetételű anyagra bukkant. Felfedezte ennek az anyagnak a fontos élettani hatásait is, és rájött, hogy az emberi szervezetben nem termelődik. Az anyagot a hat szénatom miatt hexuronsavnak nevezte el, majd később aszkorbinsavra keresztelte át, amit ma C-vitamin néven ismerünk.

Még be sem fejezte a hexuronsavval végzett kutatásait, 1931-ben az akkori magyar kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó úgy látta jónak, ha Szent-Györgyi Albertet mindenáron hazahívják, hogy itthon lendítse fel a magyar orvostudományt. A Szegedi Egyetem Orvosi Vegyészeti Intézetének kutató professzora lett. Ha a véletlen műve volt, hogy éppen Szegedre hívták, akkor mindenekfelett különös ez a véletlen, és hogy miért, arról a professzor számol be. „Este a feleségem paprikát adott vacsorára. Nekem nem volt kedvem megenni, de nem volt elég bátorságom ezt megmondani. Akkor jutott eszembe, hogy én ezt a növényt még sosem próbáltam ki. Azt mondtam a feleségemnek, hogy ezt inkább elviszem a laboratóriumba, ahelyett, hogy megegyem. Még aznap éjjel megtudtam, hogy a paprika a C-vitaminnak egy kincsesháza. Pár héttel később másfél kg vitamin volt a kezemben, addig csak ezredgramm mennyiségek voltak. Ezt szétosztottam az egész világon, és onnan tudtuk meg, hogy mi a C-vitamin pontos kémiai szerkezete. Ennek a következménye, hogy ma tonnaszámra gyártják, mint az emberi egészségnek a kútforrását.” A szegedi paprika nélkül vajon mennyit kellett volna még várni a vitaminra?

Szent-Györgyi Albert jó humorérzékkel számolt be felfedezéseiről. „Én életemben három dolgot fedeztem fel, az egyik a C-vitamin. Egy felfedezés lényegéhez tartozik, hogy azonnal elvetik, és azt mondják, hogy ez hibás. Úgyhogy a C-vitaminnak akkor lettem egy nagy szaktekintélye Londonban, amikor valaki azonnal egy cikket küldött, hogy ő nagyon keveset tud a C-vitaminról, azt az egyet tudja, hogy amit én csinálok, az hibás, és az rossz. És azután sajnálatomra később őt kidobták az állásából, pontosan azért, mert ezzel a kijelentésével föltartotta az egész fejlődést. Na aztán később az izomról tettem felfedezéseket, azokat is azonnal elvetette a standard tudomány, mert újszerű volt. Ma is úgy vagyok még, hogy ha valamit mondok és elvetik, akkor bízhatom benne, az nagyon jó felfedezés.” Azt is hozzá kell fűznünk még Szent-Györgyi Albert felfedezéseihez, hogy 1936-ban a P-vitamint is felfedezte.

1937-ben felfedezéseiért neki adták az orvosi Nobel-díjat, ezzel ő lett az első olyan magyar tudós, aki otthon folytatott kutatásai miatt kapta meg ezt a kitüntetést.

Szilágyi Mihály