2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csökkentenék az egyes fokozatú tanárok kötelező óraszámát

  • 2014-06-24 14:43:44

A kormány csökkenteni szándékszik a kötelező óraszámot az első fokozattal és 25 év szolgálati idővel rendelkező tanárok számára, ami azt jelenti, hogy megnő az órabérdíjazásból származó jövedelmük.

A kormány csökkenteni szándékszik a kötelező óraszámot az első fokozattal és 25 év szolgálati idővel rendelkező tanárok számára, ami azt jelenti, hogy megnő az órabérdíjazásból származó jövedelmük – nyilatkozták a Mediafax hírügynökségnek hivatalos források.

Az intézkedést már megvitatták a kormányban, és egyezmény is született ennek gyakorlatba ültetéséről. A kormány arról is tárgyalt, hogy csökkenjen a nyugdíjkorhatár az egyes fokozattal rendelkező pedagógusok számára. Az oktatási minisztérium és az igazságügyi minisztérium azonban egyezségre kell majd jusson a törvényes eljárást illetően.

Ha elfogadják ezeket az intézkedéseket, akkor ez év második felében hatályba is lépnek, anélkül azonban, hogy a Nemzetközi Valutaalap szakértői ehhez hozzájárultak volna.

A kormány szerdai ülésén sürgősségi rendelettel emelte a katonai személyzet bérpótlékait, július elsejei hatállyal.

A katonai szektorban és a tanügyben néhány százezer ember dolgozik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató