Csődületdömping

Villámcsődületre hívtam, a nemek közti egyenjogúság jegyében, családom nőtagjait hagyományőrző bográcsgulyásozás ürügyén. Mert ez a divat. Tiltakozunk, állást foglalunk, csődülünk és gulyáspartikat rendezünk. Na meg pálinka- és borversenyeket, az ősi virtus bizonyítására. Közben észre sem vesszük, hogy számunkra fontos értékek és célok érdektelenségbe süllyednek. Mert elkoptatjuk őket, mint például a székely autonómia kérdését, amelyet nem lehet, nem szabadna csődületürügyre váltani. Ráadásul Skócia elszakadását is bemosni a képbe, ahogy minap tette egy tucatnyi néppártszimpatizáns. Ez több szempontból is a politikai éretlenség bizonyítéka. Egyfelől azért, mert nem vagyunk mi jogosultak arra, hogy megmondjuk a skótoknak, hogyan szavazzanak. A népszavazáson majd ők eldöntik, hogy több mint három évszázad után kilépnek vagy sem a brit unióból. A legutóbbi felmérések szerint a skót szoknyás férfiak nagyobb arányban váláspártiak, mint a nők, de mindannyian jobban tudatában vannak demokratikus jogaiknak, mint mi, akik a parancsuralmi korszak gondolkodásbéklyóját viseljük magunkon. Ne akarjuk úszni tanítani a halakat! Inkább mi tanuljunk meg az áramlatokat kihasználva eljutni a megtartó forrásvidékekhez. Tömegesen. Ugyanis a villámcsődület ereje a közfelháborodáson alapuló tömeges részvételben rejlik. A marosvásárhelyi utcai jogkövetelések történetében két eredményes spontán megmozdulást jegyeztek fel. Az első a kábeltelevíziós műsorszolgáltatót kényszerítette arra, hogy az RTL Klub adását ne szüntesse meg, a második pedig a SMURD-alapító Read Arafatot támogató önszerveződő tüntetéssorozat. 

Ez utóbbi sikeréről esettanulmányokat lehetne írni, de ami a legfontosabb, minden mozzanatát elemezve tanulni kellene belőle. Ugyanis egyfelől nagy tömeget ért jogfosztás, másfelől létrejött a társadalmi összefogás. Ha az autonómia ügyét tesszük mérlegre, könnyen észrevehetjük, hogy nem jött össze minden tényező. Sőt, az egy ország, egy nemzet, egy vezér lelkületben élők nehezen fogadják el az önállósodó törekvéseket. Ráadásul jó magyar szokás szerint, sikertelenségünkért saját fajtánkat hibáztatjuk. Összefogásról szó sem lehet. Jó példa erre a múlt héten kiszivárogtatott RMDSZ-törvénytervezet. Bár bevallása szerint nem ismeri a dokumentumot, azért az anyaországi közszolgálati rádióban alaposan földbe döngölte az autonómiatörvény-tervezetet Izsák Balázs. Az SZNT-vezír feltehetően saját dicsőségét féltve nem érzékelte, hogy rosszkor szólt. Beállt a román nemzetféltők sorába. Lehet, hogy formailag jogos a sérelme, de taktikailag baklövés ugyanakkor támadni, mint a Legfelsőbb Bírói Tanács, amely közleményben kérdőjelezte meg az autonómiatervezet alkotmányosságát. A fanyalgó magyarokhoz képest érettebbnek bizonyultak azok a román civil szervezetek, amelyek elítélték a bírói tanács közleményét. Kimondták, hogy indokoltnak tartanának egy közvitát Románia egységes nemzetállamként való meghatározásáról. Hát ez a kiállás valóban rászolgálna a spontán szimpátiatüntetésre, hisz távlatokat nyit a többségi társadalommal való párbeszédre, amely nélkül soha nem lesz autonómia. De ahhoz el kellene hajítanunk szemellenzőinket.