2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szerdán dőlt el jogerősen: marad a hivatalában a hadsereg vezérkari főnöke. Nem gyakori, hogy egy NATO-tagállamban a haderő felett rendelkező politikai döntéshozók több hónapos jogi háborúba keveredjenek a sereg egyenruhás vezérének kiléte kapcsán, pláne hogy ugyanaz a párt akarta eltávolítani a vezérkari főnököt, amelyik annak idején kiválasztotta a tábornokot erre a posztra. A magyarázat a fegyverüzletekben rejtőzhet.

Ami a régi-új vezérkari főnököt illeti, ez egyike a hadsereg azon főtisztjeinek, akik a tanfolyamokon való folyamatos pallérozódás mellett a harctéren is szagoltak puskaport. Az illető zászlóaljparancsnokként az afgán és az iraki hadszíntereket is megjárta, a második világháború óta először éles bevetést teljesítő román egységek parancsnokaként, és a hozzáértők szerint sem vallott szégyent. 2015 januárjában kapta meg vezérkari főnöki kinevezését, amire az akkori szociál-demokrata kormány védelmi minisztereként ténykedő jelenlegi megyénkbeli prefektus terjesztette fel, és az akkori felső pártvezetés is teljes mellszélességgel támogatta. Csak a kinevezés aktusa jutott az akkor még csak pár hete hivatalban levő elnöknek. Aki a vezérkari főnök mandátumának tavaly év végi lejártakor rendelettel hosszabbította meg ennek érvényességét, mert a kormány nem tudott előállni egy minden törvényi kitételt teljesítő helyettessel.

Az érdekes csavar a történetben az, hogy a tábornokot vezérkari főnökké felterjesztő és támogató szociáldemokraták most minden erejükkel igyekeztek eltávolítani egykori kiszemeltjüket. A főtiszt ugyanis többször is összetűzésbe keveredett a kormánypárt új elnökével fegyverzetbeszerzési ügyekben. Ennek, mióta az ország elkezdte komolyan venni az észak-atlanti szövetségbeli tagságával járó kötelezettségeit, és annak megfelelően költ haditechnikára, százmillió eurós nagyságrendű tétje van. És az anyagi mellé nem ritkán politikai érdek is társul. Például az adott időben nagy hírverést kapott, hogy a szocdemek bajszos elnökét meghívták az új amerikai államelnök beiktatási ünnepségére. Arról már sokkal kevesebb szó esett, hogy a teleormanisztáni kiskirály meghívásáért közbenjárt egy politikai kapcsolatokkal is rendelkező üzletember, akinek történetesen haditechnikai érdekeltségei is vannak, és szívesen adott volna el szép hazánknak is némi haditechnikát pár száz millió euróért. Csakhogy a vezérkari főnök ehhez nem járult hozzá, mert nem látta katonailag indokoltnak az üzletet. De más fegyverbeszerzés kapcsán is összetűzésbe került a bajszos pártvezérrel, akinek a jelek szerint nem korlátlan a hatalma.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató