A cserépedény kincse
Egy évtizede már annak, hogy Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök e földi életből az angyalok és üdvözült lelkek társaságába költözött.
Egy évtizede már annak, hogy Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök e földi életből az angyalok és üdvözült lelkek társaságába költözött. Tíz esztendőnek új egyházi és világi eseményei takarják be azt az utat, amelyen egykor ő is járt és a Jóisten cserépedényeként hordozta és kamatoztatta a neki adott talentumokat Isten dicsőségére, református egyháza és népe javára. Ennek az útnak voltak jobb és bal oldalán haladók, de ő a középen való járást választotta, igyekezve Krisztus nyomdokait követni.
Halálának tizedik évfordulóján az ő erényei emberi gyarlóságaival együtt elevenednek meg az őt ismerők lelkében, és hálaadással fordulnak Isten felé azokért a kegyelmi ajándékokért, amelyekkel Csiha Kálmán által is az ő anyaszentegyházának az építését, népének javát munkálta.
Isten minden igéje számára is „lábainak szövétneke és életének világossága” volt, de református lelkipásztorként, esperesként és püspökként is gyakran hallották ajkáról elhangzani a prófétai bizonyságtételt: „Őrhelyemre állok, megállok a bástyán és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám az Úr” (Habakuk 2:1).
Igehirdető lelkipásztorként neki adatott az igehirdetésnek az a talentuma, amely talán egyedül őt jellemezte, amellyel nem minden teológiai tudományt művelő értett egyet, de a prédikációit hallgatók magukénak fogadták el, és ezáltal voltak boldogok abban, hogy az ember üdvössége egyedül azáltal van, amit Jézus Krisztus hozott és mutatott meg. Prédikációiban használt képeivel odakötötte a hallgató világát az ige világához, Krisztushoz, aki felülemelte őt baja, bánata, fájdalmai fölé. A szép szó és a prédikálás talentuma volt Csiha Kálmánnak, mint törékeny cserépedénynek az a drága kincse, amivel sokszor könnyeket csalt a szemekbe, de könnyeknél sokkal több és maradandóbb örömet hintett a szívekbe. Ami sok hallgatóban nem született meg, azt Csiha Kálmán a sajátos képeivel és hanghordozásával, a maga sajátosságával az igehallgatók szívére helyezte. Ezek magukkal ragadták, és előre vitték a hallgató lelki érzéseit, világát.
Püspöki fáradozásai közé tartozott az Igehirdető című, havonta megjelenő kiadvány, mely a benne közölt prédikációkkal a lelkipásztorok egymás hite által való épülését, a Szentlélek inspiráló munkája mellett az egymás gondolataival való inspirálást szolgálja mind a mai napig.
Lelkipásztorként élén járt azoknak a lelkipásztoroknak, akik a tiszta és szép igehirdetéshez hasonló fontosságot helyeztek a családgondozásra. A 100 gyülekezetet magába foglaló Marosi Egyházmegye espereseként elvárta a lelkésztestvéreitől, hogy évenként legalább 150 családot látogassanak meg, mert a családi közösségben akarja Isten az embert megtalálni, egymásévá tenni, egymásért felelősséget érezni és neki engedelmeskedni. Isten igéje határozza meg, hogy senki másvalaki a velünk való viszonyban így nem állhat, mint családunk tagjai. Az apa és anya képviseli a teremtés csodáját és magát a Teremtőt. Ezért illeti meg Istent és a szülőket a tisztelet.
Ha egy lelkipásztor a presbiterek családlátogatásával mentette magát e feladat alól, akkor esperesként ezt mondta: „Te menjél, mert kiben másban várnák megtalálni, ha nem a te szolgálatodban Jézus nélkülözhetetlen szeretetének értékét? Krisztus azokkal is találkozni akar, akik a gyülekezet közösségébe eljönni már nem tudnak.” Ezt a célt, a családot és a gyülekezet épülését szolgálja mindmáig a püspöksége idején újraindított Református Család és a teljesen új, havonta kétszer megjelenő, mindmáig élő Üzenet című gyülekezeti lap.
A gondviselő Isten Csiha Kálmánt másokkal együtt nemcsak igehirdetésre rendelte, hanem a református gyülekezetek felvigyázójává is. Őt az egyházban tisztségekre, rendkívüli helyzetben feladatok végzésének irányítójává hívta el esperesként, majd tíz évre püspökként. Az egyháztörténészek majd kikutatják és kiértékelik azt a munkát, amelyet Isten erre a szolgájára bízott és tőle elvárt az Erdélyi Református Egyház irányításában, a református iskolák, főiskolák, a vallásos nevelés, a testvéregyházakkal, társadalmi szervezetekkel való kapcsolatápolás és egyebek területén. A felvigyázókat a Jóisten azért emeli ki a közösség soraiból, és állítja a közösség élére, hogy a többiek előtt járjon, őket vezesse Krisztusnak, az Igének és a Szentléleknek az útján. Boldogok, akik elnyerik a többi tag bizalmát és a tőlük is jövő elhívást, megbízatást.
Ha Isten dicsőségére és az emberek javára igaz hitből és szeretetből történik a szolgálat és a munka, nem marad el az Úrtól való jutalom: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe”. Ezzel a reménységgel gondoljunk az innen elköltözöttekre, Csiha Kálmán püspökre is, kegyelettel, halálának 10. évfordulóján.
Marosvásárhely 2017 november 7-én.
Egy szolgatársa
