Cselédpiac?
2024-10-28 16:00:00
- Kuszálik Péter
A pénzről és a hatalmasakról szövegelek már néhány hete, a mai cikkem csak indirekt módon érinti a főtémát, de ez is ott van a polip nyolc karja között. A hatalmasok nem léteznének az alárendeltek nélkül, s úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a füzetlap két oldala. Az állatvilág hierarchikus rétegződése az emberi társadalmakra is átragadt. Az állatok között a nagyság és az erő határozza meg a rangsort, az emberek között a vagyoni helyzet. A primitív közösségekben sem volt mindenki egyenlő, kellett egy ’törzsfőnök’, aki rendet csinált a civakodók között, és megjutalmazta az éltanulókat. A hűbéri társadalomban magasabb fokozatra kapcsolt a bírvágy, valamint a vagyoni különbség, és tágabbra nyílt az embertelenség ollója. Az emberi gonoszság egyik fokmérőjének a hatalmasok törvény adta kiváltsága bizonyult: a jobbágyok nem vadászhattak, merthogy a vadállomány a földesúré volt; a zsellérnek csak répa, vackor és köleskása jutott.
A másik példa megbukott a hitelességi próbán. A „ius primae noctis” törvényét akartam idézni (= az első éjszaka joga), de kiderült, hogy ez nem létezett. Ezek szerint csak mendemonda az, hogy a jobbágy lányoknak a földesúr vette el a szüzességét. A forrásom határozottan állítja: „a ius primae noctis nem történelmi dokumentumokban vagy korabeli krónikákban, hanem az 1700-as évek végétől kezdve tűnik fel irodalmi művekben, például Voltaire-nél vagy Mark Twainnél, és operákban, mint a Figaro házassága, a Don Giovanni vagy a Rigoletto” (index.hu/ tudomany/ 2016/ 06/ 24). Két példát magam is mondok: Kosztolányi: Édes Anna és Bóka László: Nandu.
A törvény cáfolata nem vágja el a cselekmény szálát, mert nem a középkorról, hanem a jelenkorról kívánok szólni. Fogadjuk el, hogy az illető ’törvény’ nem létezett, de hivatkozási alapul szolgált a lányok megrontása folyamatában. A mendemondát sem a törvényhozók fogalmazták, de egy-egy agresszív színházi rendező, filmproducer vagy osztályvezető főkakas áldozatai mostanában járják a bíróságokat efféle ügyekben. A szórakoztatóiparban mindennaposak voltak a ’kényszergetések’, s a bennfentesek már-már természetesnek vették a függőségi viszonyok efféle vadhajtását. Erről tanúskodik az egyik (százéves) rigmus: „Nagy volt a súlytöbblet a vidéki díván, / S leszakadt alatta a szereposztó dívány”.
A párkapcsolatok nem megfelelő kezelése és a tudatlanság komoly gondot jelentett mindig, talán csak a szigornak volt valamelyes fékező hatása a szabadosság elburjánzása tekintetében. Egyszer azt is szóvá tettem, hogy ’szóra sem érdemes’ ügyeket kiáltanak ki fontosnak, ám „ki figyelt oda arra, hogy az egyik tanítóképzőnk diáklányai között egy esztendő alatt harminchárom művi abortusz volt?” (K.P.: Mörfi. 1996. 40. p.) Arról is szóltam, hogy a nyugati – szabad(nak mondott) – szél előbb a pelyvát szórja be a nyitott ablakon. Nyilvánvaló, hogy a hiszékenység vámszedői meg a többi kufár büntetlenül halászik a zavarosban, a szabad erkölcsök bűvölete pedig kimondhatatlan pusztítást végez: párkapcsolatban, kultúrában és tíz más érzékeny téren.
Több teret és figyelmet érdemelne a téma, ma csak röviden említem a lényeget, mert hosszú lett a bevezető. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) Friss Hús Néző ’nevű’ bulijáról olvastam tudósítást (Népújság, okt. 23.). Amolyan gólyabál lett volna, mert idősebb és fiatalabb diákok találkoztak – az ismerkedés szándékával. A szervezők két kisebb bulit tudtak csak összehozni, mert nincs akkora olcsón bérelhető terem, amelyik befogadná a bulizni és ismerkedni vágyókat. Ezerszemélyes teremre lenne igény, mondják, de ez eleve megtorpedózza a szándékot. Ugyanis egy ismerkedési est meghittséget feltételez, az pedig csak max. 80 résztvevő esetén lehet sikeres. Tessék elképzelni: ezer fiatal, annak a fele magas sarkú cipőben, százféle illatosítóval beflittezve… Mindez egyetlen közös légtérben. Kész trauma.
De nem ez a baj! Hanem a rendezvény neve: Friss Hús Néző (szemle? mustra?). A cikk szerzője kifejti: „a megnevezés fantázianév, amivel jobban fel tudják kelteni az érdeklődést, szó sem lehet a tárgyiasításról!” A keresztapák sejtik, hogy valami baj van a névvel, de nem volt egy szlengszótár kéznél, hogy ellenőrizzék: nem csinálnak-e valamilyen hülyeséget? Kövecses Zoltán Szlengszótárában (Bp., 1998. 128. p.) ez áll: „hús = nő mint szexuális vágy tárgya”. Hogy is van csak? ’Ez igaz, de mi nem így gondoljuk’ – mondaná a Főszervező. (Nota bene: ’friss hús’-nak tekintik az első börtönbüntetését töltő embert, az újonc katonát és a meleg férfiak új partnereit. Fontos, hogy bírják a szolgaságot, a megalázást.) A „friss húsnál” megalázóbbat csak egyet mondhattak volna: cselédpiac. Ahol a munkát (= kenyeret és megélhetést) kereső személy félszegen várja, hogy valaki megszólítsa, és megfelelő ajánlat esetén megegyezzenek a havi fizetésben. Ennek a gyors változata az útszéli felkínálkozás (a Segesvári út mentén talán még mindig működik). Ami – a maga módján – a legocsmányabb ’húspiac’. Emiltől hallottam, aki évekig volt TIR-sofőr. Valahol délen egy nő integet, ő megáll, int, hogy szálljon fel. Nem utazni akar, csak szexuális szolgáltatást kínál. Emil elhárította: nem adok pénzt effélékre. Kajabont is elfogadok – mondta a nő. Háromezer éve, az ókori Rómában fogalmazták meg az eset okait: paupertas maxima meretrix (= a szegénység a legnagyobb kerítő). Szenny és sötétség! Több fény kellene, mondotta Goethe.
