2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén is a helyi értékekre alapoznak a csütörtöki Maros-parti majálison, mert sok a helyi érték, a tehetséges művész, akikre büszkék lehetünk.

Fotó: Mózes Edith


 

Idén is a helyi értékekre alapoznak a csütörtöki Maros-parti majálison, mert sok a helyi érték, a tehetséges művész, akikre büszkék lehetünk. Ezért a helyi együttesekre, a helyi művészekre, helyi előadókra építették a programot, tudtuk meg tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyet Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke, illetve Koreck Mária és Haller Béla alelnökök tartottak a városi szervezet székházában.

Családi majálisnak nevezik az ideit, ami azt jelenti, hogy a családok minden tagja talál majd magának érdekes programot, azonban a gyermekekkel kiemelten foglalkoznak.

A programok a tavalyihoz hasonlóan több síkon zajlanak majd. A gyermeksarok foglalkozásait a Védem Egyesület, pedagógusok, civilek, kézművesek irányítják és felügyelik. Ezek mellett lesz mese-zene sátor, mászófal, csúszda, arcfestés, asztalitenisz. 12 és 13 óra között az EU-sátorban Vincze Lóránt várja az érdeklődőket. Lesz gulyásfőző verseny és díjazás. Néptáncegyüttesek, nótaegyüttesek, gitárosok is fellépnek. Egyelőre hét gulyásfőző csapat nevezett be, további jelentkezőket várnak.

Felkészítő nyolcadikosoknak

Haller Béla arról tájékoztatott, hogy a tavalyi érdeklődésre alapozva az idén újraindítják az összefoglaló leckesorozatot román nyelv és irodalomból, magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából. Ezekre május 10-től kezdve szombat délelőttönként kerül sor, egy vagy két csoportra osztva, aszerint, hogy mekkora a részvétel. A nyolcadikosok június 3-án zárják a tanévet, tíz nap áll majd rendelkezésükre a felmérő vizsgákig, remélik, ebben az időszakban segítséget tudnak nyújtani nekik. A tavalyi kísérlet sikeresnek bizonyult, népes részvétellel, Haller szerint sok esetben a negyvenet is elérte a gyerekek létszáma a marosvásárhelyi, illetve a város környéki iskolákból.

– Ezeket a diákokat aztán örömmel láttuk viszont sikeres kilencedikesekként a középiskolákban. Tehát az idén is szeretettel várjuk a nyolcadikosokat, mondta Haller Béla.

Jelentkezni a helyszínen, az RMDSZ Dózsa György utcai székházában lehet. Az első leckesorozatra május 10-én, szombaton délelőtt 9-től 11-ig, illetve 11-től 1 óráig kerül sor. A felkészítő ingyenes.

„Nagy-nagy meglepetés”

Nagy-nagy meglepetést ígért a vásárhelyi napokra Peti András, aki szerint kiemelt módon figyelnek a magyar közösség igényeire az idén is. Gazdag, színes kulturális programmal készülnek, május 17-18-ra, azaz szombatra és vasárnapra azt ajánlotta a marosvásárhelyi magyaroknak, „ne csináljanak más programot, hiszen egy olyan meglepetéssel készülünk, amiről csak annyit tudok egyelőre mondani, hogy méltó módon fogunk tisztelegni és bebizonyítani a marosvásárhelyi magyar közösségnek, hogy az érdekeiket megfelelően képviseljük”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató