Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Kulcsár-Terza József képviselő második parlamenti mandátumára készül az RMDSZ jelöltlistáján. Múlt héten az összefogás erejéről beszéltünk, és arról, hogy a nemzeti ügyet szeretné továbbvinni. Ez a beszélgetés a képviselő szakbizottsági munkájába enged betekintést, illetve szó esik az autonómiastatútumról, valamint az egyre erősödő magyarellenességről.
– Beszéljünk a képviselőház emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságán belül működő, az ön kezdeményezésére létrehozott, a romániai magyarság ügyeivel foglalkozó albizottságról.
– Lényeges előrelépésnek tartom, hogy ez az albizottság egyáltalán megalakulhatott, mert ezzel intézményes keretet sikerült biztosítani ahhoz, hogy a romániai magyarság sajátos gondjai napirendre kerüljenek a parlamentben. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy ezzel egy csapásra megoldottunk volna mindent, de legalább kimozdítottuk a holtpontról a román-magyar párbeszédet, és hiteles tájékoztatást tudtunk nyújtani a parlamenti pártok képviselőinek. Fontos mozzanata volt az albizottság munkájának, amikor Sepsiszentgyörgyön tartottunk kihelyezett ülést, ahol a civil és szakmai szervezetek, az egyházak is megszólalhattak, tartalmas beszélgetés alakult ki, amelynek nyomán a román kollégák is elismerték, hogy bizonyos ügyeket ismertek, de sok mindenről nem hallottak eddig. De amellett, hogy a helyszínen tájékozódtak, az albizottság ülésein részletesen tárgyalhattunk annak idején a marosvásárhelyi katolikus iskola körül kialakult áldatlan helyzetről és a székely terrorvád elítéltjeinek, Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak az ügyéről is. Egyelőre tehát tabukat sikerült döntögetnünk, és elindítanunk egy olyan párbeszédet, amely hosszú távon mindenképpen eredményes lehet. Ez is a cél, s habár még az elején járunk, tovább kell haladni ezen az úton. És még van egy hozadéka: mindezekről jegyzőkönyv készül, amely immár a román parlament hivatalos dokumentumának számít, és amelyet akkor is használhatunk, amikor nemzetközi fórumok elé visszük a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának kérdését.
„A székelyföldi autonómiatörekvések képviseletéről senki nem tudna lebeszélni”
– Képviselő úr, ön volt az, aki benyújtotta Székelyföld autonómiastatútumát pár évvel ezelőtt. Akkor azt mondta, egyedül maradt, többen próbálták lebeszélni az RMDSZ részéről is.
– A székelyföldi autonómiatörekvések képviseletéről senki semmilyen körülmények között nem tudna lebeszélni. Erre nemcsak ígéretet, hanem esküt is tettem, tehát nemcsak közösségi, hanem lelkiismereti ügynek is tekintem. Ezért az elmúlt négyéves ciklusban Székelyföld autonómiastatútumát kétszer is benyújtottam a parlamentbe. Először valóban egyéni törvénykezdeményezésként, másodszor viszont ellátta kézjegyével Biró Zsolt képviselőtársam is. Azonban fontosnak tartom leszögezni, hogy mindkét esetben előzőleg egyeztettem az RMDSZ képviselőházi frakciójával, és a szövetségi elnököt is tájékoztattam a lépé-seimről. Habár magához a kezdeményezéshez nem csatlakoztak, amíg a statútum bejárta a maga útját a parlamentben, a frakció tagjai egységesen léptek fel, amikor arról volt szó, hogy akár a szakbizottságokban, akár a plénumban kellett fenntartani. Ilyen tekintetben tehát hasznos volt a képviselőtársakkal való együttműködésünk. Kaptunk is érte hideget, meleget, de ma már nincs olyan román politikus, aki ne tudna a székelyek autonómia iránti igényéről. És arról is meggyőződhettek, hogy erről nem mondunk le, harcunkat folytatjuk nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is. Ennek érdekében folyamatosan tájékoztattam eddig is a nagyhatalmak diplomáciai képviseleteit, amelyek nemcsak érdeklődést mutattak, hanem oda is figyelnek a történésekre, ezért ezt a fajta kapcsolattartást igyekszem állandósítani a közeljövőben is. Fontos, hogy Európa és a világ elé tárjuk kisebbségi létünkből fakadó igényeinket, mert ha nem tesszük, senki nem fog ránk figyelni.
– A magyarellenesség általános jelenség volt az elmúlt négy évben a román parlamentben, de a kormány és az államelnök részéről is megtapasztaltuk. Véleménye szerint ez a helyzet javulni fog, vagy tovább romlik majd a következő években?
– Már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a román politikusok számára a legkézenfekvőbb előhúzni azt a bizonyos, sokat emlegetett magyarkártyát, amikor el akarják terelni a figyelmet a Romániában folyamatosan tetten érhető gazdasági, politikai, társadalmi vagy akár a napjainkban egyre fokozódó súlyos egészségügyi válságról és ezeknek az ország teljes lakosságát érintő következményeiről. Különösen aggasztó, amikor a legmagasabb állami szervek teszik ezt, mint ahogyan történt a közelmúltban is. Nagy felelőtlenség a parlament, a kormány, de leginkább az államelnök részéről, hogy egymást túllicitálva gerjesztik a magyarellenes hangulatot, és ebbe partnerként beszáll a média is. Amíg ez része marad a politikai diskurzusnak, addig a közbeszédben is hangsúlyosan jelen lesz, ezért ebben a tekintetben lényeges változásra nem számítok a közeljövőben. Száz éve már arra törekszenek, hogy különböző eszközökkel ellehetetlenítsék a helyzetünket, és ezzel arra kényszerítsenek, hogy elhagyjuk szülőföldünket. Már a puszta létünkkel is kényelmetlenek vagyunk számukra, mert sem kiköpni, sem lenyelni nem tudnak minket. De jelenlétünk mégis alkalmas arra, hogy frusztrációikat ránk kivetítsék. Mondhatnám, hogy ezzel megtanultunk együtt élni, de ez nyilván nem jelenti azt, hogy ebbe bele is kellene törődnünk. Nem vagyunk alábbvalók egyetlen nemzetnél sem, és nem fogadhatjuk el azt a bánásmódot, hogy másodrendű állampolgárokként kezeljenek. Tehát fel kell készülnünk a további támadásokra, és nemzeti közösségünk erejét felmutatva visszaverni ezeket. De erre csak akkor leszünk képesek, ha összezárjuk sorainkat, és egységesen tudunk fellépni. Ezért is fontos, hogy biztosítsuk a parlamenti képviseletet, hogy a törvényhozás szintjén is ellensúlyozni tudjuk a magyarellenesség különböző formában jelentkező, nyílt vagy burkolt megnyilvánulásait.
– December elsején Sepsiszentgyörgyön „hagyományosan” magyarellenes tüntetést, felvonulást szerveznek a nacionalista pártok, szervezetek, a prefektúra cinkos hallgatása mellett. Mire számítanak az idén, hiszen a nemzeti ünnep alig pár nappal a választások előtt van?
– Az előzményeket ismerve, a járványügyi rendelkezések ellenére idén sem fog elmaradni a felvonulás, amely minden alkalommal az 1989 után itt felejtett szolgálatosok szervezésében nagyrészt „importált hazafiakkal” történik. Semmi másra nem alkalmas, mint hogy néhány órára megzavarja egy békés kisváros nyugalmát. Én ezekről az ingyencirkuszokról azt gondolom, hogy nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani nekik, mint amennyit önmagukban hordoznak. Mert igazából nem számítanak, semmi súlya nincs annak, hogy nemzetféltő dákok néhány csoportja reggel megérkezik, kiordítják magukból a felgyülemlett indulataikat, aztán sötétedésre már csak hűlt helyük marad. Én annak örülök, hogy a város lakossága jól reagált ezekre a megnyilvánulásokra. Mi, magyarok megértettük, hogy nem szabad válaszolnunk a provokációkra, mert pontosan ezt várják, és különösen választások alkalmával könnyebben átváltható lenne szavazatokra. A román ajkú lakosság pedig elenyésző létszámban vesz részt ezeken a sajátosan értelmezett ünnepségeken, sőt már vannak köztük olyanok, akik nyilvánosan is hangot adtak nemtetszésüknek. Mi a békés együttélésben vagyunk érdekeltek, hajlandók vagyunk román polgártársainkkal együtt dolgozni a város, az ország fejlődéséért, tiszteletben tartjuk ünnepeiket, de elvárjuk, hogy ők is elfogadják, nekünk december elsején nincs okunk az ünneplésre, mint ahogyan június 4. is számunkra gyásznap marad. Nem kérünk sem többet, sem kevesebbet, mint amire 1918-ban a Gyulafehérvári nyilatkozatban ígéretet tettek, hogy elismerjék és tiszteletben tartsák egyéni és közösségi jogainkat.