2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ciprasz szerint mára elkészülnek a részletes görög javaslatok

  • 2015-07-08 15:35:44

Csütörtökre a görög kormány elő fogja terjeszteni részletes és hiteles reformjavaslatait – jelentette ki szerdán, az Európia Parlament plenáris ülésén Alekszisz Ciprasz görög kormányfő.

Csütörtökre a görög kormány elő fogja terjeszteni részletes és hiteles reformjavaslatait – jelentette ki szerdán, az Európia Parlament plenáris ülésén Alekszisz Ciprasz görög kormányfő.
Ciprasz reagált azokra a felvetésekre is, hogy titokban mindvégig az lenne a célja, hogy országát kiléptesse az euróövezetből.
„Nincs titkos tervem” – szögezte a görög miniszterelnök. megjegyezte azt is, hogy nem ő, hanem európai tisztviselők hangoztatták, hogy ha a görögök múlt vasárnap nemmel szavaznak, akkor ki kell lépniük az eurózónából.
A görög politikus kitért arra is, hogy az eurózóna szabályait tiszteletben kell tartani, ugyanakkor azt is, hogy a szuverén nemzeteknek jogukban áll olyan vezetőket választaniuk, akik más utakon képzelik el a célok elérését. Enélkül Ciprasz szerint választásokat tartani sem volna értelme, csak ki kellene nevezni technokratákat, akik végrehajtják a döntéseket. Ciprasz közölte: olyan megállapodást szeretne, melynek révén Görögország adóssága visszafizethetővé válik.
Az eurózóna tagállamainak vezetői kedden Brüsszelben a többi között abban állapodtak meg, hogy Görögország legkésőbb csütörtökig előáll javaslataival. A csúcstalálkozó után Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közölte: a héten lejár a legvégső határidő Görögország számára, ha a következő napokban nem születik megállapodás, a tárgyalásoknak vége, és minden forgatókönyv lehetséges, Görögország és a görög bankrendszer fizetésképtelenné válhat.
A plenáris vitát követően Tusk ismét figyelmeztetett, hogy megállapodás nélkül négy nap múlva egy „másik Európában ébredhetünk”, és ez az utolsó lehetőség a megállapodásra.
Tusk öt dologra hívta fel a figyelmet: a kölcsönös tiszteletre, az adósságok törlesztésére, hogy Görögországnak a barátaitól és nem az ellenségeitől kell segítséget kérnie, főleg, ha nem is képesek segíteni, és nem szabad megaláznia a barátait.
Jean-Claude Juncker a vita végén arról beszélt, hogy ha a görögök nem állnak fel a tárgyalóasztaltól, akkor már korábban meg lehetett volna állapodni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató