Cantata profana

Cantata profana – e címmel nyílt meg a legutóbbi kiállítás a Képzőművészek Országos Egyesülete Maros megyei fiókjának galériáiban. A Kultúrpalota földszintjén lévő termekben szépszámú közönség jelenlétében nyitotta meg érdekes, részletgazdag, újszerű, elvont, ugyanakkor értelmezhető üzenetekben és metafizikai elemekben sem szűkölködő tárlatát Kacsó Fugecu és Toró Annamária.

A megnyitón sorrendben elsőként Mana Bucur szólalt fel, aki elmondta: két, Marosvásárhelyről elszármazott művész közös tárlatát láthatjuk. – Kacsó István Marosvásárhelyen született, itt ballagott el a művészeti líceumból, majd Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végzett. Felvett művészneve a Fugecu, amely egy összetett japán természetfogalom: a természet szépségét és eleganciáját, virágot, madarat, tavaszi szelet és holdat jelent. 1984-től él Magyarországon. 1991-ben újraalapítja a MAMÜ-t, ezúttal új hazájában. Fest, performance- okat alkot. Gyakran használ népi motívumokat, természetes anyagokra dolgozik: fára, bambuszra, száraz kenyérre, zsákvászonra. Nagy természetkedvelő, akit szeretettel köszöntünk itthon. Párja, Toró Annamária vizuális művész, a Magyar népmesék sorozat és számos egyéb animációs film társalkotója, a Pannónia Filmstúdió művésze. Marosvásárhelyen végzett ő is.

A kiállítást Szücs György művészettörténész méltatta. – Kettős tárlatot látunk, és ebből rögtön adódik két pont: a férfi és a nő. Két végpont és azok tengelye. Mítosz és mese. Annamária az animációt, a magyar népmeséket választotta, melyek a mítoszból erednek. Olyan korból, amikor még nemzetségek határozták meg a múltat. Mítosz és mese között helyezkedik el a történelem. A mítoszt Kacsó István, a mesét a Toró Annamária művészete testesíti meg. Ezek metszéspontjában állunk most. Ahogyan azt Mircea Eliade A szent és a profán című könyvében megfogalmazta, egykor a szentség, az egység része volt sok minden, ami ma már nem oda tartozik.

A szent szent, a mítosz pedig mítosz volt – ezeket a töredékeket ma már leginkább a képzőművészek, az írók és a filozófusok tudják összerakni. Kacsó István a lentet és a fentet választotta, a világtengelyt, az axis mundit, amelynek alsó részén a pokol található, felső részébe pedig az emberi lélek vágyik. Művészete az emberiség előélete, a tengelyek számbavevése – valóság és emlékezés, mese és mítosz, Fennvaló és földi lét között mozognak ezek az alkotások. Nem könnyű kiállítás, de nagyon sok olyan személyes életpálya-mozzanatot nyit meg, amelyek mind egy univerzális dimenzióba kerülnek, hiszen mindannyiunk ezeket a történéseket lelhetjük meg irodalomban, képzőművészetben, zenében egyaránt – mondta a méltató, majd a tárlatnyitó utolsó, de igen hangulatos momentumaként Bíró Jenő csejdi lelkészszel és Hána László zeneszerzővel adott elő feldolgozásokat és saját dalokat gitárés harmonikakísérettel.