Búcsú Szőnyi Zoltántól
Mélyen megrendülve értesültünk szeretett tanárunk, SZŐNYI ZOLTÁN zongoraművész, karmester elhunytáról.
Jelenléte biztonságot adott nekünk, a Tőle kapott tudás meghatározó volt mesterségünk gyakorlásában. Nehéz elfogadnunk, hogy zeneileg és a szakmai erkölcs tekintetében is nélkülöznünk kell segítségét, jóváhagyását vagy ítéletét.
Szőnyi Zoltán 1942. július 18-án született, nagynevű zenészcsaládban. Erkel Ferenc méltó utóda, tehetségének örököse volt, ezt a tehetséget édesanyja, Trózner Erkel Sarolta bontakoztatta ki. A kolozsvári zeneakadémián folytatott tanulmányok után hazajött Marosvásárhelyre, hogy nagyanyja és édesanyja példáját követve, tanári munkájával gyarapítsa a Művészeti Középiskola országos elismertségét, jó hírnevét. Ez volt a cél, amelynek egész életét szentelte.
Karrierje kezdetén, mint fiatal előadóművész, több ízben fellépett a Marosvásárhelyi Filharmóniával. Emlékezetes marad Mozart és Beethoven versenyműveinek kifejező tolmácsolása. A kamarazenélés egymásrahangoltságában, gyakran a dalkíséret nehéz műfajában teremtette meg az ihletett zenélés költői élményét. Később a tanítás és a vezénylés kötötte le energiáit.
Rajongással övezett, magával ragadó zongoratanár volt. Tanítványai mindig arattak a művészeti iskolák országos versenyein, és átélhették a filharmónia zenekarával való fellépés megtiszteltetését.
Több évtizeden át vezette a Művészeti Líceum zenekarát, hangversenyeiket a szakma elismerése és a közönség – gyakran a leckekoncertek kisiskolásainak – tetszése nyugtázta. Külföldön is többször felléptek, de a nemzetközi sikernél is fontosabbak voltak a zenekari órák mindennapjai, amikor csiszolta növendékei hangszertudását, finomította hallásukat, mélyítette zeneértésüket. Fájdalmas, hogy erről már csak múlt időben beszélhetünk.
Mi valamennyien, akár az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Hollandiában, Németországban tevékenykedő, akár a hazai zeneiskolákban oktató volt tanítványai, Szőnyi Zoltán tudásából, egyéniségének sugárzásából nyertünk elhivatottságot, sosem halványuló példaképet.
Megőrizzük zongoraóráinak a mindennapiság, a közhelyek fölé emelkedő tartalmait, finom mosollyal kísért, kutató tekintetét, amivel kereste zenei elképzeléseinek – a megnevezhetetlennek – szavakba formálhatóságát, bízó és biztató tekintetét, amiből erőt merítettünk és túlléptünk lehetőségeink határain.
Köszönjük, hogy többek lehettünk Általa!
Volt tanítványai nevében
Kovács Zsuzsa zongoratanár
